4-es metró

Farkasházy Benedek
2005. 03. 02. · Hócipő 2005/05
Két év alatt építették meg az 1896-os millenniumi ünnepségekre a kontinens első földalatti vasútját Budapesten. Az M2-es építési munkáiról első ízben egy 1950-es kormányhatározat intézkedett. 1952-ben már tizenhat munkahelyen 5000-nél is több munkás építette. Nagy Imre kormánya szerint a beruházás az ország erejét meghaladta, ezért 53-ban az építkezések lassításáról, majd 54-ben szüneteltetéséről rendelkezett. Az építés 1964-ben folytatódott, a menetrendszerű forgalom pedig 1970-ben indult meg. Még abban az évben megkezdték az M3 vonal építését. 1972-ben Budapest és környéke közlekedésfejlesztési terve a metró negyedik vonalaként a Dél-Buda-Rákospalota (DBR) vonalat jelölte meg.



KATONA ANDRÁS
főcsoportfőnök, Közlekedési Minisztérium
Felvetődött az a gondolat, hogy mi lenne, ha a metrót a rubeltöbblet terhére építenék. Egyfajta megoldás lehetett volna az is, hogy a szovjet költségvetés meghitelezi valamelyik ottani kivitelezőnek a beruházás költségeit. Ez az ötlet eddig nem talált kedvező fogadtatásra.
Népszabadság - 1990. febr. 17.

KÁLNOKI KISS SÁNDOR
közlekedési miniszterhelyettes, majd helyettes államtitkár
Némelyek abba a hibába esnek, hogy a Dél-Buda és Rákospalota közötti metróvonal ügyét összekötik a világkiállítással. Mondván, ha nem lesz világkiállítás, kútba esik a beruházás terve is. Csakhogy erről szó sincs. 1995-ig természetesen nem a teljes vonal, csak annak legfontosabb része készülne el, ami valahol a Bartók Béla út és a Kálvin tér között vezetne.
Mai Nap - 1990. márc. 19.

Voltaképpen még az sem dőlt el, hogy ez a metróvonal épüljön-e meg elsőként.
Mai Nap - 1991. febr. 18.

SIKLÓS CSABA
közlekedési miniszter
A kormány nem adja meg a korábban ígért metrógaranciát, csak a Barsiné által képviselt elképzelést támogatja.
Mai Nap - 1992. júl. 16.

BARSINÉ PATAKY ETELKA

címzetes államtitkár, expofőbiztos
1996-ig a dél-budai metrónak csupán a Kálvin tér és a Móricz Zsigmond körtér közötti szakasza készül el, és ezzel egy időben egy másik vonal is épül, amely a belvárost köti majd össze a leendő lágymányosi híd pesti hídfőjével. Így ez utóbbi helyen egy színvonalas közlekedési csomópont jönne létre, hiszen ide érkezik a csepeli és ráckevei HÉV, s itt lesz a Bécs-Kelebia vasútvonal megállója is.
Magyar Nemzet - 1992. júl. 17.

KUPA MIHÁLY
pénzügyminiszter
Remélhetőleg az új vonal azon a környéken halad át, ahol az expo lesz, s akkor célszerű, ha a beruházás az expo megnyitására befejeződik, és annak elérését is szolgálja. Ha megtaláljuk a megoldást a fővárosi közgyűlés vezetőivel együtt, biztosítva van a kormány garanciája.
Népszava - 1992. júl. 18.

BARSINÉ PATAKY ETELKA
címzetes államtitkár, expofőbiztos
A metró megépítésének elhalasztásával Budapest lett szegényebb. A világkiállítás szempontjából ennek nincs jelentősége.
Pesti Hírlap - 1993. máj. 24.

SZABÓ IVÁN
pénzügyminiszter
A korábbi tervek szerint a világkiállításig üzembe helyezték volna a metró egyik szakaszát, ez a terv azonban ellehetetlenült. Így a metróépítés már csak 1996 második félévében vagy 97-ben lesz eldönthető kérdés
Magyar Hírlap - 1994. ápr. 8.

RÓZSA ANDRÁS
Horn Gyula miniszterelnök személyi tanácsadója
A kormány örömmel fogadná, ha a beruházást az orosz adósság törlesztéséből lehetne finanszírozni, de a fővárosi önkormányzat helyett nem dönthetünk.
Magyar Hírlap - 1996. márc. 2.

