2011. 09. 29.
Szabados Gábor
Garamvölgyi László kriminális szóvivő
Zrínyi Miklósról, a költőről szinte már mindent tudunk, viszont a közelmúltban kutatni kezdtem a vadkant, és eléggé érdekes felfedezéseket tettem az állat haláláról - mondja a Hócipőnek adott exkluzív interjúban dr. Garamvölgyi László rendőrségi szóvivő és kriminalista-történész-író a D-Day tiltásával és engedélyezésével kapcsolatban.2011. 09. 27.

Megyesi Gusztáv
Gyurcsány, a terrorista
Terrorcselekmény elkövetésének lehetőségéről ír Balsai István volt kormánymegbízott a parlament honlapjára is fölkerülő jelentésében Gyurcsány Ferenc 2006 őszi szerepével kapcsolatban a btk-ra hivatkozva. Nevezetesen, hogy egyesekben halálfélelem is kialakulhatott a történtek miatt, de még a fegyverrel elkövetett bűncselekmény esete is fennállhat a volt kormányfőnél. Az ügyésszel beszélgettünk.2011. 09. 21.
Ürmös Zsolt
Zuhanórepülésben!
A BUX index mellett egy NASA műhold zuhanása borzolhatja a leginkább a következő napok hangulatát. Több mint hat tonnás ugyanis az a műhold, amely az előrejelzések szerint szerdán vagy csütörtökön fog lezuhanni. A becsapódás helyét még nem lehet tudni, de az bizonyos, hogy az űreszköz jó pár darabja el fogja érni a Föld felszínét. Körkérdést intéztünk hazai politikai és bulvár celebeinkhez, mit szólnak hozzá, hogy egyes részei akár hazánkra is hullhatnak.2011. 09. 17.
Varga Ferenc József
El Tüntetés
Rendőrség még soha nem volt ilyen alapos. Régebben mindenféle tüntetést engedélyeztek és magasról tettek az esetleges forgalmi akadályokra. No de ennek vége... Mostantól nincs tüntetés, pláne szakszervezeti! Szeptember 29-én, majd rá pár napra elmarad a nagy demonstráció, mert a tüntetők zavarnának egy futóversenyt, egy öltözetkészítési rendezvényt, valamint a metrók közlekedését. A Hócipő kérdéseire az ORFK szóvivőjétől, Garamvölgyi Lászlótól várjuk a választ.2011. 09. 13.

Megyesi Gusztáv
A kormányfő keze
Egy ország nem tudott aludni az izgalomtól hétvégén, amikor kitudódott, hogy a miniszterelnök befáslizott karral jelent meg Kötcsén az emberekkel való konzultáción. Minthogy a szóvivője csak annyit mondott, hogy bedagadt a kormányfő karja és fáj, megindultak a találgatások, hogy teniszkönyökről, darázs-, illetve pókcsípésről van-e szó, esetleg edzés közben esett rá a vasgolyó. Az orvosával beszélgettünk.2011. 09. 12.
Buzsik Zsolt
Miénk ez a cirkusz
A Fidesz-KDNP országgyűlési frakciója azt javasolja a kormánynak, tegye lehetővé, hogy a devizahitelesek a svájci frank alapú hiteleket 180, az eurót 250 forintos rögzített árfolyamon végtörleszthessék, és a bankok viseljék a tranzakció teljes költségét. Lázár János szerint ezzel a megoldással jól járhatnak az emberek, a bankok és Magyarország is. A frakcióvezető elsőként a Hócipő olvasóival osztotta meg további ötleteit.2011. 09. 11.
Szabados Gábor
Ünnepélyes diplomaadó
Mivel Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter éppen nemzeti erőforrásokat fakaszt, Hoffmann Rózsa államtitkárt kérdezte Szabados Gábor a2011. 09. 06.
Ürmös Zsolt
Harmonikusan fejlett évnyitó
Gödöllőre látogatott Schmitt Pál, hogy részt vegyen a Szent István Egyetem szenátusának tanévnyitó ünnepi ülésén, és újabb, eddig ismeretlen szófordulatokkal örvendeztesse meg egyre bővülő rajongótáborát. A Hócipő tudósítója magát harmonikusan fejlett egyetemi tanársegédnek álcázva, egy friss kiadású értelmező kéziszótárral a kezében próbált a köztársasági elnök közelébe férkőzni...2011. 09. 03.
Varga Ferenc József
Asztala Pista
Közhírré tétetik! Az Úr éppen folyó esztendejében, annak augusztus havának végétől valamennyi önkormányzat ügyfélszolgálatán állíttassék fel az Alaptörvény Asztala. A snájdig pult mellé (vagy mögé) széken ülvén rendeltessék egy önkormányzati dolgozó, aki ezen tisztjének betöltése alatt mentesül más irányú feladatainak elvégzése alól, még akkor is, ha azok fontosabbnak találtatnak...2011. 08. 30.

