Lexik Klubja

Megyesi Gusztáv
2014. 02. 18.
Önmagát küldte kényelmes állásba egy KDNP-s képviselő, jelenti a Hvg.hu, majd részletesen ismerteti, hogy „Lukács Tamás kereszténydemokrata képviselő a következő hat évben a rendőri visszaéléseket vizsgáló Független Rendészeti Panasztestület tagja lesz, miután önmaga is megszavazta az erről szóló előterjesztést”.Mindez önmagában még nem volna hír, mondjon valaki olyan képviselőt, aki önmaga ellen szavaz; még úgy, ahogy a vak komondoros Balogh képviselő tépelődött hosszú másodperceket, hogy megszavazza-e az ellene tüntető ellenzéki képviselők súlyos pénzbüntetését, ám végül, ha viharos önmarcangolással kísérve is, de megszavazta.
Hanem az már érdekesebb, hogy Lukács képviselő eredetileg nem lehetett volna a rendőri panasztestület tagja, mert ehhez a régi paragrafus szerint két évet ki kellett volna várnia, ám tavaly decemberben Lukács képviselő kedvéért módosították a törvényt. Ezzel Lukács képviselő nem csupán a rendészeti panasztestület, de egyszersmind a Lexik Klubjának tagja is lett. Ez ma a legnagyobb csúcs, amit országgyűlési képviselő megmászhat. Lehet a jutalma jól fizető felügyelő bizottsági hely, elnöki, kormánybiztosi poszt, kaphat a szolgálataiért földet, hivatalt, trafikot, magas állami kitüntetést, ám egyik sem ér fel azzal a dicsőséggel, hogy külön, kizárólag az ő személyére hoznak vagy változtatnak meg törvényt, amit aztán a nevük elé biggyesztett lex előtag is jelez, úgymint lex Lukács.
A Lexik Klubjának tagja ma már Borkai polgármestertől Polt legfőbb főügyészen át Szapáry nagykövetig megannyi nagyság. A külön az ő személyére hozott törvény nélkül Borkai Zsolt nem lehetett volna polgármester, Polt Péter már rég nyugdíjas lenne, Szapáry nagykövet szintén, Szász Károly nem vehetett volna fel több, mint százmilliós végkielégítést, Baranyai László nem lehetett volna a fejlesztési bank elnök-vezérigazgatója, Töröcskei István az Államadósság-kezelő Központ, Vida Ildikó az adóhivatal, Domokos László az Állami Számvevőszék vezetője.
A földet el lehet kártyázni, a trafikot a szeretőnek átpasszolni, a hivatali állást elinni, de a lex előtag marad, veri a bárói, grófi címeket, s a Magyar Közlönyből kivágott vonatkozó paragrafus mint kutyabőr díszlik a delikvens lakosztályának falán, ámbár utóbbiról Biszku Béla esetében nem vagyunk meggyőződve.
Megyesi Gusztáv
legolvasottabb cikkei
legolvasottabb cikkei
Megyesi Gusztáv
legfrissebb cikkei
legfrissebb cikkei
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/23 • XI. 4. – XI. 17.
Para-Kovács Imre: a morális dögkúttá váló Orbán és Vucic örök és megbonthatatlan méltóságáról
Váncsa István: a Lengyelországban kitört bábeli zűrzavarról, avagy milyen lenne Magyarország kétharmad nélkül
Smuzewitz Ilona: miért nem hagyjuk, hogy Orbán egy párizsi temetőben bolyongva élje az életét?
Farkasházy Tivadar: április 12-én ezentúl ünnepeljük a költészet másnapját – amikortól már nem tudták elkölteni a pénzünket!
Havas Henrik megtudta, hogy Orbán titkos videót forgatott Párizsban, amit egy fodrásszal akart Hankónak beküldetni
Dési János: kibogozta a Matolcsy klán által örök körforgásban tartott pénz útját
Lendvai Ildikó: Viktor menni ENSZ? Jó! Hát miért pont az ENSZ-nek legyen jobb?
Verebes István nemcsak a csontvázak kidőlését várja a szekrényből, de már a pozdorja mögé is benézne nagyon
Heti Kamu megtudta: az Álarcos énekesben bújt el Matolcsy Ádám
A Gyorskocsiban az első gyorskocsis, avagy indul új sorozatunk: Matolcsy György élete és kora

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.