Come back

Megyesi Gusztáv
2008. 12. 31. · Hócipő 2008/27
Elkelt a Fradi. Örömtüzek gyúltak az Üllői úton; gyújthatták volna az újpestiek is, legalábbis ahogy a dolgok később alakultak. Az új angol tulaj meg a klub elnöke már az első sajtótájékoztatón mindent megígért, amit földi halandó futballcsapattal kapcsolatban el tud képzelni: bajnoki címet előbb a másodosztályban, aztán az NB I-ben, majd BL-főtáblás szereplést két-három éven belül, új, fedett lelátójú stadiont, civilizált környezetet, közönségbarát klubot, családi programot meccsnapokon, legelébb persze adósságrendezést az utolsó fillérig; jó angolosan mondva: come backet minden tekintetben.
Most év vége van. A Fradi változatlanul NB II-es, a játékoskeret gyenge, a meccseken többnyire vergődik a csapat, a klubvezetők ugyan változatlanul ragaszkodnak a BL-főtáblához, de már bejelentették, hogy komolyabb erősítésre nem futja. Még mindig nem tudni, hogy lesz-e új stadion, azt meg pláne nem, hogy hol, s az is csak most derült ki, hogy a szerződés szerint mégsem kell a pályát záros határidőn belül megépíteni. A sajtó szerint a Fradi pénzügyeit az elnökség és a felügyelőbizottság tagjainak teljes kizárásával intézik teljes titoktartás mellett, sőt az sem biztos, hogy angolok a Fradi igazi tulajdonosai, mert a céges papírokból az derül ki, hogy a pályázatot egy Esplanade Kft. nevű cég nyerte, amelynek saját pénze nincsen, s csak állami fedezet melletti bankkölcsönből tudott utalni a Fradi számlájára, tehát benne van a boltban a nagypolitika s annak egy-két sötét embere. Az angoloknak egy árva garasuk sincs.
Nem mintha ez olyan nagyon megrendítené a Fradi állítólag még ma is népes szurkolótáborát. Furulyás János egykori csoportos s leginkább piknikhangulatú, többezres anyázása óta a Fradi-drukkerekről lepereg minden. Az a pár ezer meccsre járó ember is mindössze arra koncentrálja erejét és hírnevét, hogy 1. ne legyen sok néger a keretben és 2. ne játsszon a csapat narancssárga mezben.
Miközben a Fradi a lényegét tekintve gyakorlatilag épp most van megszűnőben, s válik az Üllői út az angolok játékos-transzferállomásává.
Viszont az új esztendőben már kevesebb néger lesz a csapatban, és a narancssárga mez se kerül elő többé.
Sokan vissza fogják még sírni az ötvenes évek Kinizsi-korszakát.
Megyesi Gusztáv
legolvasottabb cikkei
legolvasottabb cikkei
Megyesi Gusztáv
legfrissebb cikkei
legfrissebb cikkei
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/3 • I. 28. – II. 10.
13 OLDALAS HÁBORÚPÁRTI MELLÉKLET!
Para-Kovács Imre: Rég volt már polgárháború, és az amerikaiak csodálkoznak, hogy ha egy bevándorlásellenes retardot választanak, az úgy is viselkedik, és hadsereget küld rájuk
Váncsa István: Mit tegyen az a NER-es, aki nem lop, és még nem is imitálja, mert ha nem teszi, a gyanú sötét árnya fog makulátlan személyére vetülni
Smuzewitz Ilona gyűjtést indít gróf Lázár Jánosért, hogy ne kelljen a százhúszezres nyugdíjig szarosmosdó-pucolásból élnie
Nagy Bandó András: Mire készül a Tisza?
Farkasházy Tivadar: Ha már nem adták oda a norvégok Trumpnak a Nobel-békedíjat, legalább adják oda neki a svédek az orvosit
Havas Henrik: Hogyan bízták a karmelitában Kósa Lajosra a párt gazdasági alapvetéseinek megfogalmazását?
Dési János az Orvosi Kamara volt elnökénél járt, aki ukrán menekültek ideiglenes orvosi rendelőjében hórukkol
Verebes István Caligulával beszélgetett a helyes kinevezési protokollról
A Heti Kamu megtudta: a fűtésszámlák befagyasztása után a kormány a fűtést is befagyasztja
Selmeczi Tibor burgonyapárti propagandát terjeszt!

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.