SOÓS KÁROLY ATTILA
politikai államtitkár, Ipari és Kereskedelmi Minisztérium
A DBR-metróról folytatódó tárgyalások idején lassítjuk az orosz államadósság törlesztésére kidolgozott egyéb konstrukciók megvalósítását. A kormány ugyanis a metróépítésnek adott prioritást.
Népszabadság - 1996. jún. 4.

KISS ELEMÉR
államtitkár, MEH
A kormány nem járult hozzá ahhoz, hogy a Dél-Buda-Rákospalota metróvonal Kálvin tér-Etele tér közötti szakasza az orosz államadósság terhére épüljön meg.
Esti Hírlap - 1996. szept. 13.

ATKÁRI JÁNOS
főpolgármester-helyettes
Az orosz ajánlat esetében árversenyre nem kerülhetett volna sor.
Magyar Nemzet - 1996. okt.r 2.

HORN GYULA

miniszterelnök
A jövő év második felében elkezdődhet a főváros negyedik metróvonalának építése, s várhatóan 2003-ban be is fejezik a munkát.
Népszabadság - 1997. febr. 22.

SAJTÓHÍR
Medgyessy Péter pénzügyminiszter és Demszky Gábor aláírták a metrószerződést. A beruházást három szerződés szabályozta: a Garanciaegyezmény, a Kölcsön- és a Háttérgarancia megállapodás.
budapest.hu - 1998. ápr. 9.

LATORCAI JÁNOS
a Fidesz főpolgármester-jelöltje
A főváros egymaga nem tud belefogni egy ilyen nagyberuházásba, ezért fontos a kormány támogatása és ellenőrzése. A város közlekedése lelassult, az egyéni közlekedés aránya hatvan százalékra nőtt. A jövő ezért a kötöttpályás közlekedésé, különösen a metróé.
Népszabadság - 1998. szept. 16.

SAJTÓHÍR
A kormány túlságosan nagynak ítéli a budapesti metróépítés 160 milliárd forintos költségét, ezért nem vesz részt a beruházásban.
Népszabadság - 1998. nov. 8.

JÁRAI ZSIGMOND
pénzügyminiszter
Semmiféle taktikázásba nem megyünk bele, kormánypénzből nem lesz metró.
M1 Híradó - 1998 nov. 9.

DEMSZKY GÁBOR
főpolgármester
Ennek a kormánynak minden minisztere és államtitkára kék lámpás szirénázó autókkal jár a városban. Fogalmuk sincs arról, miként utaznak a budapestiek, mi az, hogy tömegközlekedés. Ettől a pillanattól kezdve Orbán Viktor felelős a budapesti dugókért.
HVG - 1998. nov. 14.

TIRTS TAMÁS
fővárosi frakcióvezető, Fidesz
Olcsóbb megoldáson kell gondolkodni, és ehhez kell megnyerni a kormányt. A főváros vezetése ehelyett görcsösen ragaszkodik a nyomvonalhoz és a kialakított pénzügyi rendszerhez. Biztos vagyok benne, ha ezek a feltételek megváltoznak, a metróépítés 4-5 éven belül újra előkerül, és a kormány biztosan segíteni fog.
Népszava - 1998. nov. 26.

NYÁRY KRISZTIÁN
a főpolgármesteri hivatal sajtóosztályának vezetője
Mintegy 130 ezer aláírás gyűlt össze az elmúlt napokban a 4-es metró megépítése mellett.
Népszava - 1998. dec. 10.

DEMSZKY GÁBOR

főpolgármester
A miniszterelnök büntetni akarja Budapestet, és minden céltámogatást elutasított. Még mindig nehéz elhinnem, hogy az ország vezetője a főváros hanyatlásában lenne érdekelt. Nem fenyegetjük, hanem bepereltük.
HVG - 1998. dec. 12.

SAJTÓHÍR
Első fokon vesztett a kormány a 4-es metró perében
Népszabadság - 1999. ápr. 7.

DEMSZKY GÁBOR
főpolgármester
A szerződés érvényes, így a 4-es metrót meg kell építeni. A beruházásnak nincs alternatívája.
Népszabadság - 1999. ápr. 7.

