Híd a jövőbe

Megyesi Gusztáv
2009. 05. 06. · Hócipő 2009/09
Nincs még egy éve, hogy nagy csinnadratta közepette átadták a Megyeri hidat, az ünnepségen maga a miniszterelnök emelte ki a beruházó jó munkáját, mondván, hogy „a 63 milliárd forint adófizetői pénz biztosan jó helyre került”. Hát, egészen jó helyre.

Épp a napokban derült ki végérvényesen, hogy a fővállalkozó Ganz Híd, Daru és Acélszerkezetek Zrt. nem tudja kifizetni a munkát határidőre és rendesen elvégző alvállalkozókat, mert elfogyott a pénze.

Illetve, van neki 384 millió forintja, ám az alvállalkozói követelés csaknem kétmilliárd forint, amiből rutinszerűen csak 1,3 milliárdot ismer el a Ganz Acél, és az építők hiába vonultak ki már a Kossuth térre is, és tiltakoztak a miniszterelnöknél, semmi sem történt, leszámítva azt a jelentéktelen epizódot, hogy a számlaadás után leadóztak a meg nem kapott jövedelmük után.

Most pedig itt van a legújabb fejlemény: a felszámolásra váró Ganz Acél bejelentette, hogy annyira nincs pénze, hogy a tartozásának csupán az egyharmadát fogja kifizetni, sőt az 50 és 200 millió forint közötti összeget követelő nyolc legnagyobb hitelező csak a nekik járó összeg maximum tíz százalékára számíthat, ami a honi fizetési kultúra ismeretében még hagyján, de egy rádióhír szerint a cég a tartozásának csak az egyik felét képzeli el pénzben kifizetni, a másik felét anyagban, természetben juttatná el a hitelezőknek.

No, ez az utóbbi az érdekes igazán. Az idősebbek még emlékezhetnek a kilencvenes évek elejére, amikor sorra buktak meg a cégek, és természetben fizették ki a dolgozóikat. Óbudán például a Goli dolgozói exportra készült medvemintás ágyneműben kapták meg a fizetésüket, aztán vagy sikerült ágyneművel fizetniük a közértben, vagy a nyakukon maradt, igaz, pár hónappal később már legalább medvemintás ágyneműben aludhattak a híd alatt. És jöttek a hírek Oroszországból, hogy a tönkrement konzervgyár babkonzervben fizet, a papírgyár toalettpapírban, s félő volt, hogy pénz híján a bajkonuri űrközpontból egyenesen föld körüli pályára bocsátják a teljes műszaki állományt; ez is egyfajta fizetségnek tekinthető. Ez volt az az időszak, amikor az észak-oroszországi hadiflotta csaknem teljesen megbénult, amikor a villanyóra-leolvasó ember az Elektromos Művek nevében kikapcsolta az áramot notórius nemfizetésre hivatkozva, a Mir űrállomás személyzetét pedig arra kérték, hogy legyen türelemmel a visszatérést illetően, mert nincs pénz indítórakéták üzembe állítására. Úgy volt tehát sokáig, hogy a marxizmus-leninizmus építményének lebontásával visszaáll a világ éppen a marxizmusból-leninizmusból ismert, őskorból ránk maradt egyszerű árucsere gyakorlatára, amikor 1 zsák só egyenlő volt 2 kecskével, vagy fordítva, attól függően, hogy melyik ment előbb tönkre: a sóhivatal vagy a kecskegyár.

De hogy hídnál mi van, ha elfogy a pénz, olyanról még nem hallottam. Mert ugye két eset lehetséges. A cég anyagban fizet: a dolgozó fizetésnapon egy szép pilont kap vagy kábeldobot, hídkorlátot, feljárót, mindjárt gyalogátkelővel. A másik a feudalizmusból ismert természetbeni fizetség: a Ganz Acél fölajánlja a testét a hitelezőknek; az első éjszaka joga a főkönyvelőé. Esetleg a hídépítők hazavihetik a bérszámfejtő lányokat, sőt a cég vezetőit, akik aztán a vendéglőkben ismert módszer szerint lemosogatják a tartozásukat; a pénz meg a bankok ki vannak iktatva, megvalósul a magyar nép óhaja: minden bankár éhenhal.

