2009. 09. 23.
Hócipő szerkesztőség
Ébresszed a magyar népet
November hetedike volt a legnépszerűbb, mert ugyan a szerencsétlen szónokon kívül senki sem törődött az Auróra ágyúinak eldördülésével és a Téli Palota kifosztásával, s azzal sem, hogy miért nagy októberi, ha november van, viszont ekkor osztották a maradék pénzt, hiszen mégsem adhatja a Mikulás vagy a Jézuska.2009. 10. 20.
Buzsik Zsolt
Gördülő siker
A hajnali üzemkezdéstől reggel 9-ig tartott a vasutas-sztrájk, ami hétfőn az ország nagy részén megbénította a vasúti közlekedést. Gaskó István sikeresnek nevezte a meglehetősen rövid sztrájkot. A Volán társaságok további sikereket kívánnak.A hasunkat fogjuk
Nem adta ki a parlament Dávid Ibolya és Herényi Károly mentelmi jogát. Aki ettől a hírtől elszontyolodna, azt vigasztalja az, hogy az Országgyűlés nem függesztette fel Molnár Oszkár fideszes országgyűlési képviselő mentelmi jogát sem.
2009. 10. 17.
Varga Ferenc József
Újra20
Az U20-as válogatott Costa Rica elleni, bronzérmes győzelme komoly reménnyel tölti el a hazai foci-életet. Többen fellendülést jósolnak. Ez talán úgy érhető el, hogy a jelenlegi "profi" játékosokat egytől egyig visszafiatalítják 18-19 évesnek!Fásy Ádám rács mögött!
A márianosztrai büntetésvégrehajtási intézetben adott koncertet Fásy Ádám és Bunyós Pityu. Az elítéltek közül többen felháborodtak, mondván: halmazati büntetésről nem volt szó.
2009. 09. 09.
Hócipő szerkesztőség
Minden faluba Bob Dyllant
Talán a nejlon Elvis-lemezekkel kezdődött, meg Bill Healey és Little Richard kétszámosaival, melyeket a Cegléditől lehetett pár órára kikölcsönözni a Rákóczi út egyik udvarában. Aztán jöttek a liverpooli fiúk, a Beatles és a Rolling, majd Bob Dylan, Donovan, Jimi Hendrix, Woodstock, a Doors, a Led Zeppelin, s persze az Omega, az Illés, a Metró, a Liversing, Sankóék.2009. 09. 25.
Szabados Gábor
Sötét MTV
Takarékosságra hivatkozva megszüntette az MTV a Nap-keltét. Hamarosan bevezetik a hétfői adásszünetet, majd visszatérnek a fekete-fehér sugárzáshoz.Bajnai&Balázs
Szlovákia az Európa Tanács Velencei Bizottságához fordult jogi szakvéleményért a módosított nyelvtörvény ügyében. A hírre Bajnai Gordon a Miniszterelnöki Hivatalba kérette Balázs Péter külügyminisztert, majd arra utasította a kormányőröket, hogy pár napig ne engedjék ki onnan, nehogy valamit is nyilatkozzon.
2009. 09. 09.
Esemes - 2009/18
Soproni vállalkozók szövetkezetbe tömörülve Kékfrank néven utalványokat vezetnek be, melyeket egymás között elfogadnak. A fedezetül szolgáló forintok addig bankban kamatoznak.A kannásborosok viszont kannával fizetnek. (megyesi)
Az egriek pedig létrehozzák a bikavérbankot. (smuzewitz)
2009. 09. 17.
Hócipő szerkesztőség
Közlemény
A Hócipő cáfol. Nem hatmillió, hanem áfával együtt másfél. Nem kettő, hanem négy oldal. Azaz a Magyar Nemzet által közöltek nyolcada, vagyis a Vitézy család tulajdonában álló Helyi Téma huszada. Továbbá a BKV-val szerződésben nem álltunk, villamost, földalattit és fogaskerekűt sem béreltünk.2009. 09. 22.
Farkasházy Benedek
A Centrum azt is feji, aki nem tartozik neki
Ez év végén jár le a Centrum Parkoló Kft. szerződése Budapest VI., VII., és VIII. kerületeiben. Az egyikben épp tegnap hosszabbították meg lejáró szerződésüket az év végéig. Talán nem meglepő, hogy pályáztatás nélkül... Mindenesetre év végén mindháromban dönteni kell a polgárok által megelőlegezhetően nem remélt folytatásról. Esetünk talán a döntéshozókat is befolyásolja valamicskét, bár hiú reményeink nincsenek.2009. 08. 26.
Hócipő szerkesztőség
Nagykeresztet nekünk is
A rendszerváltásból, előtte pedig a rendszer bomlasztásából a Hócipő munkatársai is alaposan kivették részüket, bár most Szentistvánkor, eléggé el nem ítélhető módon, mindegyiküket elfelejtették ezért kitüntetni. Visszaemlékezéseikhez mégsem ez adta az apropót, hanem az a tény, hogy szerkesztőségünk Juszt László révén egy fantasztikus korabeli dokumentumhoz jutott...2009. 09. 18.
