Vérfrissítés a Forma-1-ben

Simonyi Balázs
2007. 12. 19. · Hócipő 2007/26

Hamarosan új istállókat köszönthetünk a száguldó cirkusz mezőnyében. Eddig sem volt szokatlan, hogy a mezőnyben multinacionális cégek szövetkezzenek régi, tradicionális autógyártókkal, s így alkossanak egy-egy hivatalos konstruktőrt. Ilyen volt annak idején például a Benetton és a Renault fúziója. Ezen felbuzdulva és a nemzetközi elismertség vágyától hajtva vág bele a Forma-1-be számos orosz vállalat. Rögtön itt a Gazprom és a Volga közös csapata! Mint a sajtótájékoztatón kiderült, a Gazprom részvényesei mostanában nem nagyon tudnak mit kezdeni a rengeteg osztalékkal, s rubeljeiket szeretnék a brand fényesítésére és a gázüzemű autók promotálására fordítani.


A gáznagyhatalom sokáig gondolkozott, ki lehetne méltó partnere a bizniszben: egy ideig a Moszkvics újjáéledésében bíztak, majd végül a patinásabb-népszerűbb Volga mellett döntöttek. A retrohullámot igyekszik is meglovagolni a cég, nagy profit reményében hamarosan piacra dobják a 60-as években kis szériában gyártott modelleket (többek között a párttitkári és a kabrió változatot). A csapatnak sikerült sztárversenyzőket szerződtetnie: mivel az első években a PR-marketing szempontok fontosak és nem az eredmények, ezért döntöttek kiöregedett hírességek mellett, így lesz tehát a Gazprom-Volga sofőrje az örök másodhegedűs Barrichello és az autótörései miatt kultikus alakként tisztelt Takagi.


Azóta újabb és újabb csapatok jelezték Bernie Ecclestone felé, hogy szívesen beszállnának. Egyes információk szerint a börtönből hamarosan szabaduló Hodorkovszkij is a Forma-1 felé tekintget Jukosz-Zsiguli fantázianevű csapatával, de az szinte biztos, hogy a Chelsea-re ráunó Roman Abramovics rövidesen licencért folyamodik a Szibnyefty-Pobjeda nevű teamjével, amely szó szerint sötét ló a mezőnyben: az általában éjjel közlekedő, lefüggönyzött, nagy sötét autó mítoszát tudatosan lovagolják meg. Csontfekete színű az autó alapmodellje, s senki sem tudja, milyen kegyetlen teljesítményekre képes.


HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/23  •  XI. 4. – XI. 17.
Para-Kovács Imre: a morális dögkúttá váló Orbán és Vucic örök és megbonthatatlan méltóságáról Váncsa István: a Lengyelországban kitört bábeli zűrzavarról, avagy milyen lenne Magyarország kétharmad nélkül Smuzewitz Ilona: miért nem hagyjuk, hogy Orbán egy párizsi temetőben bolyongva élje az életét? Farkasházy Tivadar: április 12-én ezentúl ünnepeljük a költészet másnapját – amikortól már nem tudták elkölteni a pénzünket! Havas Henrik megtudta, hogy Orbán titkos videót forgatott Párizsban, amit egy fodrásszal akart Hankónak beküldetni Dési János: kibogozta a Matolcsy klán által örök körforgásban tartott pénz útját Lendvai Ildikó: Viktor menni ENSZ? Jó! Hát miért pont az ENSZ-nek legyen jobb? Verebes István nemcsak a csontvázak kidőlését várja a szekrényből, de már a pozdorja mögé is benézne nagyon Heti Kamu megtudta: az Álarcos énekesben bújt el Matolcsy Ádám A Gyorskocsiban az első gyorskocsis, avagy indul új sorozatunk: Matolcsy György élete és kora
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.