32 db
2010. 06. 17.
Litkai Gergely
Útközben (Ausztria - Németország 0:1)
Ballack gólja az út menti községek életében azonban rettenetes fordulatot hozott, többen kerékpárral vágtak neki az ismeretlennek, és akadt olyan is, aki felzászlózva tolatott a főúton, hátszéllel büntetve a lobogót a nem megfelelő lobogásért. Térdzoknis lábak csattantak a Gasthofok padlóján és havasi gyopárokon szökdeltek a csodától eleső szurkolók.2010. 04. 17.
Litkai Gergely
Pataki Attila tanítani szeretné a nemzetet
Számos ufóélmény, harmadik, második és első típusú találkozás után úgy érzi, át kell adnia a tudását a magyaroknak, akik egy űrhajóval érkeztek egy távoli galaxisból. Pataki Attila, ahogy erről korábban beszámolt, tudja, hogy nemzetünk egy kvantumugrás előtt áll.2009. 12. 16.
Litkai Gergely
Olaj a gépbe
A korrupció napi rutin, veszteget mindenki, polgármester, BKV-menedzser, országgyűlési képviselő, ügyész és bíró, futballista és közterület felügyelő. Személyiben, földre leejtve, parkolóban zacskóban, sima utalással, fiktívszámlázva és ahogy csak jólesik. Nem létező pénzek vándorolnak, és mint a Forum Romanumból Rómát, nálunk a szétlopott országból villanegyedeket építenek.2009. 12. 15.
Litkai Gergely
Oltás állat
Korrupció elleni oltást vezetne be az Állami Számvevőszék és Bajnai Gordon, aki előre bejelentette, hogy ő már immunis, nincs szüksége pluszvédelemre. Az oltást minden köztisztviselő, a rendvédelmi szervek dolgozói és az ORTT tagjai kétszer kapnák meg.2009. 11. 30.
Litkai Gergely
Deep Impact Live a Diósgyőri Vasgyárban
Hazánkba érkezik a Deep Impact Live, a világ egyik leglátványosabb show-ja. A Ben Hur Live-val együtt ez már a második szuperprodukció, amely Magyarországon is látható lesz, sőt a diósgyőri előadás egyben ősbemutató is lesz. A show a Deep Impact című film alapján készült, amelyben egy aszteroida csapódik a Földbe. A tökéletes hatás elérése végett speciális szivattyúkkal olvadt vasat fognak szivattyúzni a show-béli becsapódáskor a nemzetközileg is elismert színészcsapatra, sőt Miskolc egy része is elpusztul.2009. 10. 17.
Litkai Gergely
Új forgalmi rend a Margit hídon
A felújítás után is új forgalmi rend lesz a Margit hídon, jelentették be a híd alatt tartott sajtótájékoztatón illetékesek és néhány illetéktelen, aki vett a pogácsából. A híd átadása után a gépkocsikat villamossal szállítják majd, hasonlóan a Franciaország és Nagy-Britannia közötti Csalagúthoz, míg a gyalogosok ezután csak a részükre kijelölt csilléken közlekedhetnek.2009. 04. 05.
Litkai Gergely
Susogós mackók kalandjai a Bamako-ralin
A játékgépen lévő meztelen lányt Spanyolországban ismertük meg. Sanya 12 eurót nyert, ami elég rossz, mert 200-at vesztett.
2008. 12. 31.
Litkai Gergely
Méltányolandó teljesítmény
Jégkorong-válogatottunk áprilisban feljutott az A-csoportos világbajnokságba. Egy ilyen kis országban, ahol nincs jég, nincs pénz és nincs egyáltalában semmi sem, ami arra utalna, hogy esélyesek vagyunk, hogy az A-csoportban játsszunk, ez remek dolog. Világranglista-huszadikként kijutni a 2009-es svájci vb-re, még ha ott nehéz csoportba is kerültünk, olyan teljesítmény, amit csak csodálni lehet.2008. 12. 17.
