Erkölcs, Erő, Egyetértés

Farkasházy Benedek
2005. 05. 11. · Hócipő 2005/10
Erkölcs, Erő, Egyetértés: ezt jelképezi a Fradi címerében a három E betű. Hosszú évekkel ezelőtt szemtanúja voltam, ahogy egy kopasz benga állat ököllel ütlegelt egy 70 éves bácsit a lelátón. Majd jött a Fotex, és indult a vonat Auschwitzba. Azóta nem járok Fradi-meccsre. Illetve egyszer mégis kimentem, hátha bajnokok leszünk. Akkor csak a játékosokat és Szentes Lázárt verték össze. Azóta remélem, hogy a nézőtérinek nevezett problémák egyszer még a háttérbe szorulnak. És lőn, bár nem pont így képzeltem.



KOVÁCS ÁDÁM
a Celladam feltalálója
A szerződésnek van egy jogi értelmezése, és a jogi értelmezés szerint mi teljesítettünk. Befogadták a letétet, ez fizetőeszköz (a Celladam részvényei), miután december 31-ig ez megtörtént, ezért a 300 millió forintos teljesítés az jogszerű volt. Az egy más kérdés, hogy az átváltás pénzre, annak milyen procedúrája volt. Megvan a pénz, erről vonatkozólag beküldtünk tegnap egy dokumentumot, ezt az egyesület vitatta, én nem vitatom, mert ha nekem leírnak egy ilyen szöveget, akkor én azt elfogadom, ugyanis ha ezt nem teljesíti az, aki ezt vállalta, akkor az csalásnak minősül.

Duna Tv - 2004. III. 26.

FURULYÁS JÁNOS
elnök, FTC
A Ferencváros elnöksége elállt a Kovács Ádámmal kötött szponzori szerződéstől. Miután elkövetkezett a december 31-e, és még mindig nem érkezett meg a 120 millió Ft, napi többszöri telefonváltás után Kovács úr elhozott általa 300 millió Ft értékűnek nevezett részvényt, amit mi megőrzésre átvettünk. Azok a papírocskák, amiket a Kovács úr vagy az emberei eljuttattak hozzánk, ezek használhatatlanok.

A Szólás Szabadsága - 2004. III. 28.

TEPSZICS IGNÁC
sportigazgató, FTC
Valójában 300 millió forint a tartozásunk, ennek mintegy fele a játékosoké. Korábban ígéretet kaptunk arra az államtól, hogy a stadion tulajdonjogát 1 Ft-ért megkapja a klub. Ez máig nem történt meg, pedig ez lenne a megoldás kulcsa. Akkor könnyebb lenne befektetőket találni, de el kell mondjam, hogy nagyon rég nem voltunk olyan közel a megoldáshoz, mint most. Rövid időn belül meghatározó lépések fognak történni.

sportforum.hu - 2005. III. 3.

FURULYÁS JÁNOS
Az egyik befektetőjelölttel volt már egy megállapodásunk: ha 2004. december 31-ig miénk lesz a vagyonkezelői jog, akkor befektet, de mivel ezt nem tudtuk teljesíteni, elállt a vételi szándékától. Azt nem hagyjuk, hogy olyan helyzetbe kerüljünk, mint a Rákosi-érában, amikor még a nevünket is elvették. Ha előbb-utóbb nem rendeződik az ügyünk, kipakolok.

Színes Bulvár Lap - 2005. III. 24.

LIPCSEI PÉTER
labdarúgó, FTC
Fizetést kapunk, de prémiumot ősz óta nem. Ignác azt mondta, hogy az augusztusit most átutalták.

Színes Bulvár Lap - 2005. III. 24.

LÁSZLÓ CSABA
vezetőedző, FTC
Még abban sem vagyok biztos, hogy ha most leteszek egy zsák pénzt a Ferencváros öltözőjébe, akkor minden meccset sorozatban nyerünk, és abszolút nincsen semmi gondunk.

Duna Tv - 2005. IV. 1.

