Gazdaságos ország

Litkai Gergely
2006. 12. 20. · Hócipő 2006/26

A kormányzati kommunikációról idén elmondhatjuk, hogy fogaskerék került a homokszemek közé. Az uborkaszezontól Danks Emese, a Tesco volt szóvivője áll a mikrofonnal felszerelt hentespult mögött. 39 kórház, maradhat? Mondjuk, az eddigi reformelképzelések nem voltak bántóan összetettebbek egy karaj akciónál… Bezárjuk, lebontjuk, porral hintjük be, és Suzuki- szalont nyitunk a helyén.

Na, de miért lett a tescós asszony a szóvivő? Segítek. Milyen színű a Tesco? Piros-kék. És milyen színű a kormány? Piros-kék. Hoppá. Már vártam a bejelentést, hogy januártól 19,99% lesz az áfa. Gazdaságos, csak Önöknek! A Fidesz szóvivője meg a narancssárga hód lesz az Obiból. Egy ilyen gazdaságos országban, amilyenek mi vagyunk, nem is lehet más a szóvivő.

A gazdaságos kommunikáció augusztus huszadikán kezdődött, amikor a gabonakörként fekvő, szórakozni vágyó publikumot szembesítették azzal, hogy tulajdonképpen ők követték el a hibát, amikor kijöttek a tűzijátékra. Miért nem maradtak otthon, az RTL például magas művészi színvonalon közvetítette az eseményt. Volt tűzijáték-szakértő - számomra rejtély, mondjuk, hogy mit csinál egy tűzijáték-szakértő az év másik 364 napján, gondolom, felkészül -, aki a legnagyobb vihartevékenység közepette megjegyezte, hogy most lövik fel Nagy Imre arcát. A felelőskeresés kommunikációja végül úgy nézett már ki, mintha a mohácsi csatában a törököket okolták volna a vereségért, mivel nem küldtek előre e-mailt. Már azt vártam, hogy valami fekete autó megy Reisz Andrásért, és egy okklúziós fronthoz kötözik, mert nem hívta fel telefonon a katasztrófavédelmiseket, hogy küldtek levelet arról, amit a tévében is bemondtak.

A sikeres kommunikáció aztán folytatódott az őszi Pinokkió vs. gonosz kismalac küzdelemben, amikor is úgy szivárgott az MSZP, mint egy harminc éve a szekrény tetején hagyott Pálma gumimatrac. Mindenhol, kivéve a szelepnél. Persze párt és a kormány szétválik, de a kormányzati kommunikációban is voltak rések, amikor is a pénzügyminisztérium államtitkára nem követte a hazudás utáni paradigmaváltást, a KKK-t, a központi kíméletlen kommunikációt, amelynek jegyében a „Nem fog fájni!” szlogen „Nekünk nem fog fájni!”-ra változott. Szerintem egyébként a reformoknak nevezett koncepciótlan nyiszatolást legfeljebb Voksán Virág playmate tudná eredményesen kommunikálni - topless, ő is csak a férfilakosság körében.

Ha a szivárgás ilyen ütemben folytatódik, elképzelhető, hogy nemsokára megjelenik a Tesco Titok 2., árufeltöltő voltam az államháztartásban címmel.

HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/8  •  IV. 8. – IV. 21.
Para-Kovács Imre: Vajon miért nem mondták a szerbek, hogy ukránokat láttak a gázvezeték mellett ólálkodni? Ők nem vágynak a Türk Tanácsba az Európai Unió helyett? Smuzewitz Ilona a szabadlábügyi okokból dubajozó matolcsyakról, és a NER lényegéről: a markolóról, ami pénzzel tömi a konténereket Váncsa István: Milyen hamis zászlós művelet az, amelynek tervei már két nappal előtte közszemlére kerülnek? Farkasházy Tivadar elhatározta, hogy pártot alapít, amely a DK-hoz és a Kutyákhoz hasonlóan szintén 3%-on áll, hiszen annyi a mérési hibahatár Nagy Bandó Andás: III. Richárd Orbán hangján Havas Henrik személyesen tervezte meg Hajdú Péter és Orbán pizsamás, ottalvós buliját Juszt László szerint két pont között nem az egyenes a legrövidebb út, hanem amelyen elkerülhetjük a felelősségre vonást Dési János: Ki hallgatja le a mi Pjotrunkat? A Heti Kamu megtudta: a Bálna helyett a Liszt Ferenc Repülőtér indulási oldalán tartja a Fidesz az eredményváró bulit
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.