A 188 szoci

Megyesi Gusztáv
2009. 06. 23.
Harmadik nekifutásra sikerült megszavaznia az országgyűlésnek Baka Andrást, Sólyom László köztársasági elnök jelöltjét főbírónak. A történelmi jelentőségű ülésnapon a karzaton helyet foglaltak a nemzetközi cirkuszszövetség vezetői is. Megyesi Gusztáv az elnökkel beszélgetett.

Hócipő: Látom, vörösre tapsolták a tenyerüket.

Elnök: Már a múltkori főbíró-választás is sejttette, hogy a nemzetközi cirkuszvilág új színnel fog gazdagodni. Az ugyan önmagában még nem volt világszám, hogy mindenki megígéri, hogy megszavazza a főbírót, aztán mégse jön össze a szükséges mennyiségű szavazat, azaz ráhúzzák a főbíró-jelöltre a bohócsipkát, mert hiszen ezt sokszor láttuk már. Ám bizonyos motívumok, példának okáért, hogy mindkét oldal rezzenéstelen arccal mondta ki, hogy igenis igennel szavazott, már jelezte, hogy maradt még muníció a későbbiekre.

Hócipő: Ön egyszer azt nyilatkozta, hogy kizárólag állatszámmal és bohóctréfával ma már nem lehet sikeres egy cirkusz.

Elnök: Ezt mondom most is. Ennyi állat, mennyit például az Önök cirkusza felvonultat, még a sokat próbált közönségnek is sok. S bár mindkét bohóc igényes, akár Feri bohócra, akár erre az új főbíróra gondolok, az önmagában még kevés, hogy mindenki azt hiszi, megvan az új főbíró, aztán mégsincs meg, mert kell valami többlet, amit például a múlt században a kis Grock tudott nagyon, vagy éppen a legutóbbi budapesti nemzetközi cirkuszfesztiválon Starikov vagy Kotov.

Hócipő: Ők a kritikák szerint kissé döcögősek voltak.

Elnök: Igen, de mindezt feledteti az a kollektív többlet, amivel a társulat egésze járul hozzá az előadáshoz. Mint az önök esetében is, a 188 SZOCI csoport produkciójában. Ahogyan három szavazófülkében, három külön speciális filctollal szavaztak, nem pedig eggyel, ahogyan az a normális, kinti világban megszokott, vagy ahogyan szépen libasorba álltak a képviselők, ezzel is azt a blöfföt erősítve, amitől az ellenfél megijedt, mármint, hogy regisztrálják a szocialista szavazatokat, így aztán kiderülhet, hogy ők szavaznak nemmel, miközben a szocik egyáltalán nem regisztráltak semmit, sőt ellenőrzés se volt, szóval ez a leghíresebb bohócprodukciókat idézte.

Hócipő: Ez nálunk már-már tradicionálisnak mondható.

Elnök: Igen. Amikor az önök főbohócát megválasztották, de úgy, hogy a Fideszes képviselők először mind ellene voksoltak kiugrasztandó a vakondot, tehát nem a nyulat a bokorból, aztán meg kettesével mentek szavazni, mint a gimnazista lányok a vécére, azt mondtuk, ez már olyan szakmai mélység, aminél mélyebbre már nem lehet leásni, ám ez most még annál is jobb volt. Kína repülő pókjai vagy a Négy Carlos kismiska hozzájuk képest. Én azonnal le is szerződtetném őket.

Hócipő: Mi az akadálya?

Elnök: Hogy sokan vannak. Ennyi állatot senki se tudna etetni egy világkörüli úton. De hát látja: összetartó társaság, megint nem szavazták meg, hogy kevesebben legyenek.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/14  •  VII. 1. – VII. 14.
Para-Kovács Imre: Szabadabban érezhetjük magunkat, nem indítanak ellenünk hajtóvadászatot, de ez nem jelenti azt, hogy beleszólhatunk. Hát kösz! Smuzewitz Ilona: az új magyar űrügynökség meg tudja majd mondani, hogy föntről látszott-e az aranykonvoj, vagy csak a karmelitából? Váncsa István: Hol meleg van, ott meleg van! – azaz pont olyan, mint a zsarnokság! Farkasházy Tivadar a hatvan évvel ezelőtti és mostani lopásról, és a mértékről Havas Henrik részleteket szerzett Orbán: Életem és harcom Brüsszel bürokratái ellen - című készülő kötetéből Dési János a jövendő elnök-casting alkalmából feleleveníti, hogyan lépett be Göncz Árpád irodájában a gardróbszekrénybe Juszt László szerint igaza van Orbánnak, tényleg fantasztikus országot csinálnak, csak nem érti, miért nem tette hozzá, hogy: maguknak! A Heti Kamu megtudta: csirkekopasztó-üzemben folytatják a kirúgott megafonosok Selmeczi Tibor a digitális világban a WC-papírt is lecseréli billentyűzetre, de hiába nyomkodja a DEL-billentyűt, az nem töröl.
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.