Itt a 300 forintos kenyér

Megyesi Gusztáv
2010. 08. 17.
Duplájára emelkedett a búza és a liszt ára, a sütőipar pedig képtelen lenyelni a drágulást, ezért ősztől akár 300 forintba is kerülhet egy kiló félbarna vagy fehér kenyér - írta a Népszava nem sokkal az új kenyér napja előtt. A régi helyébe most kinevezett főpéket Megyesi Gusztáv kérdezte.Hócipő: Nem tartanak forradalomtól? Kádárék idején egyszer akartak nyomatékosan kenyérárat emelni, a csepeli munkások sztrájkjától azonban összecsinálta magát a hatalom.
Főpék: Egyrészt ma már nincsenek munkások, csak hülye polgárok vannak, másrészt egyszerre egy időben csak egy forradalom lehetséges egy országban, márpedig április óta már zajlik egy forradalom. A magyar kenyér 300 forint lesz, ezt a nép akarta így áprilisban.
Hócipő: A kenyér azonban több, mint élelmiszer, jelkép. Ezt csak azért mondom, egyébiránt Krisztus urunk testét is jelképezi, még nemzeti színű szalaggal átkötve is bír némi konkrét funkcióval. Meg kell enni, leginkább.
Főpék: Igen, hallottam erről. Nagyon sokan még mindig abban a hitben élnek Magyarországon, s ez a kommunista kormányoknak köszönhető, hogy a jó magyar kenyér elsősorban búzából készül, ám ez súlyos tévedés. A búzaliszt ma már elenyésző alkotóeleme a korszerű kenyérnek, annyi köze van hozzá, mint tehénnek a reggeli tejünkhöz.
Hócipő: De a kenyér mégiscsak a búzától kenyér.
Főpék: A maguk idegen, bécsi meg alpesi meg bajor kenyere. A nemzeti együttműködés kenyerében mindenekelőtt van emulgeátor, mert ezt a dagasztógép igényli. Van benne penészgomba, hogy puhítsa a tésztát; van foszfát, hogy a pórusok méretét szabályozza; van lioxigenéz, hogy kifakítsa a szeletelt kenyeret; van festék, hogy például rozskinézetet adjon a világos lisztnek; van keményítő, hogy beállítsa a tészta keménységét; van aszkorbinsav, hogy gyorsítsa a kelést; továbbá van benne barnító, hogy ropogósnak lássuk a serclit; és vannak benne aromaprekuzorok is, hogy étvágygerjesztő illatok terjengjenek a boltban.
Hócipő: Ön szerint ezt a kenyeret Krisztus urunk hajlandó volna szaporítani? Vagy bármely királyunk megszegni?
Főpék: Ha nem tetszik, tessék kalácsot enni, egy népszerű királyné már tanácsolta ezt. De lehetőleg magyar kalácsot, ha még magyarnak tartják magukat.
Hócipő: Igaz is, a magyar kaláccsal mi a helyzet?
Főpék: Idemásolom maguknak az egyik pékipari kft-nk mazsolás kalácsának az összetételét, hogy megnyugodjanak: „Készült: búzaliszt, víz, mazsola, glutinliszt, amiláz, xilanáz, tejsavó, sütőipari színtenyészetek, kalácsfény, valamint - és ez a lényeg -, kalácsízű aroma felhasználásával.” Nem árulunk zsákbamacskát.
Megyesi Gusztáv
legolvasottabb cikkei
legolvasottabb cikkei
Megyesi Gusztáv
legfrissebb cikkei
legfrissebb cikkei
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/5 • II. 25. – III. 10.
Peti megháborúdott – kilépünk a NATO-ból, Magyarországot ezentúl a Kispest Honvéd kapusa védi!
Lengyel László: Eltorzult magyar alkat, avagy lehet-e új világ az orbáni rendszerben kiformált új embertípussal?
Para-Kovács Imre: a „láttam a neten” az új „megírta az újság, mutatták a tévében”, mi meg reneszánsz ember helyett Fekete Pákóvá változunk
Váncsa István a Samsung Fülöp-szigeteki munkásai által felfalt vízilovakról
Smuzewitz Ilona: Nagy Márton, egy osztrák 18+-os szálló parkolójában elvesztett repülőrajtjáról
Farkasházy Tivadar már a hetvenes évek Úttörő Áruházában látta Trump Béketanácsának logóját
Havas Henrik megszerezte a Karmelita kolostor népmeseíró pályázatának győztes alkotását
Nagy Bandó András Marika néni új könyvéről
Dési János az egykori Magyar Nemzet szerkesztőségének legrejtélyesebb szobájáról
Verebes István a Puskás Colosseum építésének nehézségeiről
A Heti Kamu megtudta: Szijjártó beköltözött a gödi Samsung üzemcsarnokába, mert annak fémpor-lepte tetején szereti zöld pikkelyeit süttetni a napon

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.