Litkai Gergely
A föld 99 legkevésbé ismert csodája című könyv bemutatója
Hadházi László közepesen ismert humorista a könyv felett néz
2008. 12. 17.
Litkai Gergely
Sajtos tallér
Az ellenzék dolga nem könnyű, hiszen a kormány most már szinte csak azzal foglalkozik, hogy új kormányprogramot dolgozzon ki, a végrehajtására már se ideje, se többsége, de így legalább az ellenzék is kiég a mindig új kormányprogram követésében és fikázásában, ráadásul a helyzetet bonyolítja, hogy a többségi ellenzék néha összefog, és simán felülírja azt a kormányprogramot.2008. 10. 08.
Litkai Gergely
Hídavató állat
A híd embereket, állatokat, növényeket, sőt tárgyakat is összeköt, néha fogalmakat is, de ez meglehetősen ritka. Ez a híd a folyó jobb partját köti össze a bal parttal, de lehetne ez fordítva is. A híd lehet lánc-, kábel- vagy Zenebutik Zenehíd. Ez a híd, amely élő szövetté szövi össze Buda és Pest dübörgő forgalmát, véget vet annak az állapotnak, amikor az M0-s önmagát is elkerülte, és végre elmondhatjuk, hogy íme itt az egy gyűrű mindenek felett.2008. 08. 26.
Litkai Gergely
Nem érem
Az is tuti, hogy a jamaicaiak nem a gandzsától fürgültek meg, a doppingellenőröknek drága a repülőjegy, a helyiek meg be vannak épülve, mint a Szabadság-hegy. Mert nálunk mindenki tök tiszta, a Red Bullt is szódával isszák, hogy híguljon. Ahol meg nem a vegyészet lenne a döntő, ott meg sportszerűek vagyunk.2008. 08. 12.
Litkai Gergely
Hogyan nyaraljunk a Balatonnál?
A balatoni populáció alapvetően két táborra oszlik, a telkesekre és a telek nélküliekre (zsellérek). Előbbieknél nélkülözhetetlen a kertibútor, fűnyíró, színestévé alapösszeállítás, amelyet tetőcsomagtartón szállíthatunk optimálisan. Igényesebbeknek a rotációs kapa, a műtrágyaszóró, és a négyezer darabból összeszerelhető öntisztuló műanyag kertimedence is.2008. 07. 29.
Litkai Gergely
Utazási szótár
Nyári programjaink előtt nem árt, ha megpróbáljuk megérteni, mit is jelentenek az utazási irodák kínálataiban fellelhető szavak.
Árengedmény: az eredeti ár más színnel, vagy egy másik áthúzott szám alatt.
Svédasztalos reggeli: a svéd asztalos reggelizik, ön nézi.
Árengedmény: az eredeti ár más színnel, vagy egy másik áthúzott szám alatt.
Svédasztalos reggeli: a svéd asztalos reggelizik, ön nézi.
2008. 07. 15.
Litkai Gergely
Egy kínai úszónő naplója
Hétfő: Reggel bevettem két sárgát, egy kéket és egy zöldet. A napot lakásosztályon kezdtem, mert a felkészülés kezdete óta annyit nőtt a vállam, hogy nem férek be a konyhába. Tegnap is kifutott a tej, mert nem tudtam megfordulni. Ma az edzés végén a cápát is megöltem.2008. 07. 01.
Litkai Gergely
Alkalmas-e Ön az MTV elnökének?
A Villanyállat tesztjéből most végre kiderül, ki is lenne alkalmas MTV elnöknek, hiszen a pályáztatás úgy érezzük zsákutca. A mai adatok szerint 17-en vették meg a pályázati dokumentációt, ami lassan a közszolgálati tévé legfőbb forrásává válik. Ha a teszt alapján Ön alkalmas, kérjük azért ne próbálja meg elfoglalni poziícióját minden áron, hiszen ebből korábban már volt bajok…2008. 06. 17.