SAJTÓHÍR
A jogerős (másodfokú) ítélet szerint az államnak nem volt joga egyoldalúan azonnali hatállyal felmondani a 4-es metró megépítésére vonatkozó szerződést.
Napi Magyarország - 1999. jún. 23.

DEMSZKY GÁBOR
főpolgármester
Az évszázad perében hozott ítélet szerint a 4-es metrónak meg kell épülnie.
Napi Magyarország - 1999. jún. 23.

VARGA MIHÁLY
államtitkár, Pénzügyminisztérium
Nehéz a főváros és a kormány között ebben az ügyben kompromisszumos megoldásról beszélni. Vagy megépül a metró, vagy nem.
Népszabadság - 1999. jún. 23.

BORÓKAI GÁBOR
kormányszóvivő
A kabinet kedden nem tárgyalt a metróperrel kapcsolatos ítéletről. A kabinet nem vesz részt a 4-es metró megépítésében.
Népszabadság - 1999. jún. 23.

LIEBMANN KATALIN

Az FKGP budapesti elnöke
A kisgazdapárt budapesti elnöksége támogatja a 4-es metró megépítését. Ha a tervezett vonalon építik meg a metrót, annak szervesen illeszkednie kell a csepeli, a szentendrei, illetve a gödöllői HÉV-hez.
Népszabadság - 1999. aug. 26.

MANNINGER JENŐ
államtitkár, Közlekedési Minisztérium
Nem szerencsés a fővárosnak beperelnie az államot a 4-es metró miatt, mert az befolyásolhatja a szennyvíztisztítóval kapcsolatos tárgyalásokat.
Magyar Hírlap - 1999. szept. 17.

KATONA KÁLMÁN
közlekedési miniszter
Nem az egyébként jó megoldásnak tűnő metró elutasításáról, hanem a tervezett nyomvonal elvetéséről van szó. Nem lesz 4-es metró, de nincs kizárva, hogy egy újabb nyomvonalon 5-ös metró épüljön.
Népszabadság - 1999. okt. 21.

NÓGRÁDI LÁSZLÓ
közlekedési miniszter
A kormány támogatja azt az elgondolást, hogy a 2-es metrót hosszabbítsák meg a Déli pályaudvartól a budaörsi virágpiacig. Az előreláthatólag harmincmilliárd forintos beruházási költségnek akár a felét is állná a kabinet.
Népszabadság - 2000. aug. 31.

DEMSZKY GÁBOR

főpolgármester
Partizánakcióról van szó a tárca részéről, hiszen sem a kormánynyal, sem a Pénzügyminisztériummal nem egyeztettek. A kabinet és a fővárosi Fidesz bajban van, ezért kezdtek nyomvonalakat rajzolgatni.
Népszabadság - 2000. szept. 2.

JUHAROS RÓBERT
parlamenti képviselő, Fidesz
Demszky Gábor hazudott. A főpolgármester a bíró kérdésére eskü alatt állította, hogy megvan a 4-es metró beruházási alapokmánya. Ám semmiféle ilyen dokumentum nem létezett, így nem vállalhatott kötelezettséget a metróépítésre a főpolgármester.
Magyar Hírlap - 2000. okt. 5.

NÓGRÁDI LÁSZLÓ
közlekedési miniszter
Indokolhatatlan, hogy az agglomerációval együtt az ország lakosságának 30 százalékát képviselő Budapest 60 százalékos költségvetési támogatást kapjon a metróépítéshez. A támogatás nem lehet több 33 százaléknál.
Népszabadság - 2000. okt. 10.

ILLÉS ZOLTÁN
az országgyűlés környezetvédelmi bizottságának elnöke, Fidesz
A metróépítéssel egyetértő 85 százaléknyi budapesti lakos azt biztosan ellenezné, hogy egy 250 milliárd forintos beruházással tönkretegyék a hőforrásokat.
Népszabadság - 2000. nov. 9.

SAJTÓHÍR
Elvesztette a metrópert a főváros: a Legfelsőbb Bíróság pénteken elutasította arra vonatkozó keresetét, hogy az állam fizesse ki a 4-es metró építési költségeinek rá eső részét, százmilliárd forintot.
Népszabadság - 2001. ápr. 7.

CSILLAG ISTVÁN
gazdasági és közlekedési miniszter
Budapest kormányzati blokádja véget ért, és ennek megfelelő kormányzati magatartást tartunk indokoltnak.
Népszava - 2002. jún. 27.

