Neheztelnek az oligarchák?

Smuzewitz Ilona
2013. 11. 27. · Hócipő 2013/24
Újabb sikereket ért el Gyurcsány Ferenc és pártja. Egyes közvélemény-kutatások szerint a Demokratikus Koalíció beérte Bajnai Gordon csökkenő népszerűségű pártját. Így ha most vasárnap lennének a választások - és azon mindketten önállóan indulnának -, akkor egyik párt sem jutna be a parlamentbe. Gyurcsány szerint ezek az adatok is azt mutatják, hogy az emberek összefogást akarnak, mert ha a két párttal szimpatizálók számát összeadjuk, akkor nagyobb számot kapunk, mint ha a támogatásukat külön-külön néznénk. A volt kormányfő szerint az összefogás mellett más érvek is szólnak: például az, hogy egy közös listáról nagyobb eséllyel kerülne be valaki a parlamentbe, mint egy olyan párt listájáról, amelyik nem éri el a bejutási küszöböt. Gyurcsány kijelentette, hogy az összefogásnak ő nem gátja lenne, hanem schmittpáli értelemben vett motorja. Viszont ha az ő személye lenne akadálya a megegyezésnek, akkor kész átadni a közös lista első helyét, és csak a másodikon indulna. Elképzelhetőnek nevezte azt is, hogy esetleg nem ő lenne Magyarország következő miniszterelnöke. „A következő kormányfőnek olyan politikusnak kell lennie, aki bírja a választók támogatását, de ha úgy alakul, hogy olyan kormányfő lesz, aki kicsit kevésbé bírja a választók támogatását, én kész vagyok őt támogatni, és a tanácsaimmal segíteni.” Gyurcsány kijelentette, hogy neki tökéletesen mindegy, hogy ő lesz-e a miniszterelnök, vagy Mesterházy nem, esetleg Bajnai sem. A volt kormányfő felvetéseire válaszul Bajnai kiemelte, hogy a jó kormányzás legalább olyan fontos, mint a rezsicsökkentést kiváltó szigetelési program.

*

Hoppál Péter szerdán majdnem összeroppant a politikai üzenet intellektuális súlya alatt.

*

Oligarchakonferenciát rendeztek Budapesten. Ezen a magyar gazdaság legjelentősebb rejtett szereplői kifejezték csalódottságukat, amiért már vagy húsz éve hiába gürcölnek, de még egyetlen, a leggazdagabb magyarokat bemutató kiadványba sem tudtak bekerülni. Az oligarchák sérelmezték, hogy vagyonukat senki sem akarja megbecsülni, és a kiadványok szerkesztői nem is vesznek tudomást legális vállalkozásaik eredményeiről. „Nem akarok személyeskedni”, mondta előadásában egyikük, „de látjuk, hogy egyesek milyen gyorsan a listákra tudnak kerülni: elég, ha a precíz gázszerelés mellé szereznek néhány hektárnyi földet, és máris milliárdosoknak tartják őket”. Felpanaszolta, hogy ő a milliárdjait kitartó munkával, kapcsolatépítéssel, állami megrendelések makulátlan megszerzésével, pályázatok százainak megnyerésével hozta össze, és ma ott tart, hogy „a kutya sem kíváncsi arra, mikor és hogy hoztam össze az első milliárdomat”. Az egyik előadó diagramokkal mutatta be, mennyire alulreprezentáltak az oligarchák a nyilvánosságban. Kutatása szerint minden 170 emberölésre jut egy oligarcha-említés, a kétfejű borjú pedig a mezei oligarchánál kétezer százalékkal esélyesebb, hogy bejusson a hírekbe. (A szaknyelv mezei oligarchának nevezi azt az oligarchát, akinek háromezer hektárnál több legelője, szántója, erdője vagy mezője van.) Az egyik előadó az utánpótlás nehézségeiről beszélt. Mint mondta, korábban sem volt egyszerű fiatalokat erre a pályára csábítani, és a legfőbb vonzerőt egy ideje a pénz jelenti. Ám az utóbbi időben még kevesebb jelölt van, mert „a fiatalok nem akarnak oligarchák lenni, inkább énekelnek a Megasztárba, vagy a börzére mennek. Az állásbörzére”. A Magyar Oligarchaszövetség a fiatalokat újszerű módon is meg akarja szólítani, bár ennek is látszik a hátulütője: a fiatalok szerint az oligarcha legfontosabb elfoglaltsága a facebookozás. Az oligarchák ezért felszólították személyi asszisztenseiket, hogy haladéktalanul derítsék ki számukra, hogy mi az a Facebook, és akar-e utat építeni valahol, vagy más tendert kiírni. Az oligarchák egyébként különösen aggasztónak nevezték, hogy az elmúlt három hétben a kormánynak egyetlen olyan kezdeményezése sem volt, ami kizárólag nekik kedvezett volna.

*

A szocialisták szerint jól alakul az ellenzéki összefogás. Mesterházy Attila a héten megállapodott négy szocialista jelölttel arról, hogy a választásokon az MSZP listáján indulnak, és sem szóban, sem máshogy nem támogatják más pártok jelöltjeit. A szocialisták elnöke külön kiemelte, hogy az elmúlt másfél hétben az MSZP egyetlen másik ellenzéki szervezetre sem sértődött meg, és ezt a konstruktív magatartást várja el azoktól a szervezetektől is, amelyek az ő hátukon akarnak bekerülni az országgyűlésbe. Mesterházy szerint az ellenzéki összefogás ügye még a nehéz kérdések ellenére sem reménytelen, pláne, ha mindenki kész beállni az MSZP listája mögé, anélkül hogy különleges elbánást vagy parlamenti mandátumot követelne. Az MSZP elnöke megszólította a szocialista szavazókat is. Mint mondta, tőlük elsősorban azt várná el, hogy az MSZP listájára és jelöltjeire szavazzanak akkor is, ha egyébként megvan a véleményük a jelöltről vagy a pártról. Mesterházy megállapította azt is, hogy számos probléma van, majd határozottan leszögezte, hogy ő nem a probléma, hanem a megoldás része szeretne lenni. De ha ez nem menne, akkor ő megmarad problémának.

*

Orbán Viktor a héten váratlanul magába nézett, és volt mit látnia.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2024/8  •  IV. 10. – IV. 23.
Sulyok Papa Doc: Zsidólakás
és zsidóbútor után olvasson
zsidókutya-igénylésekről is!
Para-Kovács Imre: Hamburgerekkel lehet a szemétdombra juttatni a Fidesz nevű állampártot, nem tárkonyszószos pirított pisztránggal! Váncsa István: embercsoport saját magának önszántából ennyire hülye nevet nem találhat ki, mint hogy Talpra Magyarok Közössége Smuzewitz Ilona: az úgynevezett ellenzéki pártok is megmondták, hogy nem Magyar a messiás, de ha olyan nagy a szükség a messiásra, ők vállalják Farkasházy Tivadar szerint a brazil Bolsonarónak Kisvárdára vagy Mezőkövesdre kéne igazolnia, de még mielőtt kiesnek Havas Henrik belecsöppent a Békemenet transzparenskészítőinek mindennapjaiba, és megtudta, azzal fognak vonulni, hogy: Elfoglaljuk Brüsszelt, mert Magyar Péter egy geci! Dési János a miniszterelnök (apjának) hatvanpusztai pálmaházában ugrándozó majmokról Verebes István újabb Örkényiádái A Heti Kamu megtudta: Tiborcz Istvan árufeltöltőnek állt, hogy belülről foglalja el a SPAR-t.
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.