Vándorcirkuszok: Futball

Megyesi Gusztáv
2010. 04. 07. · Hócipő 2010/07
Most jó csak igazán futballszurkolónak lenni.

Vegyünk már most egy átlagos, júniusi hétvégét, mondjuk épp a 13-ait, hiszen nem vagyunk babonásak. A délelőttöt valahogy elütjük, tán épp az előző napi összefoglalók nézésével, hiszen világbajnokság van, vagy mi a szösz. Délután fél kettőkor Algéria-Szlovénia mérkőzés, amint ennek vége, némi szünet után Németország-Ausztrália, majd este Szerbia-Ghána, s ezzel nagyjából el is ment a nap, az éjféli visszatekintőket, gólösszefoglalókat már csak kötelességből nézzük végig. Ez a nap ráadásul nem is a világbajnokság nyitónapja, amikor boldog-boldogtalan, a nagymama és a megátalkodott futballgyűlölő is a képernyő elé ül megnézni, mi is ez a világőrület, ami miatt tán még a Föld forgása is gyakorlatilag egy hónapra leáll, hanem már benne vagyunk pár napja a világbajnokságban, meccs van, a nap minden percében csak az van, egészen a becsavarodásig.


- Csak egy vállalatnak megy jobban nálunk, a Vatikánnak.

Jó, ez csak négyévenként fordul elő, ami már eleve nem igaz, hiszen kétévenként meg Európa-bajnokság veszi kezdetét, legalább ekkora esemény az is, ha meg nem Eb, akkor afrikai nemzetek kupája, esetleg dél-amerikai országok vetélkedése, ezeket mind adja a tévé, hol este, hol éjfélkor vagy utána, vannak aztán az ínyencek, ráadásul egyre többen, akik az ázsiai térség válogatottjainak bajnokságát nézik, ehhez hajnalkor kelnek, már messziről megismerni őket, sápadtak és mély, vastag árok húzódik a szemük alatt.

Ez az időbeli elrendeződés, nincs benne semmi új, régebben is így volt.

Volna még a térbeli elrendeződés, ez már csakugyan újabb, sőt egyenesen életformaváltással jár, ráadásul izgalmakban bővelkedik. A nagyszobában van ugye a nagytévé, azon megy az egyik sportadón az angol bajnoki. A kisszobában is van egy tévé, közepes méretű, azon a másik sportadó épp német meccset ad, a konyhában van a ház legkisebb készüléke, ezen olasz bajnokit adnak, és van persze a számítógép, melynek monitorján osztott képernyőn a Vasas, illetve a PSV játszik idegenben, hogy most csak egy szimpla hétvégét említsek. Jó, nem mindenki ennyire ínyenc és türelmetlen, hogy a legjobbat is azonnal akarja látni, van, aki kivár, és egyik-másik meccset ismétlésben nézi meg.


- Vak vagy, vagy angol? Henry kezezett!

Az mindenesetre tény, hogy már a tudomány vizsgálati körébe került a helyzet elemzése: lehet-e egyszerre több mérkőzést is élvezni, nem válik-e túl felszínessé a látottak befogadása, a képernyő előtti szurkolói agyonhajszoltság következtében nem éppen a futball lényege veszik-e el, az viszont biztos, hogy két táborról tudni: 1. akik minden helyzetben minden focimeccset megnéznek, s 2. akik választékosak, a háttér-televíziózást futball esetében mélyen elítélik, egy-egy meccsnapon maximum egy vagy két mérkőzést néznek végig, ám azt nagyon.

Mint régen, mondhatnám.

Amikor már annak is jelentősége volt, ahogyan a tévébemondó bemondta, hogy kedves nézőink, most pedig kapcsoljuk a Népstadiont, ahonnét bajnoki labdarúgó mérkőzést közvetítünk, riporter Knézy Jenő. Vagy Vitray Tamás. Vagy Vitár Róbert. Hajdú B. István. Faragó Richárd. Hogy ki a riporter, az aztán végképp a mérkőzéshez tartozott, sőt a mérkőzés minőségét is befolyásolta. Jól közvetített, nem jól közvetített. Ma valahogy nem volt formában. Megint nem vette észre a lest. Elfogult volt. Hogyne lett volna elfogult, amikor Fradidrukker. Épp ellenkezőleg: Vasasdrukker. Ő? Nevetséges. Hiszen köztudott, hogy mindig is a Honvéddal szimpatizált.


