Mák-és dióárus

Megyesi Gusztáv

2014. 01. 22. · Hócipő 2014/02

Nem tudják a külföldiek, mi az a mák. Mutogatnak rá, hogy mi volna az a szürkéskék halom a kosárban, s amikor megtudják, hogy étkezési célokat szolgál rétesbe vagy kalácsra, kiflire sütve, viszont némi ópiumot is tartalmaz, akaratlanul is hátrébb lépnek. A legtöbb országban tilalomfa áll a mák előtt a határon; meg ne próbáljon valaki az Egyesült Államok területére lépni akár egy mákos kifli csücskével is, ha kedves az élete. Akad persze, aki óvatosan megkóstol három-négy szemet, az viszont nem tud meg semmit, a mák ugyanis csak darálva nyer értelmet; gyerekkorunkban mi sem tudtunk mit kezdeni nyár végén a bolgárkertészet végében termő mákkal, azon kívül, hogy zörögtek a mákszemek a gubóban, afféle rumbatöknek elment, ám ahhoz, hogy együk, daráló kellett volna.

Muskáték standján akad mákdaráló, kereken ötvenéves, egy régi kukoricadarálót alakítottak át, s persze tettek bele villanymotort. A mákot ma már mindenki darálva viszi, nincsenek is már a közértekben sem mákdarálók, igaz, kávédarálók és diódarálók sem, holott ezek külön álltak a kijárat közelében, ott ágaskodtak előttük az asszonyok, s verték az oldalukat, nehogy egy gramm is veszendőbe menjen. Miként otthon se darál senki, megveszik az emberek a darált mákot és diót, a mélyhűtőben prímán eláll.

Az kétségkívül előny, hogy Muskáték standja pár lépésre áll a Nagycsarnok Vámház körúti bejáratától, így egyből belébotlanak a külföldiek. De nem ők a fő vásárlók. A vevők háromnegyede törzsvendég, van, aki még Muskát Zsuzsa édesanyjánál is vásárolt, bejáratott kapcsolat ez, de a szó szoros értelmében. Nem tudni, van-e még az országban mák- és dióárus, akinek már az ősei is mákot és diót árultak, Muskát Zsuzsa nagyszülei mindenesetre már a második világháború előtt a Nagycsarnokban álltak a standjuk mögött. A nagypapa, Perl Miklós, a „Pipás”, nagybani tételben is árult, sőt szállodáknak, közeli cukrászdáknak is szállított. Amikor aztán 1979-ben meghalt, Zsuzsa édesanyja segített be a nagymamának, majd a vásárcsarnok átalakításakor kiszálltak egy időre, de 1990-ben már újra nyitottak, kibővítve a készletet babbal, borsóval, lencsével, aszalt gyümölccsel, tök- és napraforgómaggal, édesanyja halála óta pedig Zsuzsa áll a pult mögött nap-nap után.

Hozzá kell tenni, hogy a külföldiek a napraforgómagot sem ismerik, mármint a szlovákokon kívül, akik szintén nagy szotyolázók, le se tagadhatnánk a világ előtt, hogy testvéri népek vagyunk. Ezért is fájó, hogy a pirított napraforgómag még korántsem a magyar export húzótétele, árulhatnánk a szotyolát nagy nemzetközi kupák döntője meg világ-és Európa-bajnokságok idején a stadion előtt, jelezvén, hogy maradt még azért valami a magyar futballból; tán majd a miniszterelnök tesz lépéseket az ügy érdekében.

Hanem a mák izgat bennünket. Nem mint gonosz opiát, bár hogy például megbukjunk egy verseny után a doppingteszten, száz mákos rétest kellene megennünk előző nap, hanem a mák mint olyan. Hogy a mák ugyebár személytelen, nem gondozza a gazda, nincs vele vesződés, mint a gabonával, a máktermésben nincs benne a gazda verítéke, sőt, Muskáték is a nagybanin veszik a készletet, azt se tudván, honnét származik, aminek egyébként tényleg nincsen jelentősége; a mák mindenütt egyforma.