Megyesi Gusztáv
Magyarok Tangán
Egy Bagdadban nevelkedett angol-francia nyelvtanárnőt küld a kormány nagykövetnek Canberrába, ahol az is feladata lesz, hogy a környező polinéziai szigetekkel fölvegye a kapcsolatot. A hölgy kinevezését az is megalapozhatta, hogy tagja volt az Orbán Viktor szellemi hátországát reprezentáló Széll Kálmán alapítvány kuratóriumának. Megyesi Gusztáv a külügynél érdeklődött.2011. 08. 29.
Buzsik Zsolt
Kezdődik!
Minden iskolaév hoz valami újat, de félni, izgulni, aggódni fölösleges, és nem is indokolt, nem kell jelentős, megrázó változásokra felkészülni - mondta Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár Iharosberényben, a felújított iskola és új tornaterem avatásán. Az ünnepségen részt vevő gyerekek közül kettővel is elbeszélgettünk.2011. 08. 27.
Szabados Gábor
Megmentjük Matolcsy Györgynek a hazát
Kemény kérdéseket szegez Matolcsy György a Hócipő munkatársának. Szabados Gábor megpróbálja állni a sarat, nem sok sikerrel. Illetve... Rámutat, hogy az utóbbi napokban 20-30 százalékkal nőtt a belső fogyasztás.2011. 09. 05.

Trunkó Barnabás
Kevesebb, mint testőr
Az augusztus 20-i, szabadtéri szentmisét egy férfi próbálta megzavarni, aki felszaladt az oltár előtti lépcsőre, és egy kézi hangosbeszélővel kiabálni kezdett. A rendbontás során védett vezető nem került veszélybe - mondotta a testőrök parancsnoka, akivel Trunkó Barnabás készített interjút.2011. 08. 23.
Ürmös Zsolt
Szent István napi haknikörkép
Államalapító Szent István királyunk ünnepe a legtöbbünk számára a pihenésről és szórakozásról szól. De politikusaink, hős államférfiaink ezen a napon sem pihennek. Félelmet és új kenyeret nem ismerve haknizzák ilyenkor végig az országot. A Hócipő villámléptű tudósítója nem volt rest, és mindenütt a nyomukban volt, hogy az olykor kusza, költői képekbe oltott gondolataikat mindenki számára érthetővé tegye.2011. 08. 20.
Varga Ferenc József
ZS-terv
El lehet képzelni, micsoda őrült pingvinezés vette kezdetét a kormányon belül, amikor kibukott, hogy az Alkotmánybíróság határozattervezete szerint a nyugdíjpénztárban maradók is jogosultak lehetnek állami nyugdíjra. Persze még nincs hivatalosan elfogadva, de a kormány részéről sincs szó bármiféle tétovázásról, hiszen számtalan megoldás kínálkozik a „problémára”, melyek közül Selmeczi Gabriella nyugdíjvédelmi kormánymegbízott néhányat meg is osztott a Hócipővel.2011. 08. 16.

