Páratlan orvosi bravúr

Megyesi Gusztáv
2009. 03. 03.
Nem mindennapi orvosi bravúrt hajtott végre hétvégén az egyik ügyeletes háziorvos: miután idejében kiérkezett a beteghez, sikeres diagnózist állapított meg nála, mondhatni hosszú, ínséges hetek után, amikor az ügyeletes háziorvosok szúrt és lőtt sebeket sorra agyvérzésnek, illetve füstmérgezésnek véltek, ő az első háziorvos Magyarországon, aki nem tévedett a diagnózis felállításánál. Vele beszélgettünk:Hócipő: Doktor úr, mire gyanakodott ön, amikor meglátta a beteget?
Háziorvos: Hogy agyonlőtték. Ám aztán láttam, hogy a beteg felül az ágyában, sőt fel is kel és hellyel kínál engem.
Hócipő: Tehát nem lőtték agyon.
Háziorvos: Ezt azért nem mondanám ilyen határozottan. A háziorvosnak nem kötelessége egész folyamatokat rekonstruálnia. Abban a lelki és fizikai állapotban, amiben az ember ugye lenni szokott ügyeletben, úgy véltem, hogy ha ad is a beteg életjeleket magáról, teljességgel nem kizárható, hogy agyonlőtték.
Hócipő: Ezt miből gondolta?
Háziorvos: A beteg zavaros válaszokat adott. Arra a kérdésemre, például, hogy „hát hogy vagyunk, hogy vagyunk, Tomkáné?” azt a választ adta, hogy „én Virág Gyula vagyok, és voltam már jobban is, doktor úr”, márpedig ez zavaros felelet, tipikusan az agyvérzéses eset szimptómája.
Hócipő: Az agyvérzés hogy jön ide?
Háziorvos: A hazai háziorvosi praxisban, amint azt tanult kollegáim az elmúlt hetekben is alátámasztották, 15 db szúrt seb egyenlő egy agyvérzéssel.
Hócipő: Vagy füstmérgezéssel.
Háziorvos: A füstmérgezés más eset. Azt akkor kell diagnosztizálni, ha a beteget sörétes puskával lőtték le. Jellemző, hogy a lelkiismeretes háziorvos füstmérgezésnél mindig visz magával ballisztikai szakértőt, míg agyvérzésnél legfeljebb köszörűst.
Hócipő: Doktor úr, ne csigázzuk tovább az olvasó érdeklődését. Ön késő délutánra végül is megállapította, hogy Virág Gyula erős meghűlésben szenved.
Háziorvos: Pontosan.
Hócipő: Hogy jutott erre a megállapításra?
Háziorvos: Ő mondta. Még azt is hozzátette, hogy a láza is felszökött.
Hócipő: Nem érez lelkifurdalást, hogy majdnem megint tévedett?
Háziorvos: Miért éreznék? A beteg kifejezetten hálás volt, hogy megnyugtattam: nincsen füstmérgezése. Csak az az enyhe tudatzavar, amikor értetetlenül nézett rám.
Hócipő: Mikor?
Háziorvos: Amikor mondtam neki, hogy ilyen állapotban ne nagyon vakarózzék.
Hócipő: Miért ne vakarózhatna?
Háziorvos: Mert a lőtt seb könnyen elfertőződhet.
Megyesi Gusztáv
legolvasottabb cikkei
legolvasottabb cikkei
Megyesi Gusztáv
legfrissebb cikkei
legfrissebb cikkei
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/14 • VII. 1. – VII. 14.
Para-Kovács Imre: Szabadabban érezhetjük magunkat, nem indítanak ellenünk hajtóvadászatot, de ez nem jelenti azt, hogy beleszólhatunk. Hát kösz!
Smuzewitz Ilona: az új magyar űrügynökség meg tudja majd mondani, hogy föntről látszott-e az aranykonvoj, vagy csak a karmelitából?
Váncsa István: Hol meleg van, ott meleg van! – azaz pont olyan, mint a zsarnokság!
Farkasházy Tivadar a hatvan évvel ezelőtti és mostani lopásról, és a mértékről
Havas Henrik részleteket szerzett Orbán: Életem és harcom Brüsszel bürokratái ellen - című készülő kötetéből
Dési János a jövendő elnök-casting alkalmából feleleveníti, hogyan lépett be Göncz Árpád irodájában a gardróbszekrénybe
Juszt László szerint igaza van Orbánnak, tényleg fantasztikus országot csinálnak, csak nem érti, miért nem tette hozzá, hogy: maguknak!
A Heti Kamu megtudta: csirkekopasztó-üzemben folytatják a kirúgott megafonosok
Selmeczi Tibor a digitális világban a WC-papírt is lecseréli billentyűzetre, de hiába nyomkodja a DEL-billentyűt, az nem töröl.

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.