A dióról már nem mondható el ugyanez, a dió emberszabásúbb. Ezt onnét is látni, hogy nyár végén egyre-másra jelennek meg idős asszonyok tömött szatyrokkal a Nagycsarnok bejáratánál, hozzák a fa alól fölszedett diót, háromnégy kilót, de van, hogy csak másfelet. Minden egyes tételnek külön története van, a vásárcsarnok dióhegyei mögött fejkendős öregasszonyok hajolgatnak és szedik a termést, kezüket örökre zöldesbarnára festi a dió; nincs az embernek más választása, mint megvenni tőlük a diót.

Egyébként dióból és mákból is pont annyit kell venni, hogy a következő őszig elég legyen. A mák erre kifejezetten alkalmas, megvesznek Muskáték ezer kiló mákot jutányos áron, és az vígan eláll a raktárban. A baj inkább az, hogy hiába az ünnepek, a rezsicsökkentés és az őrült tempóban bekövetkező jólét, az emberek egyre nehezebben vásárolnak, Mikulástól az új esztendő első napjáig például lencséből csak ötven kiló fogyott el, holott a korábbi években kétszáz, vagy itt van az aszalt szilva, ami az 1680 forintjával olcsóbb, mint a Metróban, mégis sokáig nézik az emberek, mielőtt kérnek belőle húsz dekát.

Plusz a fűszerpaprika. Kék csomagolású fűszerpaprikán akad meg a tekintetünk, annyira kirí a többi közül, hogy nem csodálkoznánk, ha a paprika is kék volna benne. Nem kétséges, a kék szín jó ötlet. A piros csomagolású paprika már unalmas, nem mozgatja meg a fantáziát még nemzeti színű szalaggal sem, főleg hogy ma már a fűszerpaprikát meg se lehet kóstolni a piacon, az ÁNTSZ csak zárt csomagolású árut enged árusítani, noha az ember szívesen belecsippentene a paprikába: ha narancsszínű marad tőle az ujja, akkor az jó, abból nem vették le az olajat.

És akkor jön Úri Mihály, s kimér egy asszonynak tíz deka aszalt szilvát. Fölvetődik a kérdés, hogy ő-e az a bizonyos Úri Mihály, a híres zsoké. Igen, ő az. Legutóbb az abrakmester.hu-n érdeklődtek felőle igen élénken, mi lett vele. Pár évvel ezelőtt leesett a lóról, s eltört a csuklója, ami utána nem forrt össze rendesen. Hosszú hónapokig kínlódott vele, két-három évre el akarták merevíteni a csuklóját, de nem vállalta, már-már rendbe jött anélkül is, ám aztán zöldségesként a sok emelés újra kikezdte, így a végén Muskátéknál kötött ki; negyven éve ismerik egymást. Itt pakolgat most, kiszolgál, azt mondja, lovakról már régen nem álmodik, néha kimegy a galoppra, de ennyi, annak az időnek vége, most ez az élete, a mák, a dió, a lencse, tíz deka aszalt szilva.

Fotó: Szebeni András

Megyesi Gusztáv
legolvasottabb cikkei

Megyesi Gusztáv
legfrissebb cikkei

Megyesi Gusztáv összes cikke

HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/10 • V. 6. – V. 19.

Para-Kovács Imre: Hankó nemzeti kulturális gyógyszerész vajon érti, hogy nem az a tét, hogy Orbán megsimogatja-e a buksiját, hanem, hogy vezetőszáron viszik-e el? Smuzewitz Ilona: Kik hiányoznak a parlamentből? Avagy ki emlékszik Kósára a csengeri örökösnőn kívül? Váncsa István a finnugor elmélet és az azbeszt kölcsönhatásairól Farkasházy Tivadar pontosan érti, miért az utcán válaszolgatott Orbán az újságírók kérdéseire, ott ugyanis nincs plafon Havas Henrik Orbán szentté avatását szervezi, hogy ne hasonuljanak meg vakhitű követői Dési János: K-európában eddig a pesszimista volt korunk realistája, aki már májusban felkiáltott: ajaj, mindjárt havazni kezd! Lendvai Ildikó: szeretné, ha megismételnék a kampányt Juszt László azt keresi, melyik csapat fogadná be Orbánt szertárosként A Heti Kamu megtudta: a Szent Korona helyett Kövér László bajusza előtt tehetik le esküjüket a képviselők Selmeczi Tibor előveszi a pincébe eltett krumplit, most, hogy elmarad a háború Orbán és zsebesei! – keressük együtt: Hogy hol a lé?

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.