Ürmös Zsolt
Búbánat
Engedély nélkül kezdték meg egy tó létesítését Meggyes Tamás búbánatvölgyi háza előtt. Az esztergomi polgármester szerint az önkormányzati beruházáshoz nem is kell engedély. Aki meg kötekedni akar, az húzzon el a búbánatba!Dejavu
Bulgáriában egymás után ugyanazt a számsort (4, 15, 23, 24, 35, 42) húzták ki a lottón pár nap eltéréssel. Mekkora szívás lehetett ez annak a játékosnak, aki a nyertes számokat kétszer is elfelejtette megtenni.
2009. 09. 14.
Buzsik Zsolt
Szóljon hangosan az ének!
Több mint huszonkét helyszínen, közel kétszáz fellépővel ünnepelték a Magyar Dal Napját, immáron hagyományt teremtve. Fásy Ádám egy szál harangvirágot küldött a szervezőknek, mert mint mondta: ennyi csak, mit adhatok.Magyarázat
Részegen és anyaszült meztelenül vezette autóját egy férfi Szegeden szombat éjjel. „Biztos úr, ingem-gatyám ráment a tankolásra, igen, bánatomban fogyasztottam egy kis alkoholt.”
2009. 07. 29.
Hócipő szerkesztőség
Rabló-pandúr
Most, hogy a Magyarok Nyilai nevű
szervezet gyanúsítottjai közé egy katona páros is bekerült, s a minap
szaladt a rendőrök karjaiba egy rabló, amúgy a Készenléti Rendőrség
törzsőrmestere, aki alig egy perce szabadított meg egy járókelőt a
budai Pitypang utcában 86 ezer forintjától és 300 eurójától, talán
érdemes felidézni néhány hírességet, akik a címben jelzett mindkét
foglalkozási ágat művelték.2009. 09. 05.
Varga Ferenc József
Thaiföld a lóban, nő a tóban, a szex vad
Felmerül a kérdés, hogy miként kommunikálok én idekint Tajvanon. „Biztos angolul, mert azt mindenhol beszélik, csak mi nem, mert mi oroszt tanultunk.” - mondják otthon. „Biztos sokat tudsz már kínaiul.” - ezt is mondják. Én meg azt mondom: egyik sem igaz. A tajvaniak angoltudása minden heves oktatási program ellenére negatív számmal írható le, én meg lassan tanulok kínaiul. Így aztán pl. egy gyorsétteremben érdekes a párbeszéd.2009. 07. 29.
Hócipő szerkesztőség
Ameddig a májkonzerv tartott
Fiainknak és lányainknak is nehéz elmagyarázni, pláne az unokáknak, miért rezzenünk még mindig meg egy pillanatra, amikor hatvannal vagy többel átdöngetünk Hegyeshalmon, miért szorul össze még mindig a gyomrunk egy vámos láttán. Karinthy Ferenc egykor azt írta be az olasz-francia határon, hogy az utazás célja: Franciaország meghódítása. De ott már könnyű volt, előbb ebből a medencéből kellett valahogy kievickélni.2009. 09. 04.
Pataki Balázs
40 éves az internet
Idén ünnepli 40. születésnapját az internet alapjául szolgáló technológia. Ha nincs rendszerváltás, mi még mindig levelezőlapon twittereznénk.Népszava vs. Gárda
Gárdisták látogatták meg a Népszava szerkesztőségét, hogy ott lapjukhoz előfizetőket toborozzanak. Lépjen be mindenki a Gárdába, mielőtt a Gárda lép be hozzá!
2009. 07. 29.
Hócipő szerkesztőség
Tengerre Magyar! - 2
Legutóbb az első balatoni gőzösig, a Kisfaludyig jutottunk, most a K und K-val folytatjuk. De először is kijavítunk egy nagy hibát, mert tévedésből Benyovszky hajója helyett a Tegetthoffot raktuk be, könnyű volt összetéveszteni, mert mindkettő a jég fogságába szorult, csak az egyik Kamcsatkában, illetve Alaszka partjainál, a másik pedig a hajótöröttek által frissen elnevezett Ferencz József-föld környékén.2009. 09. 02.
Ürmös Zsolt
Top Secret
Egy órát beszélgetett négyszemközt Sólyom László és Orbán Viktor. A találkozóról háromnegyed óra elteltével csak Orbán Viktor szivárgott ki.40
Hat napig tartó fesztivállal ünneplik Moammer Kadhafi líbiai vezetőt, aki negyven éve ragadta magához a hatalmat. Most már igazán elengedhetné...
2009. 08. 31.