Fehérvár láztalan

Ma már ennek az égvilágon semmi jelentősége nincsen. Részben annyi a meccs, következésképpen a kommentátor, hogy képtelenség fejben tartani, ki elfogult, másrészt a közvetítés ma már kizárólag szolgáltatás, a riporter tényleg elsősorban a helyszínen vagy a stúdióban tartózkodik, nem pedig a néző szívében. Ennek nem csupán az az oka, hogy a riporter elszemélytelenedett, hiszen ma már hétvégenként több tucat hangot hall az ember, hanem mert a szurkoló már nincs annyira kiszolgáltatva a kommentátornak, mint a hősidőkben. A képernyőn ma már minden látható, a gólt minimum négyszer megismétlik, négyféle kameraállásból, a vitás helyzetek megítélését, kint volt-e a labda, vagy les volt-e, grafikákkal segítik; ma már az a nagy helyzet, hogy hacsak nincs az illetőnek a nyelve tőből kivágva, bárki gond nélkül elközvetíthet egy futballmeccset, minden fontos információt tálcán kap hozzá.


- Jó, elválunk, de a Chelsea az enyém!

A nyájas olvasó nyilván észrevette már, hogy futball ürügyén ez idáig szót sem ejtettem a futballról magáról, csakis a tévéről beszéltem, mintha az volna maga a sportág. Ami a magyarországi viszonyokat illeti, nem sokat tévedtem, Magyarországon ugyanis az emberek nem járnak meccsre, legfeljebb televízión nézik. Miközben világszerte egyre nagyobb tömegek keresik fel a stadionokat. A német bajnokság, példának okáért, már elveszítette régi fényét, a látogatottság mégis nő, amit csak azért említek, mert nálunk igen elterjedt az a nézet, hogy azért jár kevés ember meccsre, mert rossz a futball. Ez már rég nem igaz, a Fehérvár például bajnokságra áll az idei magyar bajnokságban, a nézőszáma mégis alig éri el a négy-ötezret, nincs a városban futball-láz. Nem a foci minősége a probléma, hanem hogy kiveszett a teljes futballkultúra. Meccsre járni ma olyan, mint tizenéves lányként végigmenni késő, este egy sötét utcán, bár a hölgy útja tán kevésbé kockázatos.


Már Árpád levette

Hogy miként sikerült a magyar futballkultúrát tönkretenni, az külön értekezést érne meg, erről legyen elég annyi, hogy senki se gondoljon valami túlságosan is bonyolult műveletre, meglehetősen egyszerű folyamat ez, itt zajlik most is a szemünk előtt: már az elég önmagában, hogy nem figyelünk a világra, csak saját magunkra. Ez a labdával, 11-11 ember által űzött sportág általunk, de feltétlenül az aktív asszisztálásunk mellett vált két játékká: futballá és magyarfutballá, s mára már generációk nőttek fel úgy, hogy a saját szemükkel látják a különbséget. Ma egy harmincöt éves futballmegszállott a futball szó hallatán magától értetődőn a sportág brit, spanyol, olasz, német, holland, brazil, argentin, de akár osztrák változatára gondol, s el sem tudja képzelni, hogy valamikor mi voltunk a főszereplők, s nem csupán Puskásék idejében. Ha szóba kerül is, hogy esetleg felzárkózhatnánk megint, már az első kérdés megválaszolása is akadályokba ütközik: miért egyedül Magyarországon nem üzlet a foci, miközben a világ minden táján az?


- Csak Barcelona el ne szakadjon a spanyol koronától!

Nyilván a magyar átok. Az viszont tény, hogy a magyar futball háromnegyed évszázadon át főszereplője volt a világ labdarúgásának. Az tulajdonképpen kifejezett csoda, hogy nem fűződik még magyar monda Emese ősanyánk, de legalább Árpád fejedelem és a labda köré, holott tudvalevő, hogy a labdarúgást minden magára valamit is adó nemzet föltalálta, a kínaiak, indiaiak éppúgy, mint az egyiptomiak vagy a görögök, a vikingek, de már feltételezhetően Ozi, az alpesi előember is keresztezés közben lelte halálát, s egészen biztos, hogy a Déli-sark jégpáncélja nem csupán rákállatok maradványait őrzi, hanem komplett futballpályát szögletzászlókkal, stoplinyomokkal.

