A kormányfő keze

Megyesi Gusztáv
2011. 09. 13.
Egy ország nem tudott aludni az izgalomtól hétvégén, amikor kitudódott, hogy a miniszterelnök befáslizott karral jelent meg Kötcsén az emberekkel való konzultáción. Minthogy a szóvivője csak annyit mondott, hogy bedagadt a kormányfő karja és fáj, megindultak a találgatások, hogy teniszkönyökről, darázs-, illetve pókcsípésről van-e szó, esetleg edzés közben esett rá a vasgolyó. Az orvosával beszélgettünk.Hócipő: Hogy van a beteg?
Orvos: Most már jól. Szombaton kora hajnalban, amikor át akarta tolni a sittel megrakott talicskát a pallón közvetlenül a Kisberek mellett, meghúzódott egy ín a jobb alkarjában. A társai azt hitték először, hogy szakadás, ám hála az égnek csak húzódásról van szó.
Hócipő: Bocsánat, de itt valami tévedésről lehet szó. A beteg épp Kötcsére indult, előző nap pedig kormányüléseken vett részt.
Orvos: Kötcsére bajosan mehetett, mert a sérülést megelőző napon a Kisbereknél dolgozott társaival Nyúl József munkavezető irányításával a csatornatisztításon. Oda hívtak ki engem is.
Hócipő: Bocsánat, de mi a miniszterelnökről beszélünk.
Orvos: Én viszont a sérült közmunkásról.
Hócipő: De hát ön a miniszterelnök személyi orvosa.
Orvos: Igen, de az orvosi eskü kötelez. A miniszterelnök úr ugyan szólt nekem, hogy fáj az alkarja, ám akkor engem már értesítettek a Kisberektől, hogy mi történt, az is lehet, hogy ínszakadása van az egyik közmunkásnak, ezt ugye telefonon én nem tudom megítélni, tehát mindenképpen ki kellett mennem, mert ha nem, annak az országra nézve súlyos következményei lettek volna.
Hócipő: Ezt nem mondja komolyan.
Orvos: De igen. Információim szerint a közmunkások megbeszélték, hogy másnap, szombaton is kimennek dolgozni, holott az ugye munkaszüneti nap, de szerettek volna mihamarabb végezni, hogy hétfőn már a Nagyberekben tisztíthassák a csatornát.
Hócipő: Mit szólt ehhez a kormányfő?
Orvos: Tekintettel az elmondottakra, természetesnek vette, hogy előbb a közmunkást látom el. A miniszterelnök úrnak adtam egy időpontot november végére, amikor majd megnézem a kezét. Ezt tudomásul vette, majd utasította a terrorelhárítást, hogy azonnal menjenek a Kisberekbe.
Hócipő: Veszélybe került a sérült közmunkás?
Orvos: Hát, így is vehetjük. Tudják, hogy van ez... Amint híre megy, hogy fáj valamelyik közmunkás karja, az összes tévécsatorna és bulvárlap rohan a helyszínre, hogy ő közölhesse elsőként a szenzációt. Ilyenkor jól jönnek a rendfenntartók.
Megyesi Gusztáv
legolvasottabb cikkei
legolvasottabb cikkei
Megyesi Gusztáv
legfrissebb cikkei
legfrissebb cikkei
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/14 • VII. 1. – VII. 14.
Para-Kovács Imre: Szabadabban érezhetjük magunkat, nem indítanak ellenünk hajtóvadászatot, de ez nem jelenti azt, hogy beleszólhatunk. Hát kösz!
Smuzewitz Ilona: az új magyar űrügynökség meg tudja majd mondani, hogy föntről látszott-e az aranykonvoj, vagy csak a karmelitából?
Váncsa István: Hol meleg van, ott meleg van! – azaz pont olyan, mint a zsarnokság!
Farkasházy Tivadar a hatvan évvel ezelőtti és mostani lopásról, és a mértékről
Havas Henrik részleteket szerzett Orbán: Életem és harcom Brüsszel bürokratái ellen - című készülő kötetéből
Dési János a jövendő elnök-casting alkalmából feleleveníti, hogyan lépett be Göncz Árpád irodájában a gardróbszekrénybe
Juszt László szerint igaza van Orbánnak, tényleg fantasztikus országot csinálnak, csak nem érti, miért nem tette hozzá, hogy: maguknak!
A Heti Kamu megtudta: csirkekopasztó-üzemben folytatják a kirúgott megafonosok
Selmeczi Tibor a digitális világban a WC-papírt is lecseréli billentyűzetre, de hiába nyomkodja a DEL-billentyűt, az nem töröl.

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.