Új forgalmi rend a Margit hídon

Litkai Gergely
2009. 10. 17. · Hócipő 2009/19
A felújítás után is új forgalmi rend lesz a Margit hídon, jelentették be a híd alatt tartott sajtótájékoztatón illetékesek és néhány illetéktelen, aki vett a pogácsából. A híd átadása után a gépkocsikat villamossal szállítják majd, hasonlóan a Franciaország és Nagy-Britannia közötti Csalagúthoz, míg a gyalogosok ezután csak a részükre kijelölt csilléken közlekedhetnek. A taxik is átmehetnek majd a hídon, ám ezeket sofőrjüknek kell áttolniuk. A buszok egyelőre az Árpád hídon fognak közlekedni tolatva, így spórolva a plusz kilométerek miatt megteendő távolsággal.400 évet késik az M6-os átadása
Szollár Domokos kormányszóvivő szerint 400 évet csúszhat az M43-as átadása, mivel a kivitelező nem várt nehézségekkel szembesült. A kormány szintén nem várta, hogy a kivitelező nehézségekkel szembesül. A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. szakemberei elmondták, hogy vizsgálják a szerződésmódosítás lehetőségét, és bármilyen más megoldást is. Az sem kizárt, hogy az autópályát eleve régészek fogják építeni, mivel mire elkészül, már műemléknek fog számítani.
Litkai Gergely
legolvasottabb cikkei
legolvasottabb cikkei
Litkai Gergely
legfrissebb cikkei
legfrissebb cikkei
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/20 • IX. 23. – X. 6.
Para-Kovács Imre csodálja, hogy Orbán nem váltott röfögésre kötcsei beszéde alatt, miközben arról beszélt, hogy jobban kellett volna hazudni
Smuzewitz Ilona szerint úgy lehetünk sikeres sportdiplomaták, ha ekezet es vesszotakarekosan irunk kulugyminiszter Tesokanak!
Farkasházy Tivadar szerint, ha Ligetiből alkotmánybírót csináltak, akkor Bokros Lajost meg a Biodóm élére kellett volna kinevezni
Váncsa István szerint az elkövetkező nyarak slágere a lajtos kocsi lesz
Havas Henrik megtudta, hogyan nem ebédelt Orbán batidai nyúlpörköltet
Dési János feleleveníti, hogyan akarták beszervezni a szolgálatok, miközben Kövér titokminiszter billiárdozott a szomszéd helyiségben
Lendvai Ildikó: Godot megérkezett, akire várván hívei nem tudtak semmi értelmeset csinálni
A Heti Kamu megtudta, hogy tükörlabirintusban tartják a következő Békemenetet
Selmeczi Tibor hat egymás melletti buszsáv és az egysávos nagykörút után azt keresi, hol tud a házától 70 perces gyalogútnál közelebb parkolni a kocsijával

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.

Újra Erdély Magyarországé!