Semmi jónak nem voltunk az elrontói, sőt még mi forszíroztuk a Közép-Európa Kupa, a Kupagyőztesek Európa Kupája, vagy az Európa-bajnokság kiírását, fehér asztal mellett legalább akkora eredményeket értünk el, mint a pályán. Két világbajnoki ezüst, három olimpiai győzelem, egy európai kupasiker jelzi, hogy a magyar foci mindig az élvonalban volt, hogy az Aranycsapatot ne is említsem, amely egyszerűen felfoghatatlan a mai nemzedékek számára. Nem csoda. Először is teljesen megváltozott a játék. Idősebb futballszurkolók szokták emlegetni Lázár tanár urat, a Fradi háború előtti középpályását, aki az akkor ifjonc Lakat Károly meccs alatti buzgalmát látva szólt rá a játékosra: Fiam, mi úriemberek vagyunk, előbb megvárjuk, míg az ellenfél támad, s csak utána jövünk mi. Ez az állófoci korszaka volt, az egyik csapat támadott, a másik hagyta, utána a másik támadott, emez hagyta, a jobb szélső nem ment a bal oldalra, és fordítva, a csatár elöl maradt, a bekk hátul, kizárólag a technika, a lövőerő és a gyorsaság számított.


- A második Olaszország, harmadik Magyarország és Horvátország.

Puskásék idejében se volt ez nagyon másképp, e sorok írójának Hidegkúti Nándor mondta a nyolcvanas évek elején, hogy az akkoriak tíz-tizenkét góllal vernék az Aranycsapatot a fénykorában, annyival gyorsabbak, erősebbek, már persze ha van értelme az ilyen összehasonlításoknak. Ám, hogy valami képünk legyen a különbségről, nézzünk meg a hétvégén egy magyar tévémeccset, s a játék közben kapcsoljunk át hirtelen egy külföldi találkozóra, azonnal látjuk, miről van szó. Nemcsak a játékosok mozgása gyorsabb, hanem a labdáé is, emellett a focisták sokkal atletikusabbak, izmosabbak, s magától értetődő természetességgel csúsznak be akár öt-hat méterről is, és általában fault nélkül. Mi most focizunk úgy, mint Puskásék, csak technikai tudás nélkül, s valamivel lassúbb gondolkodás mellett.


Marx is belevenné

S még csak az se mondható, hogy a mai nemzetközi mezőny ne tudna annyit, mint Peléék. Minthogy ma már minden létező futballmérkőzést a világ minden táján videóra vesznek, a legparádésabb mozzanatokat pedig azonnal fölteszik a világhálóra, minden hétre jut egy-egy világszám ollózás, csukafejes, sőt hetven-nyolcvan méterről elért gól, kapustalálat, azelőtt ilyeneket szerencsés esetben tízévenként láttunk, holott régen sem voltak szegényesebbek a mérkőzések, csak túl szűk volt a nyilvánosság. Ma már az egész világ futballozik, Puskás, Alberték idején sehol se volt Afrika vagy Ázsia, Észak-Amerika. Amióta a televízió és a pénz felkarolta, egyszersmind föl is markolta a játékot, az egész világ játssza, és üzletszerűen játssza. A FIFA ma a világ legnagyobb tőkése: karja mindenhová elér, s akkora összegeket mozgat, amit mi el sem tudunk képzelni. A honi költségvetési szakértők sorra ájulnak el, amikor azt olvassák, hogy a világ leggazdagabb klubja, a Real Madrid több mint 400 millió euró bevételt ért el tavaly, de a Barcelona, a Manchester United, a Bayern, a Chelsea, a Liverpool, a Juventus is kétszázon felül, sőt még a huszadik, egyébiránt angol másodosztályú Newcastle is 86 milliót, és mindehhez még hozzá kell tenni, hogy a világ sportjában a baseball, a kosár, a tenisz vagy a golf sokkal jobban fizet.


- Úgy hallom, maga is elég szépen termel.


- Uram, nem lehetne egy új lábat elsejéig?

A futball üzletté válását sokan nehezményezik, holott épp ez ad óriási felhajtóerőt a sportágnak. Ha Beckham több, mint futballista, márpedig több, hiszen immáron ideál, akkor a futballszurkolókon túli közönséget is meghódítja, s innét már úgy kezelendő hasonló kaliberű társaival, Cristiano Ronaldóval, Kakával, Rooney-val együtt, mint valami filmsztár, ebben a minőségben aztán filmen túli értelmezést kap, szexszimbólum lesz, de minimum a fogyasztói társadalom legbiztosabb hónaljdezodor-, ásványvíz- és zsilettpenge-fogyasztója. Amikor a Real Madrid rekordösszegért megvette Cristiano Ronaldót, vagy előtte Beckhamet, már egyetlen ázsiai túrával behozta az értük kiadott pénzt, a kínai lányok tucatjával vették a sztárhoz kapcsolt pólókat, csecsebecséket, ha Marx ma élne, a Real Madridot szinte egészen biztos, hogy belevenné a Tőkébe.


