Hogy lett nem bajnok a Fradi majdnem

Megyesi Gusztáv
2009. 05. 12.
Példátlan esemény történt vasárnap Csepelen: a világ futballtörténetében tán először fordult elő, hogy egy csapat úgy nyert bajnokságot, hogy nem tudott róla. Amikor az NB II-es Fradi-MTK II mérkőzés véget ért, hamis információ alapján mindenki azt hitte, hogy a Debrecen még behozhatja a Fradit, hiszen három-kettőre verte a Békéscsabát. Aztán órákkal később derült ki, hogy döntetlen lett a meccs, és mégiscsak bajnok a zöld-fehér csapat. Megkérdeztünk néhány ősfradistát, ők hogyan tudták meg, hogy bajnokok lettek.- Amikor mi játszottunk, még nem volt a pályán telefon - mondja Pokorny József, a klub első, 1903-as bajnokcsapatának középcsatára -, ezért a csapat egyik fő szurkolója, egy Zsigrai nevű hentes egész meccs alatt ingajáratban közlekedett a mi Soroksári úti pályánk, és a BTC pályája között, hogy miként áll az ellenfél. Amikor elfáradt, egy Maruer nevű pék állt a helyére a fiával, így mindig idejében informálódtunk, eszünkbe se jutott, hogy ideje volna már feltalálni a mobiltelefont.
- Mi nem csináltunk ilyen faksznikat. Úgy szereztünk értesülést a bajnoki címünkről, hogy mindenkit megvertünk, otthon is meg idegenben is, így még a gyengébb képességű szurkolóink is sejtették, hogy igen nagy valószínűséggel mi lettünk az elsők - emlékezik a régi szép napokra Toldi Géza, az 1931-32-ben száz százalékos bajnokságot nyert csapat ásza.
- Amikor mi 1948-49-ben bajnokságot nyertünk - veszi át a szót az 56 gólt elért Deák Bamba -, a rivális csapatok pályáin mindig volt egy informátorunk, aki folyamatosan telefonon tájékoztatott bajnoki ellenfelünk meccsének pillanatnyi állásáról, így mindig képben voltunk, olyan nem fordulhatott elő, hogy elmaradjon az ünneplés.
- Mi tizennégy év után nyertünk újra bajnokságot - mondja Dalnoki Jenő -, de 1962-63-ban már rendszeres rádióközvetítések voltak, így amikor Salgótarjánban nyertünk, már meccs alatt bekiabálták nekünk a pálya széléről, hogy az MTK már nem érhet minket utol.
- Az én időmben pedig már rendszeres tévéközvetítések is voltak - bólint Nyilasi Tibor -, s ezeken rendszeresen bemondták a többi meccs állását, így semmiről se maradtunk le.
- Most is van televíziós közvetítés, ezenfelül feltalálták a mobiltelefont, mi sem egyszerűbb az informálódásnál - jegyezzük meg ám ezt már a Fradit irányító angoloknak.
- Yes, yes - feleli egyikük. - Mi lenni is lent Debrecenben, nahát, bontani lehet-e pezsgőt Csepel vagy nem lehet. De nem tudunk tökéletes magyar, mondani kettő-kettő helyett három-kettő, mert az egyik kettőt keverni hárommal, csak a másik kettőt nem, lenni nagyon magyar nyelv nehéz. Aztán riporter gondolni, ezek az angolok prímák, prezízek, nem tévedni soha, és bemondani tévébe három-kettő, tévénéző hallani, és telefonálni meccsen barát, rokon, az mondani jaj, jaj, nem vagyunk bajnokok, ne bonts pezsgő, de aztán mégis. Jövőre vagy megtanulni magyar, vagy hozni Angliából hentes meg pék.
Megyesi Gusztáv
legolvasottabb cikkei
legolvasottabb cikkei
Megyesi Gusztáv
legfrissebb cikkei
legfrissebb cikkei
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/14 • VII. 1. – VII. 14.
Para-Kovács Imre: Szabadabban érezhetjük magunkat, nem indítanak ellenünk hajtóvadászatot, de ez nem jelenti azt, hogy beleszólhatunk. Hát kösz!
Smuzewitz Ilona: az új magyar űrügynökség meg tudja majd mondani, hogy föntről látszott-e az aranykonvoj, vagy csak a karmelitából?
Váncsa István: Hol meleg van, ott meleg van! – azaz pont olyan, mint a zsarnokság!
Farkasházy Tivadar a hatvan évvel ezelőtti és mostani lopásról, és a mértékről
Havas Henrik részleteket szerzett Orbán: Életem és harcom Brüsszel bürokratái ellen - című készülő kötetéből
Dési János a jövendő elnök-casting alkalmából feleleveníti, hogyan lépett be Göncz Árpád irodájában a gardróbszekrénybe
Juszt László szerint igaza van Orbánnak, tényleg fantasztikus országot csinálnak, csak nem érti, miért nem tette hozzá, hogy: maguknak!
A Heti Kamu megtudta: csirkekopasztó-üzemben folytatják a kirúgott megafonosok
Selmeczi Tibor a digitális világban a WC-papírt is lecseréli billentyűzetre, de hiába nyomkodja a DEL-billentyűt, az nem töröl.

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.