Susogós mackók kalandjai a Bamako-ralin

Litkai Gergely
2009. 04. 05. · Hócipő 2009/05
Kedves Olvasó!Ha eddig nem is találkozott velük, íme, itt a remek lehetőség, hogy megismerje Brendont és Sanyát, a két panelmedvét, akik innen, a Villanyállat hasábjairól indultak hódító útjukra. Először a Comedy Central csatorna szippantotta be őket, majd megcelebesedésük után a távoli Bamakóba indultak. Alább Brendon számol be fényképes úti naplójában a versenyről.

Már az első napon veszélyes szituációba kerültünk. A képen nem látszik a kamion, amit mi sem láttunk a fényképezkedés alatt.

A GPS sokat segített az út közben. Itt Sanya azon gondolkodik, vajon mit is mondhat, mivel első nap tévedésből átállítottuk finnre.

Sanya elolvasott egy táblát, amely azt írta, hogy vezetés közben pihenj, ha fáradt vagy. Itt éppen ezt tesszük. Az nem volt világos, hogy ilyenkor ki vezet, mi kitámasztottuk a gázt.

Sanya az osztrák Alpokban elismerte az igazamat a tekintetben, hogy miért csak egy atlétát hozott. A sapkám nekem jó szolgálatot tett.

A háttérben Monte Carlo, ahol a gazdagok laknak. Olyan, mint nálunk a panelban a szemétledobó melletti három és fél szobás (ott is).

A játékgépen lévő meztelen lányt Spanyolországban ismertük meg. Sanya 12 eurót nyert, ami elég rossz, mert 200-at vesztett.

Afrikában többször sárkunyhóban szálltunk meg, annak ellenére, hogy szerepelünk a tévében. Szerencsére más hírességek nem laktak itt, például Benkő Dániel.

Átléptük a Ráktérítőt. Sanya egy kicsit később, mert alapvetően lusta. Sanya azt sem értette, miért jó, hogy messzebb vagyunk otthonról, mint amikor elindultunk.

A helyi maffia kezébe kerülve, megpróbálnak értékesíteni minket egy marokkói piacon. Én éppen rendőrért kiáltok a 40 nagyon trágár szó arabul segítségével.

A helyi hatóságok gyors beavatkozásának köszönhetően kiszabadulunk a fogságból. Sanya már az akció közben megpróbálta megvesztegetni a kommandóst, mert lejárt az útlevele.

Egy kis pihenés az óceánparti üdülőhely pezsgő közegében. Az élményfürdő itt napernyőt jelent, aknamezővel kombinálva.

A verseny vége előtt szembesülünk vele, hogy nem mindenki ér be a célba. Sanyában például olyan bogár költözött, ami szőrt eszik és filcet szarik. De túléltük.
Litkai Gergely
legolvasottabb cikkei
legolvasottabb cikkei
Litkai Gergely
legfrissebb cikkei
legfrissebb cikkei
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/18 • VIII. 26. – IX. 8.
Para-Kovács Imre: Ha egyszer azt mondják, hogy visszaszerzik, akkor én el is hiszem... hogy meg vagyon ígérve!
Váncsa István örül a Balatonra betelepülő német nyugdíjasoknak, ők ugyanis itt herdálják el tartalékaikat, és hozzák az igényszintjüket is!
Smuzewitz Ilona megtudta, az áradó Tisza miatt apad a Duna, és már száraz lábbal lehet átkelni a zokogó fideszesek könnyeiből eredő folyón is
Farkasházy Tivadar kevesli a NER-telenítést, hiszen ami marad nekik az így is százszor több, mint ami a túlélőiknek jut
Havas Henrik megtudta Orbántól, hogy máris megbukott a Tisza, mert ő a helyükben 100 napa alatt már rég lecsukta volna Rogánt, Matolcsyt, meg saját magát is
Dési János szerint a napi 24 órás közösségi médiás készenélt igenis megér négymilliárdot
A Heti Kamu megtudta: Tiborcz István is pályázott a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési Hivatal élére, hiszen mindenkiről tudja, hogyan keletkezett a vagyona
Selmeczi Tibor az egészséges életmódról, amikor az egész napos böjtölést egy kis szénhidráttal jutalmazzuk este

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.

Újra Erdély Magyarországé!