Hanem itt másról is szó van. Annak idején, amikor az oroszoknál nem futotta indítórakétákra, hogy a Mir-legénységet visszahozzák a földre, vagy pedig a kikapcsolt áram miatt félő volt, hogy az ellenség elfoglalja Oroszországot, a legénységi konyha fagyasztójában pedig megromlik a hal, tábornok emberek nem átallottak stílust váltani és szabályosan bocsánatot kérni, majd pedig kalapozni, hogy összegyűljön valamiképpen némi pénz, azaz próbáltak legalább úgy tenni, mintha érdekelné őket a sok károsult.

A Ganz Acél tulajdonosai viszont mintha nem is léteznének. Az, hogy nem jut eszükbe vagyonuk terhére kifizetni a hitelezőket, legalább azokat, akik most kisvállalkozóként szó szerint csődbe mentek, és nincs mit enniük, nem meglepő. Az, hogy szinte nevetve adnak ultimátumot az alvállalkozóknak, mondván, hogy ha nem fogadják el a tíz százalékot, legfeljebb csak hosszú évek múlva jutnak hozzá a pénzükhöz, feltéve, ha a bíróság megítéli nekik, és még inkább feltéve, ha a csődbe jutott Ganz Acélnál pénzhez vagy annak látszó eszközhöz jutnak, már feltételezne néhány nyolc napon túl gyógyuló ellenvetést az alvállalkozók részéről, ám Magyarországon éppen azok a leginkább birkatürelműek, akiket tényleg rászednek, s mindenükből kiforgatnak.

Már az sokatmondó, hogy a Ganz Acél vezetői egy moziba hívták tárgyalni a károsultakat, hogy levetítsék nekik a helyzetet, mármint grafikonokkal, táblázatokkal bemutatva, kinek hogyan nem fognak fizetni, ám két perc alatt kiderült, hogy a tulajdonosok megbízottja rossz számítógépet vitt magával, így a hallgatóság csak szóban értesült arról, amit már régóta sejt, mármint hogy nem kap egy fillért sem.

Hosszú távon mindenesetre megnyugtató, hogy a Ganz Acél mint olyan, feltehetőleg soha többé nem fog semmit sem építeni. Azoknak viszont, akik nem hídépítők, marad a tanulság, hogy csakis olyan cégnél szabad munkát vállalni, amelyik biztos, hogy nem megy tönkre. Adataim szerint e pillanatban egyetlen ilyen cég van Magyarországon, Karsol Kft. a neve, s az exportban is sikeres, igazán csak öregbíti az ország jó hírnevét.

Amúgy koporsókat gyárt, és ha esetleg a válság őket is elérné, akkor sincs nagy baj: haza sem kell vinni a fizetést, egyből a termékbe lehet feküdni; tiszta nyereség a családnak s az utókornak.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/10  •  V. 6. – V. 19.
Para-Kovács Imre: Hankó nemzeti kulturális gyógyszerész vajon érti, hogy nem az a tét, hogy Orbán megsimogatja-e a buksiját, hanem, hogy vezetőszáron viszik-e el? Smuzewitz Ilona: Kik hiányoznak a parlamentből? Avagy ki emlékszik Kósára a csengeri örökösnőn kívül? Váncsa István a finn­ugor elmélet és az azbeszt kölcsönhatásairól Farkasházy Tivadar pontosan érti, miért az utcán válaszolgatott Orbán az újságírók kérdéseire, ott ugyanis nincs plafon Havas Henrik Orbán szentté avatását szervezi, hogy ne hasonuljanak meg vakhitű követői Dési János: K-európában eddig a pesszimista volt korunk realistája, aki már májusban felkiáltott: ajaj, mindjárt havazni kezd! Lendvai Ildikó: szeretné, ha megismételnék a kampányt Juszt László azt keresi, melyik csapat fogadná be Orbánt szertárosként A Heti Kamu megtudta: a Szent Korona helyett Kövér László bajusza előtt tehetik le esküjüket a képviselők Selmeczi Tibor előveszi a pincébe eltett krumplit, most, hogy elmarad a háború Orbán és zsebesei! – keressük együtt: Hogy hol a lé?
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.