Kádár kifőzde

Megyesi Gusztáv
2010. 12. 01. · Hócipő 2010/24
A Klauzál téri zsidó étteremben két Usztics Mátyás-kép is lóg a falon, ám egyik alatt sincs hely.

Ez itt a Kádár étkezde vagy vendéglő, pontosabban egyik sem, hanem kifőzde a javából, de erre még visszatérünk. Szombat délben érkezünk, illetve épp az a baj, hogy nem pont délben, hanem rá egy órával, amikor már nincs egyetlen üres asztal sem. Úgy érezzük magunkat kint, az utcán toporogva, mint a hetvenes években Prágában ebédidőben, amikor két órát is várni kellett hasonló étkezdék előtt, hogy végre az ember sertéskarajos, káposztás knédlihez jusson.



Zsúfolt a helyiség, egymásba érő asztalok, nem is tudom, mit írnánk, ha nem tudnánk, hogy ez a Kádár étkezde. Kultikus hely ugyebár. A fiatalabbak kedvéért: semmi köze a másik, és a még inkább kultikussá váló Kádárhoz, bár ez is ötvenhétben kezdett, Kádár Béla tulajdonlásában; errefelé gyermekeskedtem a nagymamáméknál, gyakran jöttünk el a Kádár mellett. Kívülről soha nem volt étterem kinézete, ma is tán az egyetlen ilyen profilú helyiség a Kárpát-medencében, ahol vasredőnyt húznak le zárás után egészen a földig. Sajnos, a mostani már nem a régi szép vasredőny, az már porrá rozsdállott, szétesett, újat tettek a helyébe, már az is tízéves; pár esztendő, s lábujjhegyen, kalapot emelve fog előtte elvonulni a feltörekvő, ifjú nemzedék.



Zsidó konyhának mondják, ám ennek igazából semmi értelme nincsen, a jelzőt a megszokás tartja életben, meg nyilván az a történelmi tény, hogy a Kádár a pesti gettó helyén áll. Ha azt vesszük, hogy minden szombaton, s esetenként pénteken is sóletet adnak fel tetszés szerint főtt tojással, libacombbal, vagy ha a vendég úgy óhajtja, főtt tarjával, ami ugyebár tréfli, akkor a sólet okán van ilyen jellege. Ám a konyha nem kóser, másrészt a sólet sem a klasszikus módon, a pék kemencéjében egész éjjel sülve, érve, párolódva készül, hanem lábasban, majd tepsiben, de legyünk őszinték: ebben a szakácskönyv-utánérzésekkel elárasztott országban, az átlagos gasztronómiai kultúrát ismerve ugyan már ki venné észre, hogy nem kemencében készült a sólet, hanem közönséges sütőben.

Ráadásul a sólet így is remek, ellentétben például a húsleves maceszgombócával, ami nem sikerült, a sólethez adott libacomb viszont tökéletes: ropogós és belül omlós, nyugodtan bele lehet harapni. Amúgy is annyira egymásba érnek az asztalok és a vendégek, hogy kifejezetten családi a hangulat, ergo amit csak lehet, harapunk, és nem szeletelünk, másrészt nem áll fenn a veszélye annak, hogy a szálkás hús okán szégyenszemre fogpiszkálóért kelljen átnyúlni a francia turistacsoport asztalához.



Dehogy étterem, pláne vendéglő ez, hanem kifőzde a javából. Hála az égnek, újra kitalálta valaki ezt a műfajt, rájött, hogy nem vendéglátást kell végrehajtani az embereken, meg termet biztosítani az étkezésükhöz, hanem főzni nekik, sőt kifőzni, csak így, egyszerően, sallangmentesen. A Kádár kifőzde ezért nyitott 57-ben, s ma is ezért nyit ki vasárnap kivételével mindennap délben, egészen fél négyig. Ne étkezzenek az emberek, ne adózzanak hedonista hajlamaiknak, de még csak ne is borongjanak egy meggyszósszal vagy spenóttal szervírozott Tafelspitz fölött, s egyáltalán, ne krúdyskodjanak itten, hanem egyenek, hadd ne mondjuk, zabáljanak. Hiszen az isten szerelmére: dél van, amikor a józan ember éhes, akár a Klauzál térről, akár a közeli bankból, hivatalból, vagy a szomszédos építkezésről érkezik, esetleg sokadmagával, svéd-magyar szótárral a hóna alatt. Tömje teli magát, aztán fizessen, és viszontlátásra; az se baj, ha öt perc múlva már nem is emlékszik az ebédre, ám ha sorsa úgy hozza, hogy ismét arra jár, ellenállhatatlan vágyat érezzen, hogy ismét betérjen. Szemmel láthatóan erre van bazírozva az egész objektum. Amitől aztán meg van hatódva a nagyközönség, s elveszíti a józan eszét. Már egy szimpla krumplifőzeléktől patakban folyik a könny az orcáján az elérzékenyüléstől, csupán csak azon oknál fogva, hogy az a krumplifőzelék milyen rendesen meg van csinálva, és elüt a zacskós burgonyafőzeléktől; holott az országban egyremásra nyílnak a jó kis kifőzdék, jó kis krumplifőzelékekkel. Az interneten ma már ódák születnek egy ilyen krumplifőzelékről, a fiatalok pedig azt mondják, hogy utoljára a nagymamájuk főzött ilyen jót. Ez egyébként azt is mutatja, hogy mára felnőtt az a nemzedék, amelynek a nagymamái (ez volna az én korosztályom) már egyáltalán nem tanultak meg főzni, legfeljebb tasakos legényfogó levest, ami nagyságrendekkel jobb, mint a leveskockából készült változat. Hát persze hogy megszédül, ha gerslit talál a sóletban, netán ganefet, s ha még azt is megtudja, hogy az Úr is sólettal etette Mózest, egyenesen sikongatni kezd.