Litkai Gergely
Eb hírek
Négy partjelzőt tartott fogva egy osztrák nyugdíjas háza pincéjében. A szomszédok napokig azt hitték, hogy a pincéből kiszűrődő füttyszó amiatt van, hogy Josef K. felvételről nézi az EB-meccseket. Amikor azonban a pinceablakon keresztül egy járókelőt fejbe dobtak egy szögletzászlóval, azonnal értesítették a rendőrséget.2008. 06. 03.
Litkai Gergely
Szabadidőruha
Minek elutazni, ha lehet ülni otthon a szabadidőruhában, kézben a sör, háttérben fátyolvízesés/pálmás tengerpart poszter. Minden az elutazás ellen szól: sok éghajlat nem kompatibilis a szabadidőrucival, a sör vagy drágább, vagy rosszabb, egy nyaralás árából meg kijön 50 darab poszter minimum. Ha úgy tetszik, az ember hetente cserélgetheti.2008. 05. 20.
Litkai Gergely
A zene mindenkié
Már a klasszikusok popritmusban és a tizenkét zenés kvarcórák megjelenése óta éreztem, hogy valami nincs rendben a világban. A zene átvette az uralmat a csend felett, a nagyvárosi emberek nem bírják, ha nem dübög, csiporog vagy éppen nyekereg valami a fülükbe.2008. 05. 06.
Litkai Gergely
A büfé
A büfé megnevezés meglehetősen megtévesztő, hiszen jól tudjuk a presszó, bár és a teázó is gyakran kocsmát rejt, és nem lepődünk meg, amikor a pizzériában kétféle pizza van, amiből az egyik magyaros, ugyanakkor minden asztalnál valaki sört iszik korsószám.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2024/21 • X. 9. – X. 23. Para-Kovács Imre pokolba kívánja a sokadik kisebbik rosszat, végre szeretné a jót is Váncsa István: normális embernek ennyi harácsolásban töltött év után már a pénz gondolatától is okádnia kéne, node Orbánt más fából faragták Smuzewitz Ilona elképzelte, ahogy Orbán egy és Orbán kettő fegyvert fognak a Corvin közben, felszabadítják a plázát és megszüntetik a fizetős vécét Farkasházy Tivadarnak Orbántól kellett megtudnia, hogy Putyin egy 200 százalékig racionális személy Havas Henrik kapott a Nyírőból egy pszichiátriai kórrajzot egy dobtáras géppisztollyal ruszkikat kereső államtitkárról Dési János nem szeretne a párt ökle és élcsapata, a Szuverenitásvédelmi Hivatal Péter Gábor alegysége horgára akadni Verebes István újabb örkényiádái A Heti Kamu megtudta: Orbán a Corvin közben várja az orosz csapatokat, akik regisztrációt követően léphetnek be, hogy felesküdjenek az alaptörvényre, majd megadják magukat
2024/21 • X. 9. – X. 23. Para-Kovács Imre pokolba kívánja a sokadik kisebbik rosszat, végre szeretné a jót is Váncsa István: normális embernek ennyi harácsolásban töltött év után már a pénz gondolatától is okádnia kéne, node Orbánt más fából faragták Smuzewitz Ilona elképzelte, ahogy Orbán egy és Orbán kettő fegyvert fognak a Corvin közben, felszabadítják a plázát és megszüntetik a fizetős vécét Farkasházy Tivadarnak Orbántól kellett megtudnia, hogy Putyin egy 200 százalékig racionális személy Havas Henrik kapott a Nyírőból egy pszichiátriai kórrajzot egy dobtáras géppisztollyal ruszkikat kereső államtitkárról Dési János nem szeretne a párt ökle és élcsapata, a Szuverenitásvédelmi Hivatal Péter Gábor alegysége horgára akadni Verebes István újabb örkényiádái A Heti Kamu megtudta: Orbán a Corvin közben várja az orosz csapatokat, akik regisztrációt követően léphetnek be, hogy felesküdjenek az alaptörvényre, majd megadják magukat
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.