Pesten élt a szakadékba zuhant 87 éves brit nyugdíjas

Megyesi Gusztáv
2009. 04. 28.
Két napig volt étlen-szomjan egy szakadék foglya egy 87 éves férfi Nagy-Britanniában, jelentette múlt héten az MTI. Az öregúr 80 méter magasból legurulva esett egy vízmosásba, eltörte a vállát és A könyökét, mire rátaláltak. Most engedték ki a kórházból, azonnal elkaptuk.

Hócipő: Csoda, hogy túlélte a balesetet.

Öregember: Nem nevezném csodának. Edzésben vagyok, ennyi a magyarázat.

Hócipő: A brit lapok szerint a háborús felkészültségének köszönheti, hogy megmenekült.

Öregember: Ugyan már. Hatvannégy éve volt a háború, simán kieshettem volna a gyakorlatból.

Hócipő: Akkor honnét ez a felkészültség?

Öregember: Budapesten éltem.

Hócipő: Ott legfeljebb Budán vannak szakadékok.

Öregember: Nagyokat lehet repülni a város minden pontján. Egyedül ebben az országban nem fogadták el azt a javaslatot, hogy a zebrák előtt fokozottan büntessék a gyorshajtást. Az elmúlt évben például ötször ütöttek el, volt, hogy éppen nyolcvan métert repültem, igaz, volt, hogy csak kétszer negyvenet, de azt intenzíven.

Hócipő: Törött vállal és könyökkel, orvos nélkül két napig…

Öregember: Semmiség. Amikor a pesti belvárosban egy hét alatt kétszer zuhant rám bontás alatt lévő ház támfala, sokkal súlyosabb töréseket is kibírtam.

Hócipő: De ott jött a mentő.

Öregember: Igen, de pont két napig vitt Pestről előbb Szegedre, onnét Szombathelyre, majd Zalaegerszegen át Miskolcra, végül a Péterffybe, mire kiderült, hogy hol tudnak fogadni.

Hócipő: Gondolom, a két nap szomjazást megsínylette.

Öregember: Téved. Amikor legutóbb az egyik büfékocsiban Hypóval telített üdítőitalt szolgáltak fel, nagyobb veszélynek voltam kitéve. De kibírtam azt is.

Hócipő: Éjszaka alig három fokra hűlt le a levegő, levéltakaróval védte magát.

Öregember: Egész télen nem volt fűtés a házban, ahol laktam… Csak a levéltakaró volt furcsa, hogy friss levélillata van. Pesten azt szoktam meg, hogy kutyaszaros, és olyan magas a savtartalma, hogy leégeti az emberről a ruhát.

Hócipő: A külföldi lapok szerint annak köszönheti a megmenekülését, hogy a közelben lakók felfigyeltek a gazdátlanul álló autójára, és a rendőrséggel kerestetni kezdték.

Öregember: Igen. Ez az egyetlen motívum, amire nem tudtam Pesten rendesen felkészülni. Ott ugyanis, amint megláttak, hogy a járdán fekszem, azonnal megvetően kiköptek, hogy részeg disznó. A rendőrség pedig azt mondta, hogy nem jön ki, mert nem folyt vér. A kocsimra kerékbilincset akartak tenni, ám mire ez megtörtént volna, ellopták. Kétségtelen, hogy finomítani kell még az edzésmódszeren.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/14  •  VII. 1. – VII. 14.
Para-Kovács Imre: Szabadabban érezhetjük magunkat, nem indítanak ellenünk hajtóvadászatot, de ez nem jelenti azt, hogy beleszólhatunk. Hát kösz! Smuzewitz Ilona: az új magyar űrügynökség meg tudja majd mondani, hogy föntről látszott-e az aranykonvoj, vagy csak a karmelitából? Váncsa István: Hol meleg van, ott meleg van! – azaz pont olyan, mint a zsarnokság! Farkasházy Tivadar a hatvan évvel ezelőtti és mostani lopásról, és a mértékről Havas Henrik részleteket szerzett Orbán: Életem és harcom Brüsszel bürokratái ellen - című készülő kötetéből Dési János a jövendő elnök-casting alkalmából feleleveníti, hogyan lépett be Göncz Árpád irodájában a gardróbszekrénybe Juszt László szerint igaza van Orbánnak, tényleg fantasztikus országot csinálnak, csak nem érti, miért nem tette hozzá, hogy: maguknak! A Heti Kamu megtudta: csirkekopasztó-üzemben folytatják a kirúgott megafonosok Selmeczi Tibor a digitális világban a WC-papírt is lecseréli billentyűzetre, de hiába nyomkodja a DEL-billentyűt, az nem töröl.
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.