Továbbá a retró. Hogy a Kádár kifőzde a retró jegyében működne. Mert ugye piros kockás abrosz van az asztalokon, fóliával leborítva, hogy ne koszolódjék. Ebben semmi retró nincsen, azelőtt a piros kockás abrosz eleve viaszosvászonból készült, esetleg az volna retró. A fóliával borított vászonabrosz kizárólag a 21. századi racionális gondolkodás terméke: ahogy olvasom, egyetlen abrosz kimosatása négyszáz forint volna. Mint régi patyolatos mondom: annakidején ennyiért a világ összes abroszát kimosták, sőt még ropogósra is keményítették.

Aztán, hogy szódavizes palack van az asztalokon. Pedig a hatvanas-hetvenes években a kifőzdékben nem tettek ki szódavizet az asztalokra, ám ha mégis, akkor se műanyagból, hanem üvegből, s az üvegbe volt öntve a szikvízgyáros neve. Igaz, a Kádár mostani piros meg kék szifonos szikvizes palackjain meg címke jelzi, hogy melyik kft.-nek köszönhetjük a szódát, sőt az is rá van nyomtatva, hogy „CSAK TISZTA ÉS ÉP FLAKONT TÖLTÜNK ÉS CSERÉLÜNK”, ami olyan tökéletes lenyomata a mi életünknek, hogy ezt is föl kellene juttatni a világűrbe, így demonstrálva távoli bolygók értelmes lényeinek, hol tart ma a földi civilizáció.



Két óra felé alábbhagy a zsúfoltság, újabb csapatok jönnek. Szemmel láthatóan nem elsősorban enni, hanem nézelődni, feloldódni a Kádár hangulatában, amit a múltja teremt meg minden áldott nap, szemben a város többi kifőzdéjével. Itt rá lehet csodálkozni a falakról bámuló hírességekre, oklevelekre, a málnaszörpre, az aranygaluskára, a marhahúslevesre, töltött paprikára, pacalra, májra, szalontüdőre, pulykapörköltre, ami még száz kifőzdében kapható, ám mindegyikben unalmas, aztán Katikára, hogy rendre azt az ételt hozza ki, amit megrendeltünk, s kivált a főúrra, aki az ajtóban áll.

Mert itt nem úgy van, hogy csak úgy magunkhoz intjük a főpincért, s elegánsan fizetünk, a vendégsereg az ajtó mellett rendezi a számlát kifelé menet, ütközve, lökdösődve kissé az újonnan érkezőkkel, amitől ugyancsak meghatódunk, majd este hosszú perceken át meséljük a társaságnak, hogy már megint miféle kaland esett meg velünk.

A Kádár kifőzde pontosan azt a funkciót tölti be, amit a nyitásakor, közben azonban a világ, ha lassan is, de következetesen elhülyült, így garantálva időtelen időkön át a hótbiztos sikert.



Fotó: Szebeni András
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2019/4  •  II. 13. – II. 26.
HÉT ORBÁNCSALÁDVÉDELMI INTÉZKEDÉS Váncsa István Orbán énértékeléséről és káderpolitikájának csernobili léptékű üzemzavaráról Farkasházy Tivadar szerint minden érv igaz, amit felhoznak a Jobbik ellen, de nem kéne egyszer megverni már a Fideszt? Para-Kovács Imre felidézi, ahogy 40 éve a debreceni Fidesz-irodában töltötte a kérdőívet, felvételre várva Kéri László beszéde a Pirézekhez Smuzewitz Ilona megtudta, a magyarországi német autógyárak tárt karokkal várják a kirúgott kutatókat a szalagsor mellé Majláth Mikes László elképzelte a Káslerkutató Intézetet Bakács Tibor Settenkedő egyetért Palkoviccsal, mert milyen rövidítés az, hogy MTA? – olyan, mintha rendszámtábla lenne Trunkó Barnabás utánaszámolt, hogy aránylik a közmédia 90 ezer milliós éves költségvetése, az ellenzéki képviselők által okozott roppant károkhoz A Heti Kamu megtudta, hogy a 3-as metró alagútjaiban rendezik az Air Race-t Berendezzük a várat: új sorozatunkban javaslatokat teszünk rá, milyen festményeket kölcsönözzön a képtárakból Orbán új hivatalának falaira
Hócipősök könyvei
PARTNEREINK


GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.