Hazám, hazám (Németország - Lengyelország 2:0)

Simonyi Balázs
2008. 06. 09.
Mottó: Valamikor ezt a játékot mi is játszottuk.

Ma már volt egy germán-polák összecsapás, azt Kubica nyerte Heidfeld előtt a Forma 1-ben. A sors fintora, hogy BMW-vel. A ma esti meccsre úgy készültünk, hogy vér fog folyni, tekintve a kölcsönös üzengetéseket, a történelmi hátteret és a pengeváltásokat a médiában.

Ehhez képest szolid kis rajcsúrozás volt néhány sárgalappal és egy pályára repülő pénztárgépszalaggal: nem tudom, megfigyelték-e, de ez utóbbi szurkolási allűr mintha kiment volna a divatból, pedig egykoron valamire való mérkőzés nem kezdődhetett szerpentinhajigálás nélkül. A pályán egy viszonylag ismeretlen lengyel garnitúra és egy rettentő erősnek tűnő, fiatal német csapat (ilyen gúnyolni való nevekkel, mint Fritz!), amelyben egy pillanatra feltűnt Mundruczó Kornél: Metzelder a megtévesztésig hasonlított a filmrendezőre. A hangot inkább levettük: Gundel Takács meg akarta dönteni a 90 perc alatt a legtöbbet beszélő kommentátor Guinness-rekordját vagy azt hitte, hogy a Játék határok nélkül döntőjét közvetíti.

A németek életveszélyes kiugratásokkal és ügyetlen kapu előtti hazaadásokkal kísérleteztek, előbbi működésüket siker koronázta: csodás gólt lőtt Podolski Klose önzetlenségéből az első félidőben, majd egy bombagólt a másodikban a közben becserélt Disznóvonszoló (Schweinsteiger) passzából; Podolski második gólja a klasszikus "beb*zta" kategória. Védhetetlen, demoralizáló. Podolski látványosan nem örült a góloknak szegény lengyel felmenőire való tekintettel, dehát ezt az átigazolósdit megszoktuk: az osztrák-horvát meccsen is tele voltak a sógorok horvát honosítottakkal.


- Berúgtam... örüljön neki, aki német!


A Nationalelf meggyőzőnek és bitang szervezettnek tűnik (nekik drukkolok, ami ciki, tudom), a lengyelek meg ki-ki meccselhetnek a házigazdákkal. Két dolognak azért mindenképpen örülhetek:
1. A zöld gyep látványa pszichoterapeuta szempontból minden nyugtatónál erősebbnek hat, s ez még két hétig így lesz.
2. Holnap végre olyan csapatok lépnek pályára, akiknek a mezük nem piros, mert már rém unalmas a piros csapat - fehér csapat párharc.

Ja, és tippjeim holnapra (merthogy ez a végeredmény-sorminta eddig):
Románia - Franciaország 1:0
Hollandia - Olaszország 2:0
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/20  •  IX. 23. – X. 6.
Para-Kovács Imre csodálja, hogy Orbán nem váltott röfögésre kötcsei beszéde alatt, miközben arról beszélt, hogy jobban kellett volna hazudni Smuzewitz Ilona szerint úgy lehetünk sikeres sportdiplomaták, ha ekezet es vesszotakarekosan irunk kulugyminiszter Tesokanak! Farkasházy Tivadar szerint, ha Ligetiből alkotmánybírót csináltak, akkor Bokros Lajost meg a Biodóm élére kellett volna kinevezni Váncsa István szerint az elkövetkező nyarak slágere a lajtos kocsi lesz Havas Henrik megtudta, hogyan nem ebédelt Orbán batidai nyúlpörköltet Dési János feleleveníti, hogyan akarták beszervezni a szolgálatok, miközben Kövér titokminiszter billiárdozott a szomszéd helyiségben Lendvai Ildikó: Godot megérkezett, akire várván hívei nem tudtak semmi értelmeset csinálni A Heti Kamu megtudta, hogy tükörlabirintusban tartják a következő Békemenetet Selmeczi Tibor hat egymás melletti buszsáv és az egysávos nagykörút után azt keresi, hol tud a házától 70 perces gyalogútnál közelebb parkolni a kocsijával
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.