DEMSZKY GÁBOR
főpolgármester
A finanszírozásról tárgyalásokat kezdünk a Pénzügyminisztériummal és a miniszterelnökkel is, többek között arról, hogy a beruházás teljeskörűen kormányzati forrásból valósuljon meg. Ezzel ellentételezhetnék azt a több mint 100 milliárd forintos veszteséget, amit a fővárosiak által leváltott előző kormány elvont Budapesttől.
Népszava - 2002. jún. 27.

SCHINER MÁRIA
alelnök, Levegő Munkacsoport
A 4-es metró megépítése és üzembe helyezése összességében nem befolyásolná kedvezően Budapest környezeti állapotát. Ezért benyújtjuk szakvéleményünket a környezetvédelmi felügyelőséghez.
Magyar Nemzet - 2002. szept. 12.

MEDGYESSY PÉTER
miniszterelnök
Köszönöm a budapestieknek, hogy az ő pénzükből megépülhet a metró, amelyre nagy szüksége van a fővárosnak, s ezt a karácsony előtti napok nehézkes közlekedése is igazolja.
Magyar Hírlap - 2003. dec. 23.

LÁSZLÓ CSABA

pénzügyminiszter
A metrószerződés precedenst jelenthet későbbi hasonló beruházásokhoz: világos garanciákat tartalmaz mindhárom aláíró, az állam, a főváros és a BKV számára arról, hogy milyen kötelezettségeik, illetve jogaik vannak.
Magyar Hírlap - 2004. jan. 20.

DEMSZKY GÁBOR

főpolgármester
Eldördült a startpisztoly, 1810 nap van hátra a metró befejezéséig.
Magyar Hírlap - 2004. jan. 20.

MEDGYESSY PÉTER
miniszterelnök
A kormány segítséget ad a fővárosnak, hogy a 4-es metrót a korábbi tervekhez képest hosszabb szakaszon, Bosnyák téri végállomással építhesse meg.
Népszabadság - 2004. máj. 26.

IGNÉCZI TIBOR

Erzsébetvárosi Társasházak Közösségeinek és Képviselőinek Érdekvédelmi Egyesülete
Attól tartunk, hogy a metróalagút nem fut elég mélyen, így veszélyeztetheti a felszíni, összességében 300 milliárd forint értékű épületállományt. Ha a pert elbukjuk, készek vagyunk elmenni a strasbourgi emberi jogi bírósághoz is.
Népszabadság - 2004. okt. 7.

GYURCSÁNY FERENC
miniszterelnök
Budapest ügyében van még mit tanulnunk az elődöktől, akik ezt a várost nemcsak az ország, de sok szempontból az egész térség, sőt Európa fővárosává is tették. Felújítjuk az utakat, rendbe tesszük a lakótelepeket, korszerűsítjük a panellakásokat, befejezzük a négyes metrót, és elkezdjük az ötödik vonal építését.
Évértékelés - 2005. febr. 14.



A metró szó eredetileg az első londoni földalatti vasút, a Metropolitan Railway (világvárosi vasút) nevéből rövidült. A 2002-es önkormányzati választások óta pedig tudjuk: Világvárost építünk.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2024/21  •  X. 9. – X. 23.
Para-Kovács Imre pokolba kívánja a sokadik kisebbik rosszat, végre szeretné a jót is Váncsa István: normális embernek ennyi harácsolásban töltött év után már a pénz gondolatától is okádnia kéne, node Orbánt más fából faragták Smuzewitz Ilona elképzelte, ahogy Orbán egy és Orbán kettő fegyvert fognak a Corvin közben, felszabadítják a plázát és megszüntetik a fizetős vécét Farkasházy Tivadarnak Orbántól kellett megtudnia, hogy Putyin egy 200 százalékig racionális személy Havas Henrik kapott a Nyírőból egy pszichiátriai kórrajzot egy dobtáras géppisztollyal ruszkikat kereső államtitkárról Dési János nem szeretne a párt ökle és élcsapata, a Szuverenitásvédelmi Hivatal Péter Gábor alegysége horgára akadni Verebes István újabb örkényiádái A Heti Kamu megtudta: Orbán a Corvin közben várja az orosz csapatokat, akik regisztrációt követően léphetnek be, hogy felesküdjenek az alaptörvényre, majd megadják magukat
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.