Éljenek a patikusok!

Megyesi Gusztáv
2004. 05. 26. · Hócipő 2004/11
Az a jó Magyarországon, hogy tényleg semmi se marad titokban. Most derült ki például, hogy az Egészségügyi Minisztérium újabb patikareformra készül, legalábbis alapjaiban akarja megváltoztatni az eddigi gyógyszerfelírási gyakorlatot. A kormány részére készített előterjesztésében ugyanis az áll, hogy ezután az orvos nem írhatná rá a receptre a gyógyszer nevét, csakis a hatóanyagét, így a patikában dőlne el, hogy a beteg milyen orvosságot kap.

Eddig ugyebár úgy volt, hogy az ember elment az orvoshoz, az felírt neki valamilyen gyógyszert, a receptet aztán a beteg kiváltotta a patikában, és vagy meggyógyult, vagy nem. A receptre tehát a gyógyszer neve volt felírva, a patikus nem adhatott helyette egy ugyanolyan hatású és ugyanolyan jó, de olcsóbb másik gyógyszert, ebből adódóan a beteg ki volt szolgáltatva; meg is lehet nézni, hogy mennyit költenek az emberek orvosságra. Az új elképzelés szerint viszont, ha az orvos csak a gyógyuláshoz szükséges hatóanyagokat írja fel, akkor a patikus már eleve a legolcsóbb terméket fogja ajánlani, kivéve azt az esetet, ha a beteg ragaszkodik a korábbi jól bevált, de drágább márkához. Látszólag tehát a beteg érdekét szolgálja majd a változás, kábé annyira, mint ha ezután a közértekben nem Ízvarázs ételízesítőt kérne az ember, hanem azt mondaná az eladónak, adjon nekem olyan zacskót, amiben sok étkezési só, szárított zöldségféle, növényi olaj, paprikakivonat van, ezenfelül nyomokban glutént, valamint színezékként karamellt és kármint is tartalmaz.

Elképzelhető tehát, hogy hatalmas viharok támadnak a kérdésben, szerintem Thürmer Gyula ezt se fogja lenyelni, és hamarosan népszavazás lesz a receptekről is, nagyjából ugyanolyan értelmetlenül, mint a kórházak állami tulajdonban hagyásáról, a nép most se fogja tudni, hogy tulajdonképpen mire is szavaz. Sőt ez egészen biztos, hiszen teljesen mindegy a beteg szempontjából, hogy a receptre az orvos a gyógyszer nevét vagy hatóanyagát írja fel, tudniillik egyik esetben sem olvasható. Nem tudom, ki hogy van vele, de én még egyetlenegy receptemen se tudtam kibetűzni, hogy tulajdonképpen mit írt fel az orvos. Sokáig úgy gondoltam, hogy az orvosok azért írnak teljesen olvashatatlanul, mert annak idején annyira tehetségesek voltak, hogy már eleve az általános iskola alsó tagozatának kihagyásával jutottak be az orvostudományi egyetemre, ott pedig már köztudottan nem tanítják a betűvetést. Ebből kifolyólag én minden szakma művelői közül a patikusokat tartom a legtöbbre, nemcsak azért, mert egyre nagyobb felelősséget raknak a vállukra, most már hovatovább orvosi feladatokat kell ellátniuk, hanem mert képességeik alapján akár katonai célokra is fel lehetne használni őket, mert mindenfajta titkosírást meg tudnak fejteni, a háziorvosi krikszkrakszokat is ideértve.

Mindenesetre, ha ebből az elképzelésből rendelet lesz, akkor szép világnak nézünk elébe, át fog alakulni a betegek közti közbeszéd. Mint tudvalevő, a receptek nemcsak a patikusokat érintik, Magyarországon ugyanis a lakosság s azon belül is leginkább a nyugdíjasok szívesen cserélgetnek és ajánlanak egymás közt recepteket. Aki nem tud fejből legalább ötven gyógyszert ajánlani padszomszédjának a kerületi sztk várójában, adott nyavalyára, az nem is ember, meg is érdemelné, hogy ott menten felforduljon. Az új rendelet nyomán viszont el fognak tűnni a gyógyszernevek a betegek szájáról, s olyan, már-már fogalommá vált márkanevek, mint az Aspirin, a Bilagit, vagy az Algopyrin teljesen ismeretlenné válnak, és az emberek ezután úgy mennek majd át a szomszédhoz, hogy "nincs véletlenül kölcsön acidicum acetilsallicilicumja?", vagy hogy "de jó, hogy látom, nem tudom, mi van a gyomrommal, adjon már fél doboz papaverinium kloridot, de metilhomotropinium is legyen benne".

Sőt, ha rajtam múlna, én forradalmasítanám az orvoshoz járást is. A beteg ne azt mondja, hogy "doktor úr, piszkosul fáj a vesém tájéka", hanem vágjon egyből a közepébe, hogy "bár mindkét oldal echoszerkezete rendben, a jobb oldali kehelyrendszerében egy három milliméteres pangás észlelhető mögöttes hangárnyékkal, de nycturia nincs. Kérem, írjon fel egy doboz allopurinolumot, naponta három szem étkezés után, és majd egy hét múlva, ha akkor se húgyoztam ki a vesekövemet, engedelmével visszajövök".

Esetleg, ha a doktor úr jónak látja, beugrom a patikába, ott mindjárt meg is operálnak.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2024/8  •  IV. 10. – IV. 23.
Sulyok Papa Doc: Zsidólakás
és zsidóbútor után olvasson
zsidókutya-igénylésekről is!
Para-Kovács Imre: Hamburgerekkel lehet a szemétdombra juttatni a Fidesz nevű állampártot, nem tárkonyszószos pirított pisztránggal! Váncsa István: embercsoport saját magának önszántából ennyire hülye nevet nem találhat ki, mint hogy Talpra Magyarok Közössége Smuzewitz Ilona: az úgynevezett ellenzéki pártok is megmondták, hogy nem Magyar a messiás, de ha olyan nagy a szükség a messiásra, ők vállalják Farkasházy Tivadar szerint a brazil Bolsonarónak Kisvárdára vagy Mezőkövesdre kéne igazolnia, de még mielőtt kiesnek Havas Henrik belecsöppent a Békemenet transzparenskészítőinek mindennapjaiba, és megtudta, azzal fognak vonulni, hogy: Elfoglaljuk Brüsszelt, mert Magyar Péter egy geci! Dési János a miniszterelnök (apjának) hatvanpusztai pálmaházában ugrándozó majmokról Verebes István újabb Örkényiádái A Heti Kamu megtudta: Tiborcz Istvan árufeltöltőnek állt, hogy belülről foglalja el a SPAR-t.
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.