Megyesi Gusztáv
Pintér Sándor ülni fog
Bombaként robbant nemrég a hír, miszerint a rendőrség 30 és 60 nap között lejárt tartozásállománya mintegy 1 milliárd, a 60 napon túli pedig 1,2 milliárd forintra rúg, és ez nem holmi bulvárhír, maga a belügyminiszter jelentette be egy ellenzéki képviselő kérdése nyomán. Megyesi Gusztáv azonnal kereste Pintér Sándort.2011. 08. 15.
Buzsik Zsolt
Az Ócsa-Alsópakony projekt
A Belügyminisztérium Ócsát jelölte ki a Szociális Családiház Program első ütemének helyszínéül. A tárca elképzelései szerint az ide költöző fizetésképtelen lakáshitelesek a ház körül nevelt állatokból, illetve a házikertben termelt növényekből egészíthetnék ki a családi kasszát. Tudósítónk a projekt megálmodóját, szellemi atyját kérdezte.2011. 07. 31.
Szabados Gábor
Törvényes rabszíj Gyurcsányéknak
„A Nemzeti Együttműködés Kormánya csökkentette az államadósságot, egyebek között oly módon, hogy kivezette a szocialista iparbárók és bankárok tőzsdéjéről a magánnyugdíj-befizetéseket, és becsatornázta azokat a gazdasági élet vérkeringésébe.” Képzelt interjú Szijjártó Péterrel, aki vasárnap összeül.2011. 07. 30.

Trunkó Barnabás
A szar megint adott egy pofont
Thomas Melia, az USA külügyminisztériumának helyettes államtitkára a képviselőház európai ügyekkel foglalkozó meghallgatásán aggodalmát fejezte ki a magyar alkotmányozással, a média helyzetével és az egyházügyi törvénnyel kapcsolatban. A magyar kormánypárt részéről többen visszautasították a bírálatokat.2011. 07. 27.
Ürmös Zsolt
Sanzonbizottság újratöltve?
Iskolapadba ülteti a kormány a művészeket. Egy friss rendelet szerint ugyanis, ha a színészek, énekesek, festők, szobrászok nem rendelkeznek az előírt szakirányú végzettséggel, nem dolgozhatnak állásban. Hiába a Kossuth-díj vagy a nemzetközi elismerések, mentességet csak az kaphat, akinek legfeljebb tíz éve van hátra a nyugdíjig. Egyéb esetben mehetnek vissza a traktorgyárba. Ürmös Zsolt a kormányfő által frissen kinevezett sanzonbiztossal beszélgetett.A Hócipő legolvasottabb cikkei
Hócipő szerkesztőség: Zöldség / Gyümölcs
- Zsidólakás, zsidóbútor egy nap alatt Sulyok filoszemita apjának
- Verebes István: Álom, álom, édes álom, álomkép
- Farkasházy Benedek: Fagyjon le a te tököd is!
- Smuzewitz Ilona: Kéttannyelvű tarifa
- Váncsa István: Kétezer tonna szúnyoggal több
- Dési János: A győztes politikus törzsfejlődése
A Hócipő legfrissebb cikkei
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2025/10 • V. 7. – V. 20.
ORBÁN ÉVEKIG FALAZOTT MATOLCSYNAK!
Para-Kovács Imre: már várja, hogy Magyar Péter emlőssel szexeljen, ukránoknak kémkedjen és idős asszonyokat gázoljon a zebrán
Váncsa István: Szép hazánkban a veszélyhelyzet olyan, mint egykoron a szovjet és a magyar nép barátsága: örök és megbonthatatlan!
Smuzewitz Ilona: Balsors akit Weber tép – aki szerint nem pontosan így van a Himnusz szövege, annak át van mosva az agya!
Farkasházy Tivadar: hatezer éves a Hócipő
Havas Henrik sajtó alá rendezte a karmelitában Orbán főművét, a Háború és békét
Dési János lebuktatja magát, hogyan csinálta ki a magyar sertésexportot, amikor tudósított a titokban tartott sertéspestisről
Verebes István előzetes riportja a 2026-os választások után a Parlamentből távozó fideszes politikusokról
A Heti Kamu megtudta: Kövér László véletlenül saját magát is kitiltotta az Országgyűlésből
Selmeczi Tibor: dübörög a jólét, ha akad aki megveszi az 5500 forintos lángost is!
2025/10 • V. 7. – V. 20.




GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.
