A nap magyarázata: Egyszeri és nagyarányú

Smuzewitz Ilona
2010. 04. 22.
Azért annak van egy bája, amikor Szijjártó Péter helyreigazítja Kövér Lászlót.És lassan mondja, hogy Kövér is értse.
Kövér ugyanis egy lakossági fórumon elmondta, hogy az idén már nem lesz jelentős adócsökkentés. Ami elég logikus és őszinte kijelentésnek tűnik: június lesz, mire az új kormány megalakul, és egyébként sem ártani átnézni a könyvelést, valamint megkérdezni, hogy alakul az államháztartás hiánya, mielőtt az adókat csökkentenék. A Fidesz különben is azt mondja, hogy katasztrófa van, a költségvetési hiány nagyobb lesz a tervezetnél - és ha most ebből kivonjuk azt, ami propaganda, meg annak előkészítése, hogy az új kormány is osztogathasson valami pénzt, akkor is logikusnak tűnik, hogy nem akarják mindjárt az elején csődbe vinni az országot. Tehát az adócsökkentés ugrott.
Csakhogy a Fidesz évek óta azt is mondja, hogy egyszeri, meg nagyarányú. Sőt hovatovább mást sem mond. Ha bekapcsoltam a tévét, és felbukkant benne Orbán Viktor feje, akkor húsz másodpercen belül elhangzott, hogy egyszeri és nagyarányú adócsökkentés. Ha elfelejtette volna, akkor a riporter emlékeztette: sose értettem, mire számítanak, hogy Orbán egyszer csak azt mondja, tudja mit, igaza van, ez nem fog menni.
Mármint az egyszeri és nagyarányú adócsökkentés. Ami felpörgeti a gazdaságot, meg élénkíti a piacot, meg ösztönzi a fogyasztást és növeli az exportot és a tőkebeáramlást. Vagy fordítva. A lényeg, hogy az jó. Egyébként is jó, ha meg válság van - és itt morálpolitikaigazdasági válság és a tatár dúl négy éve -, akkor meg különösen kiváló. Az egyszeri és nagyarányú.
Választást lehetett nyerni, kétharmad közelébe lehetett avval jutni, hogy egyszeri és nagyarányú. És akkor Kövér elmondja, hogy a vállalkozásoknak négy év alatt, a munkavállalóknak hat év alatt csökkenne az adója. Ami nem feltétlenül ugyanaz, mint az egyszeri és nagyarányú.
Kivéve, ha Orbán szerint pont ugyanaz. Kövér kijelentése után ugyanis azt üzente: bízzanak benne, lesz adócsökkentés.
Mindenesetre még meg sem alakult a kormány, máris azt kell magyarázni, mi lesz. Vagy miért nem lesz.
Szijjártó meg kénytelen volt elmagyarázni, hogy a Fidesz továbbra is csökkenteni akarja az adókat. Amint erre módjuk lesz.
Akár néhány éven belül. Hacsak a kommunisták el nem rontják ezt is.
Smuzewitz Ilona
legolvasottabb cikkei
legolvasottabb cikkei
Smuzewitz Ilona
legfrissebb cikkei
legfrissebb cikkei
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/3 • I. 28. – II. 10.
13 OLDALAS HÁBORÚPÁRTI MELLÉKLET!
Para-Kovács Imre: Rég volt már polgárháború, és az amerikaiak csodálkoznak, hogy ha egy bevándorlásellenes retardot választanak, az úgy is viselkedik, és hadsereget küld rájuk
Váncsa István: Mit tegyen az a NER-es, aki nem lop, és még nem is imitálja, mert ha nem teszi, a gyanú sötét árnya fog makulátlan személyére vetülni
Smuzewitz Ilona gyűjtést indít gróf Lázár Jánosért, hogy ne kelljen a százhúszezres nyugdíjig szarosmosdó-pucolásból élnie
Nagy Bandó András: Mire készül a Tisza?
Farkasházy Tivadar: Ha már nem adták oda a norvégok Trumpnak a Nobel-békedíjat, legalább adják oda neki a svédek az orvosit
Havas Henrik: Hogyan bízták a karmelitában Kósa Lajosra a párt gazdasági alapvetéseinek megfogalmazását?
Dési János az Orvosi Kamara volt elnökénél járt, aki ukrán menekültek ideiglenes orvosi rendelőjében hórukkol
Verebes István Caligulával beszélgetett a helyes kinevezési protokollról
A Heti Kamu megtudta: a fűtésszámlák befagyasztása után a kormány a fűtést is befagyasztja
Selmeczi Tibor burgonyapárti propagandát terjeszt!

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.