FURULYÁS JÁNOS
A Ferencváros-Kaposvár kupa negyeddöntő tizedik percében rákezdett a hazai szurkolótábor a "Furulyás, takarodj!" szólamra.
- Nem tartózkodom Magyarországon, de hallottam róla. A feleségem hívott telefonon. Mélységesen felháborít ez a viselkedés! Ki kellett volna egytől egyig penderíteni őket a stadionból!

Nemzeti Sport - 2005. IV. 8.

ADEM KAPIC
labdarúgó, FTC
Furulyás urat nem érdekli, hogy nem tudok enni adni a gyerekemnek, csak azt hajtogatja, hogy vonjam vissza a feljelentést.

sportforum.hu - 2005. IV. 8.

TEPSZICS IGNÁC
Adem Kapic az alapfizetését rendszeresen megkapja, így a fizetésével nem tartozik neki az FTC Rt. A játékos az egyik legjobban fizetett ferencvárosi labdarúgó. Szeretnék arra is reagálni, miszerint mi kitaláltuk, hogy ő sérült. Az edzésnapló alapján megtekinthető, hogy az elmúlt időszakban hányszor kért felmentést különböző sérülések miatt. A Diósgyőr elleni meccs napján jelezte, hogy huzatot kapott a nyaka, és nem tudja vállalni a játékot.

nb1.hu - 2005. IV. 9.

SAJTÓHÍR
Milan Mandaric, az angol élvonalbeli Portsmouth szerb származású amerikai tulajdonosa évekkel ezelőtt már szerette volna megvásárolni a Ferencvárost, de akkor a klubot nem érdekelte az ajánlata. Most fordult a kocka: Havasi Mihály menedzser kereste meg a milliárdos üzletembert, aki csütörtökre ígéri a választ, hogy érdekli-e még a Fradi megvásárlása.

Magyar Hírlap - 2005. IV. 15.

FURULYÁS JÁNOS
- A legtöbb vidéki önkormányzat segíti a csapatokat. A fővárosban ez nem divat. Az egyesületünk lassan százhat éves történetében egy fillért sem kaptunk még a kerülettől. Szeretnénk, ha ez most megváltozna. S nem pénzt, hanem hitelt kérünk.
- A hírek szerint Gyepes Gábort adnák zaciba. Tud róla a játékos?
- Nem.
- Miért rá esett a választásuk?
- Ő az egyik legértékesebb focistánk. Neki lehet a legtöbb esélye, hogy külföldön folytassa pályafutását. Reményeim szerint heteken belül kiváltjuk.

MTV - 2005. IV. 21.

Mivel a Fotex Rt. nem fizette ki a kétmilliárd-négyszázmillió forintos teljes vételárat, egyszerűen nem adózhatunk a kétmilliárd négyszázmillió forint után. Mérlegképes könyvelői szakképesítésem van, tudom, hogy mit beszélek.
Sport Plusz Foci - 2005. IV. 23.

HANNES UNTERRAINER
szállodavezető, Ausztria
A Landhotel Kirchenwirt jól bevezetett szálloda, 120 éve ismerik Európa-szerte, de ilyesmi még nem történt. A magyar futballcsapat (FTC) vezetői fizetés nélkül távoztak tavaly júliusban, miután befejezték az itteni edzőtáborozásukat. Azt gondoltam, átutalással hamarosan megjön majd a 30 ezer eurónk (7,5 millió forint), ám hiába vártunk. Végül megelégeltem a dolgot, és a FIFA-hoz fordultam panasszal, hogy hajtsák be a pénzemet a magyarokon.

Blikk - 2005. IV. 23.

TEPSZICS IGNÁC
Azon vagyunk, hogy mielőbb rendezzük a számlát. Azért is kellemetlen ez nekünk, mert jó körülményeket teremtettek a számunkra. Ezért a magunk módján megpróbáljuk népszerűsíteni a sportkomplexumot.

Blikk - 2005. IV. 23.