Buzsik Zsolt
Mindennek ára van
Város lett Mezőkeresztes. Oda a falusi turizmus.Columbo
Kockakővel betörték Szegedi Csanád jobbikos EP-képviselő hazafias boltját Budapesten a Móricz Zsigmond körtéren. Vagy izraeliek voltak, vagy romák, vagy szlovákok, vagy románok, vagy melegek, vagy rendőrök, vagy magyarok.
2009. 08. 22.
Ürmös Zsolt
Closed!
Péntek hajnalban, egy évre, felújítás miatt lezárták a Margit hidat az autósok elől, ám a villamosok és a buszok a munkálatok idején is közlekedhetnek majd a hídon. Köszönjük Emese!Trükkös rablás
Több mint 50 millió forintot vitt el egy budapesti könyvelő irodából egy rendőrnek öltözött férfi. Én jobbat tudok. BKV HR igazgatónak adom ki magam, és 200 millióval távozom.
2009. 08. 21.
Pataki Balázs
Bilincs
Visszavonta a terézvárosi önkormányzat a kerület közterületein szabálytalanul parkoló autók kerékbilincselésére kiírt közbeszerzési hirdetményt. Kell a pénz a kerékbilinccsel bizniszelő parkolási cégek embereinek kézbilincseire.Légi bemutató szennyezettség
Az Air Race budapesti futamára készülő gépek miatt erősen szennyezetté vált a levegő a belvárosi kerületekben. A Red Bull szennyeket ad.
A Hócipő legolvasottabb cikkei
Hócipő szerkesztőség: Zöldség / Gyümölcs
- Váncsa István: Hozd a pénzt és kuss!
- Váncsa István: Hascsikarást okoz vagy gazdagít
Varga Ferenc József: Győrfi Pál Blues
- Farkasházy Tivadar: A nagy szeptemberi és januári semmittevés - 1. rész
- Para-Kovács Imre: Buster Keaton, Magyarország miniszterelnöke
- Para-Kovács Imre: Egy tiszta vő
A Hócipő legfrissebb cikkei
- Hócipő szerkesztőség: Hócipő-Díj 2022 • Második kör
Hócipő szerkesztőség: TUDÓSOK – Szavazás
- Smuzewitz Ilona: Kéttannyelvű tarifa
- Dési János: A győztes politikus törzsfejlődése
- Farkasházy Benedek: Fagyjon le a te tököd is!
- Verebes István: Álom, álom, édes álom, álomkép
- Váncsa István: Kétezer tonna szúnyoggal több
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2023/12 • V. 31. – VI. 13.
FELCSÚTI MÁTYÁS 60
Énekszó és pávatánc köszöntse! Váncsa István: olyan hosszúak a kórházi várólisták, hogy 7,6 milliárd év múlva érünk a végére, mikor a Nap vörös óriássá duzzad, addig meg csak kibírjuk valahogy Para-Kovács Imre aggódik, nem lesz-e baj abból, hogy a katari emír hamarabb gratulált Erdogan győzelméhez, mint a magyar miniszterelnök Farkasházy Tivadar: a Barátság-kőolajvezeték itteni végét megtekintő szovjet turistacsoportról Smuzewitz Ilona: Majdnem béremelést kaptak a tanárok Kéri László megszerezte a vezér 60. születésnapja alkalmából történő spontán felköszöntésének forgatókönyvét Havas Henriket bízták meg a szittya gondolkodású új honvédfőparancsnok felkészítésével Verebes István Vágó Istvánra emlékezik Dési János: a nép koszos zoknival fogja megdobálni az utolsó lap szerkesztőségét, amely tévedésből megírja az igazságot A Heti Kamu megtudta: ezentúl a greenwichi időhöz mérik a mentők kiérkezését Figyelem! Mától hetven helyett hatvannal kezdődik a pesti trolik számozása!
2023/12 • V. 31. – VI. 13.

Énekszó és pávatánc köszöntse! Váncsa István: olyan hosszúak a kórházi várólisták, hogy 7,6 milliárd év múlva érünk a végére, mikor a Nap vörös óriássá duzzad, addig meg csak kibírjuk valahogy Para-Kovács Imre aggódik, nem lesz-e baj abból, hogy a katari emír hamarabb gratulált Erdogan győzelméhez, mint a magyar miniszterelnök Farkasházy Tivadar: a Barátság-kőolajvezeték itteni végét megtekintő szovjet turistacsoportról Smuzewitz Ilona: Majdnem béremelést kaptak a tanárok Kéri László megszerezte a vezér 60. születésnapja alkalmából történő spontán felköszöntésének forgatókönyvét Havas Henriket bízták meg a szittya gondolkodású új honvédfőparancsnok felkészítésével Verebes István Vágó Istvánra emlékezik Dési János: a nép koszos zoknival fogja megdobálni az utolsó lap szerkesztőségét, amely tévedésből megírja az igazságot A Heti Kamu megtudta: ezentúl a greenwichi időhöz mérik a mentők kiérkezését Figyelem! Mától hetven helyett hatvannal kezdődik a pesti trolik számozása!



GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.
