Pataki Attila tanítani szeretné a nemzetet

Litkai Gergely
2010. 04. 17. · Hócipő 2010/06
Számos ufóélmény, harmadik, második és első típusú találkozás után úgy érzi, át kell adnia a tudását a magyaroknak, akik egy űrhajóval érkeztek egy távoli galaxisból. Pataki Attila, ahogy erről korábban beszámolt, tudja, hogy nemzetünk egy kvantumugrás előtt áll, így egy kvantumugróiskola felépítésével és üzemeltetésével szeretne segíteni a nagy eseményre való felkészülésben. Pataki szerint bárki végrehajthatja a kvantumugrást korábban is, ha feszültség alatt álló elektromos gitárral ugrik a kádba, vagy villanydorombot nyalogat. Pataki szerint a 2012 világvége is megúszható lenne, ha az egész emberiség egyszerre dobbantana, s így lehetővé válna egy közös kvantumugrás.Litkai Gergely
legolvasottabb cikkei
legolvasottabb cikkei
Litkai Gergely
legfrissebb cikkei
legfrissebb cikkei
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/9 • IV. 22. – V. 5.
Para-Kovács Imre: Ha tartják magukat a pártközpontból kapott utasításokhoz, a valóság nem fog berobbanni a még mindig behunyt szeműek kis világába
Farkasházy Tivadar: Hann Endre kérjen bocsánatot!
Smuzewitz Ilona: Lehet, hogy most kevesebb magyar és nő szavazott rájuk, de az a demokrácia, amikor a Fidesz nyer
Váncsa István: Nagy Márton számai örökké itt maradnak velünk, pedig feladta az életét értük
Havas Henrik megalapította a Narancs Segélyt a karmelitában a bukott fideszes politikusok támogatására
Juszt László: A felcsúti G. I. Joe elkövette a szerencsejátékosok legnagyobb hibáját: nem tudott nyerés közben felállni az asztaltól
Dési János: Az állami média belső ellenállóinak rejtett társalgójáról
Verebes István: Azért ez még mindig Magyarország!
Propgandzsát szívtak – avagy a kognitív disszonancia és a választás estéjének legjobb mondatai
A Heti Kamu megtudta: a külügyben nem darálnak, hanem környezetet védenek, a felesleges papírokat így értékesítik hörcsögalomként

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.

Újra Erdély Magyarországé!