- A legtöbbet a dél-koreai Park hozza.

Már csak azért is, mert a futball immáron végérvényesen nemzetközivé lett. Olyan értelemben is, hogy miként a világhálón bármikor összeakadhatok egy japán vagy nigériai csetelővel, ugyanúgy kedvenc magyar csapatomban is bármikor nigériai vagy épp japán idegenlégiós léphet a pályára. A klubkötődés, az egyesületi identitás épp az erre oly sokat adó Angliában alakult át gyökerében: az Arsenal, a legangolabb angol csapat a londoni székhelyével gyakran nemhogy londoni, de angol, sőt brit játékos nélkül lép pályára, csupa idegenlégióssal, s külföldi edzővel persze. Pár évig folyt a vita, hogy mi lesz ebből, hát ez lett belőle: sohase látott színvonalú foci, melynek láttán az Arsenalszurkoló ugyanolyan hévvel és szívvel drukkol a külföldi, de Arsenal-mezben pályára lépő játékosoknak, sőt isteníti őket.


- Te, ez a Messi vízilabdában is a legjobb!


Arsenal brit nélkül

Hozzá kell tenni, hogy a világ futballjához igazodtak az államelnökök is, amennyiben sorra adják meg az állampolgárságot brazil, argentin, különféle ázsiai és afrikai játékosoknak, akik ezután teljes odaadással erősítik a nemzeti tizenegyet, amely viszont a nemzeti identitást erősíti a szurkolókban, még az is elképzelhető, hogy egyszer még afganisztáni brazilok szabadítják fel Afganisztánt az afgánok számára, két szlovák és egy chilei légióssal.

Ám az igazi csoda az, hogy miként a legnagyobb sztárok a futballpályán, glóriával a fejük fölött, s dollármilliókkal a számlájukon is alázatosak és futballisták tudtak maradni a pályán, úgy maga a játék sem korcsosult el. Hiába az elüzletiesedés, a show-biznisz, hiába, hogy a klubhűség helyére a zsoldosbecsület lépett, a futball ugyanolyan izgalmas, érdekfeszítő, s milliárdokat lenyűgöző játék, mint volt a múltban. A szerencsésebb országokban ma a szurkoló hétvégenként a csodastadionba vonul a családjával, majd hazatérve tévén nézi meg, hogy milyen volt a meccs, min szórakozott ő leginkább; mi csak az utóbbi fázisát ismerjük ennek a játéknak, de áldhatjuk ezért is a sorsot.


- Fc Messi? Az sem hangzik rosszul!
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2024/7  •  III. 27. – IV. 9.
Zsidólakást, zsidóbútort másnapra a filoszemitának: kilenc oldalon foglalkozunk több, mint kéttucat dokumentumot bemutatva azzal, hogyan igényelt zsidólakást és zsidóbútorokat Sulyok Tamás államelnök, általa filoszemitának nevezett apja, a Magyar Nemzeti Szocialista Párt akkori megyevezetője. Para-Kovács Imre gondolkodóba esett, megnyomja-e az Enter-gombot a 100 Millió dolláros jacht, Megrendelem felirat alatt Váncsa István a Brüsszel elfoglalását követő diadalmenet terveiről Smuzewitz Ilona: a Petőfit megölő Ukránokról és a magyar szuterenitást veszélyeztető kiskereskedelemről Farkasházy Tivadar: szerint inkább a köztársaság tartozik ma már a családi legendáriumba Havas Henrik megtudta, hogyan nevezték a budoárt Felcsúton a miniszterelnök úr gyermekkorában Dési János: kétféle diktatúra létezik: az egyikben Jancsó csinál filmeket, meg Makk Károly, meg Sándor Pál, a másikban meg Philip Verebes István újabb Örkényiádái Nagy Bandó András: Diktakrácia a demokratúrában A Heti Kamu megtudta: a Temuról rendelte a kormány azt az ázsiai huszárlegényt, aki a Nemzeti Múzeum lépcsőjén énekelt
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.