Út a világbajnoki címhez (Hollandia - Oroszország 1:3)

Megyesi Gusztáv
2008. 06. 21.
Mottó: Valamikor ezt a játékot mi is játszottuk.

Nagy győzelmekhez nagy szavak illenek: ez az orosz válogatott, amelyik a hollandok kiverése után most már minimum harmadik az Eb-n, a dél-afrikai világbajnokság egyik esélyese.

Nem nehéz ezt belátni: a legjobb futballista korban lesznek, holott már most sem éretlenek, viszont lesz egy behozhatatlan előnyük: válogatott meccsek, tornák idejére nem messzi idegenből, nyugati klubokból kell hazahívni őket. A mai orosz keretben mindössze egyetlen idegenlégiós található, a többi moszkvai, illetve az ész- és a gólrovat szentpétervári illetőségű, s minthogy az oroszok nagyon sok pénzből és nagyon komolyan építik hazájukban a futballt, nem valószínű, hogy az újdonsült sztárokat engedik szanaszét szaladni.

Szívesen írok ám ilyeneket. Egyszerűen azért, mert ez az orosz csapat nagyon szimpatikus. Közeli képeken látni, hogy a csupa, fiatal arcon ott ül a vagányság, a tekintetük is azt sugározza, hogy nem ijednek meg senkitől a világon, és ez nagyon tud tetszeni a publikumnak. Egy ilyen új klassziscsapathoz persze sztárok is illenek, hát vannak éppen sztárok is, hogy most csak Arsavint említsem; annál nagyobb öröme a szurkolónak, mint hogy valakit a mennybe emeljen, csak egy van: ugyanazt a sztárt később a mélybe taszítani.


- Van kérdés?

De nemcsak Arsavin. Már a svédek ellen kijött, hogy ez a csapat, már persze elsősorban a csatárok, egészen kis területen, mi több, a tizenhatoson belül szabályosan leiskolázzák ellenfelüket. Miként a svédekből, úgy most a hollandokból csináltak bohócot, s erre nemcsak akkor képesek, amikor az ellenfél kénytelen-kelletlen kitámad, lásd az első orosz gólt, mégpedig iskolagólt, mintha nem is lett volna holland védelem.


- Ez még egy zenites figuránk!

Először azt akartam írni, hogy a hollandok úgy a hatvanadik percig csak vártak. Mintha a saját szurkolóik között ültek volna a lelátón, úgy gondolván, majd csak egyszer beindul az a gépezet, akár önmagától, és akkor nincs megállás. Aztán kiderült, hogy a túloldalon, illetve dehogyis a túloldalon, de pár centivel mögöttük, előttük és az oldalukban, mondhatni a nyakukban érezhették, hogy ellenük egy másik holland csapat futballozik, s csöppet sem rosszabbul. Csak egy egészen picivel lendületesebben, gyorsabban és szemtelenebbül. Jó, egy picit igazságtalan vagyok, mert nem arról van szó, hogy itt vannak az oroszok, rúgtak hármat az Eb-cím legfőbb várományosának, s ettől a hollandok ideje lejárt, mert a hollandok ideje egyáltalán nem járt le, sőt, még sok gyönyörűséget hoznak ki magukból; ha így veszem, az oroszok várhattak volna kicsikét ezzel a győzelemmel, vagy inkább a lehengerléssel a végén.


- Van Nistelrooy, van gól!

Mert így utólag már az a van Nistelrooy-fejes is inkább csak ajándék volt az égiek részéről, azon a címen, hogy az a csapat, amelyik a csoportküzdelmeket három meccsen lőtt kilenc góllal, ráadásul esztétikai szempontok betartásával abszolválta valami egészen magas fokon, nehogy már nyeretlen kétéves módjára essen ki a nyolc között. Elvégre az Eb első huszonnégy meccsének értelmét és tartalmát ők adták.

Újságíró ugyebár ír. Az olasz-francia után azt találtam írni ebben a rovatban, hogy az olaszok számára a csoportmeccsekkel véget ért az Eb, s vasárnap, a spanyolok elleni negyeddöntővel kezdődik az új, amelyben ők már egészen más arcukat fogják mutatni. Korrigálok: ez az összes csapatra igaz. Lásd az eddigi negyeddöntőket, a portugál pofára esést, a horvát búcsút, a holland rácsodálkozást, hogy jé, minket is kivertek. A csoportmeccsektől minden megváltozott, ez a közeg az olaszok közege, de még inkább a németeké. Bármibe le merném fogadni, hogy a németek az eddigi Eb-negyeddöntők legnagyobb különbségű győzelmével söprik le a pályáról a törököket, mert az a csapat, amelynek ekkora malaca van, s amelyik az EB-n eddig lejátszott négy meccsén írd és mondd, mindössze hét percen át vezetett, a futball törvényei szerint záros határidőn belül nagyon rá fog faragni; nehogy már még döntőt is játsszanak.