SAJTÓHÍR
"Csak az elutasítás szavazati aránya kétséges", fogalmazott még a tegnapi képviselő-testületi ülés előtt a sajtóreferens. Előtte az oktatási, kulturális és sport-, valamint a jogi és ügyrendi bizottság már elutasította a kérést, s végül így tett képviselőtestület is 18:4 arányban.

Magyar Nemzet - 2005. IV. 27.

FURULYÁS JÁNOS
Az elutasítás ellenére nem esünk kétségbe, készen áll a tervünk a Ferencváros megmentésére. Megvan a befektető, a szerződéskötésünket csak az gátolja meg, hogy az állam akadályozza az Üllői úti ingatlanra vonatkozó haszonbérleti jogunk érvényesítését.

Magyar Nemzet - 2005. IV. 27.

Valóban megkaptuk a szándéknyilatkozatot és az árajánlatot, amelyet a magam részéről már tanulmányoztam. Részemről rendben lévőnek tűnik az ajánlat. Kizárólag a befektetőjelölt hozzájárulásával hozható majd nyilvánosságra a cég neve.
Reggel - 2005. V. 5.

SAJTÓHÍR
Honlapunk információi szerint a "titokzatos" befektető nem más, mint egy, a válogatotthoz is közel álló csoport.

nb1.hu - V. 5.

PETER PELLADY
a magyar válogatott menedzsere
Őszintén szólva, nem könnyű olyan építőipari céget találni, aki csak úgy mellékesen megvásárolná a futballcsapatot üzemeltető Rt.-t. Annyit elárulhatok, hogy lenne megoldás a Fradi gondjaira, például Svájcból is érkezhetne megmentő.

Nemzeti Sport - 2005. V. 6.



A jelek szerint ez a történet már rég nem a játékosokról, nem is a fociról, hanem egy zöldmezős beruházásról szól. Egy szép zöld mezőről az Üllői út és a Könyves Kálmán körút sarkán. Amire valakinek nagyon megérné beruházni egy lakóparkot, vagy a huszadik pesti plázát. A képlet egyszerű: Ezért a fociért épeszű ember nem fizet. Ha az állam nem adja oda a területet a Fradinak, akkor becsődölnek, megszűnnek. Ezt a kormány a közelgő választások miatt nem engedheti meg magának, amit Furulyás is jól tud. Neki tehát, logikusan végiggondolva, az az érdeke, hogy a csőd egyre jobban fenyegessen, mert akkor az állam csak beadja a derekát, lesz terület s befektető. Ráadásul a segítőkész Pellady a pletykák szerint már több tucat honi játékost mentett meg magának. Hát ilyen a mi focink.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2022/14  •  VI. 29. – VII. 12.
VÁNCSA + PARA + LENGYEL + SMUZEWITZ + FARKASHÁZY + VEREBES + DÉSI + TRUNKÓ + SELMECZI + VFJ + ÜRMÖS + MARABU + BÉLABÁTYÓ... Lengyel László: Sajtórebellisek Váncsa István: Ha lesz főispán, akkor a telhetetlen alattvalók egyre többet fognak követelni, lesz főszolgabíró, tanácsnok, kisbíró... Para-Kovács Imre: A jobbágyi körök hisznek a szeretet és összefogás erejében, a 27%-os áfában és a 699 forintos sajtos rolóban Farkasházy Tivadar a be-, majd kimutatkozó Moldováról Smuzewitz Ilona: Éljen a házastársi rátermettség, avagy hogyan legyünk politikusférjként jó igazgatók! Verebes István: A magamfajta ironikus ember iróniája immár hamvasgyenge ahhoz képest, ami ironikus fölött ironizálni szeretne Dési János az egymilliós karórában Fedél nélkült áruló királyfiról, olyan kiskirályok okulására, akik úgysem olvasnak A Heti Kamu megtudta: az Orbán-kormány október végéig meghosszabbítja az Anglia elleni 4:0-ás győzelmet Trunkó Barnabás szerint a KSH statisztikusai szabadságon lehetnek, mert náluk még mindig csak 18% az élelmiszerek drágulása
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.