OV Bizottság
Ma volt a holnap tegnapja
Farkasházy Benedek
2010. 11. 16.
Az OVB elutasította mindhárom, a magánnyugdíjpénztári befizetések állami einstandolását meggátolni hivatott népszavazási kérdést. Indoklásuk szerint nem találták egyértelműnek, kit vagy mit takarnak az állam és állampolgár kifejezések. A kérdések benyújtói most azt fontolgatják, újra beadják azokat király és alattvaló szavakkal.Mégsem UFÓ
Szenzációs bejelentést ígért a NASA, az újságok és portálok azonnal ontották a híreket, hogy a „rendkívüli objektum”-ról tartandó sajtótájékoztatón tuti arról lesz szó, hogy megtalálták E.T. űrhajóját. Ehelyett a legfiatalabb, mindössze 30 évesnek mondott fekete lyukat jelentették be, ami itt van a szomszédban, mindössze 50 millió fényévre. Persze minden relatív, de ha 50 millió fényévre van, akkor az a sugárzás, amit mi most itt a földön észlelünk, 50 millió éve indult el onnan, mert hiszen nem haladhat gyorsabban a fény sebességénél az sem. A legfiatalabb fekete lyuk tehát valójában 50 millió és 30 éves. Már a NASA-nál sem tudnak számolni.
Kötözkötvény
Szijjártó Péter szerint „a szocialisták továbbra is kitartanak amellett, hogy az emberek nyugdíjcélú befizetései ne biztonságba kerüljenek, hanem azokkal spekuláns üzletemberek a nyugdíjtőzsdén próbálhassák ki a saját szerencséjüket.” Teljesen igaza van, hiszen a nyugdíjpénztárak a náluk elhelyezett pénzek túlnyomó többségét magyar államkötvénybe fektetik, ami egyre kockázatosabb befektetés.
Ovi
„Elegünk van a mit, miért nem lehet politikából” - mondta Orbán Viktor a parlamentben. Ekkor bejött az óvónéni, hogy elmagyarázza Viktornak, hogy vannak szabályok, de a terrorelhárító központ munkatársai elvezették.
Üdvözlet
A köztársasági elnök honlapján nem az alkotmányban meghatározott hivatalos állami címer szerepel, hanem annak egy olyan változata, amin a pajzsot két oldalról egy-egy angyal tartja. A Hócipő azonnali választ követel, hogy kik ők? Mihály, Gábriel, Rafael, vagy esetleg Lucifer?
Nahát
Csalt a Microsoft legújabb operációs rendszerének eladási adataival. Trükkös könyveléssel úgy tüntették fel, mintha a Windows 7 eladásai tavaly 66%-kal nőttek volna, holott valójában csak 10-zel. Persze mit is várhat az ember egy olyan cégtől, ami nevében is kicsi és puha.
Mínusz
Az MNB jelentése szerint a magyar háztartások az elmúlt egy évben 555 milliárd forinttal csökkentették devizahitel-állományukat. Az idei karácsony slágerajándéka tehát a svájci frank lesz.
Farkasházy Benedek
legolvasottabb cikkei
legolvasottabb cikkei
Farkasházy Benedek
legfrissebb cikkei
legfrissebb cikkei
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/15 • VII. 15. – VII. 28.
Sulyok tízéves bujkálásra készül?
Para-Kovács Imre Trump háborúiról, avagy nehéz úgy nyerni, ha nem ismerjük a szabályokat, nem tudjuk, kivel játszunk, és nem világos, mi a tét!
Váncsa István mindig tart magánál sebészfonalat és laringoszkópot, hogyha kórházba kerülne, meg tudják műteni.
Smuzewitz Ilona: a Fidesz azért tiltakozik az önkény ellen, mert elveszítették, és vissza akarják szerezni a saját önkényüket!
Farkasházy Tivadar nem érti, Magyar Péterék miért sorolnak mindenkit az óellenzékhez, akik karrierjüket veszélyeztetve náluk korábban fordultak szembe Orbánékkal. Illetve már kezdi érteni…
Havas Henrik megtudta, Orbán azért nem mutatkozik sehol, mert lázasan írja cselekvési programját, sőt, meg is szerezte azt!
Dési János: Lehet-e rádióval gyilkolni? Avagy miért hiszünk el mindent?
Lendvai Ildikó szerint olyan eredményesen állítottuk meg Brüsszelt, hogy azóta moccanni sem mer a térképen!
A Heti Kamu megtudta, Orbán azért nem ment el a tüntetésre, mert Rákay Philip megszámolta, hogy kétmillióan vannak, és visszafordult, mert a tömegtől oda se jutott volna.
Selmeczi Tibor a közmédiából kitiltottak apropóján felidézi saját kitiltásait.

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.

Ufó a pesti éjszakában!
Méghogy a rock halott...