- Ezt a Koplárovics Bélától tanultam!

Egyszer már azt is jeleztem, hogy az újságíró ír, de minek. Most is, már a meccs előtt, hogy jaj, Hiddink, az oroszok kapitánya holland, ergo holland edző vezet oroszokat hollandok ellen, nem forog-e fenn ebből kifolyólag hazaárulás ténye, ha speciel nem a hollandok jutnak tovább. Ezt a hazaárulózást az MTV stúdiójában firtatta Deák Horváth Péter is a meccs előtt, hozzátéve, hogy ez a kérdés benne van a levegőben.


- Még jó, hogy tudom mit játszotok! Holland vagyok, nálam lettél válogatott, ráadásul minden szavadat értem!

Jelentem, nem volt benne, legalábbis a stúdión kívüli légtérben. Valamikor ez valóban kérdés volt, vagy inkább lehetett volna, mondjuk a nyolcvanas években, de most már ez a ki milyen náció tagja, ki fia borja, mit érez külföldi kispadon ülve, s hogyan fogadja a győzelmet, vereséget anyakönyvi szempontból, avitt kérdés, épeszű, futballnéző föl se teszi. Ez olyan, mintha most mindenki Deák Horváth szakmai böcsületét venné, mert a nyolcvanas évek rádiósaként volt képe 2008-ban a televízióban műsort vezetni.


- Valaki emlékszik még rá, mikor kaptam utoljára három gólt?

Amúgy pedig egy súlyos tanulság. Az Európa bajnokságot ugyan a televízió által élvezheti a széles nagyközönség, ebből azonban nem következik, hogy csakis az a valóság, ami a tévében látszik. A holland-orosz utolsó perceiben a játékvezető sárga lapot mutatott fel az orosz Kologyinnak, a képernyőn ez tisztán látszott, ám a kamera (vagy a rendező) már lemaradt arról, hogy a sárga után piros következett. A stúdióban ennek megfelelően kizárólag a sárga került terítékre, nem értve az egészet, hogy ha viszont sárga, akkor miért nincs kiállítás, hiszen volt már egy hasonló színű lap; még jó, hogy a játékvezető az összes döntését visszavonta, mert előzőleg már játéktéren kívülre került a labda.


- Azért kérdezze már meg a lengető emberét is!

Ami egyébként szintén zavart okozott stúdiókörökben; nem vagyunk mi hozzászokva ahhoz, hogy valaki még a kellő pillanatban korrigálja a tévedését.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2022/11  •  V. 18. – V. 31.
VÁNCSA + PARA + SMUZEWITZ + FARKASHÁZY + VEREBES + DÉSI + TRUNKÓ + SELMECZI + VFJ + ÜRMÖS + MARABU + BÉLABÁTYÓ... Para-Kovács Imre: nem azok váltottak irányt, akiknek határozott elképzeléseik voltak Európáról meg Putyinról, hanem azok, akik nem gondoltak semmit Váncsa István: Orbán átadta az oktatás- és egészségügyet egy főtörzsőrmesternek, majd átvette az agitprop osztály által paranccsá átfogalmazott direktívát Farkasházy Tivadar szerint nekünk most nem is olyan rossz, mint a Fülöp-szigeteken, ahol Marcos fia nyerte az elnökválasztást, Duterte lánya pedig az alelnökit Smuzewitz Ilona nem érti, hogyha egy focista tud négy évet várni két vébé között, akkor egy szívbeteg miért nem tud várni négy évet két rehabilitáció között? Verebes István bemutatja, milyen egyszerű a világmegváltás, egy zalaegerszegi cukrászdában megkávéztatta Bident, Putyint és Zelenszkijt Dési János felmondta Pesti TV előfizetését, és elutazott, ám a pakkjában megbújt egy iciripiciri Vidnyánszky A Heti Kamu megtudta, a kormány gyorsított eljárásban tengerré minősíti át a Balatont
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.