Hogyan nyaraljunk a Balatonnál?

Litkai Gergely
2008. 08. 12. · Hócipő 2008/16
Elengedhetetlen felszerelési tárgyak
A balatoni populáció alapvetően két táborra oszlik, a telkesekre és a telek nélküliekre (zsellérek). A felszerelési tárgyak összeválogatásakor feltétlenül figyelembe kell venni a két csoport közötti különbségeket. A telkeseknél nélkülözhetetlen a kertibútor, fűnyíró, olajradiátor, színestévé alapösszeállítás, amelyet tetőcsomagtartóra illetve utánfutóra szerelve szállíthatunk optimálisan. Igényesebbeknek a rotációs kapa, műtrágyaszóró, pálmafaszigetes gumimatrac, négyezer darabból összeszerelhető öntisztuló műanyag kertimedence, PB gázzal üzemelő grillsütő és a Réka elemes rökamié is alapvető létfeltételként jelenik meg. Ilyenkor a két-három hétvégén leköltözés, illetve a kocsi sokat bír technika alkalmazható. Tájékoztatásul jegyezzük meg, hogy egy Trabant limuzin teteje minimum nyolc fiatal NDK mérnök súlyát bírja el (mint ezt az eisenachi gyárban komoly tudományossággal végzett vizsgálatok is bizonyították), így nem jelenthet gondot egy-egy pozdorja konyhabútor vagy a gyermeknek a nyári gyakorláshoz nélkülözhetetlen zongora. A zselléreket inkább a minimalizmus jellemzi, a kézipoggyász gyakran egy darab törülközőből és/vagy sörnyitóból áll. Ezen két eszköz segítségével a Balatonnál minden alapvető életfunkciót el tudunk látni. (Szúnyogriasztás, strand, szex valamint ivás.)

Hogyan jussunk le a Balatonra?
A Balatonra lejutás lényege, hogy előbb érjünk le, mint a tömeg. Ez júliustól megvalósíthatatlan, így a cél az, hogy egyáltalán leérjünk a Balatonra. A Balaton Budapesttől DNy-ra fekszik, így nem árt, ha ebbe az irányba indulunk. Aki nem Budapesten lakik és DNy-i irányba indul, annak kevesebb az esélye a sikerre, de nem rossz, mert a Balaton viszonylag nagy, Magyarország viszont kicsi. Egyszerűbb azért, ha térképet használunk. A térképen a legnagyobb kék a Balaton vagy a Csendes-óceán, a Csendes-óceánt onnan lehet felismerni, hogy az van ráírva. Ha megtaláltuk, hol van a Balaton, keressük meg, hogy hol vagyunk mi. A közhiedelemmel ellentétben a térképek nincsenek mindig You are here felirattal ellátva. Ha nem látható a nap, vagy a csillagok, és így nem tudjuk lakhelyünket meghatározni, nézzük meg a személyinket vagy kérdezzük meg szüleinket, ha okosabbak nálunk. Ha nem okosabbak vagy nincsenek, inkább mégis nézzük meg a személyinket. Ezután állapítsuk meg a legrövidebb utat és menjünk el rajta a Balatonra. Onnan fogunk rájönni, hogy a Balatonnál vagyunk, hogy mindenki németül beszél, kivéve a lángossütőt. Burgenlandtól ezt úgy lehet megkülönböztetni, hogy ott nincs Balaton. Lehet menni vonattal, kocsival, busszal és gyalog. Az utóbbi előnye, hogy olcsó, az előbbi háromé pedig, hogy nem gyalog megyünk. A vonatra jegyet kell váltani, kivéve, ha vasutasok vagyunk. Azért viszont nem éri meg vasutasnak lenni, hogy ingyen utazhassunk a Balatonra. A buszban az a jó, hogy nem vonattal megyünk vagy gyalog, de mégis egy kicsit kocsival. A kocsiban meg az a jó, hogy kisebb, mint a busz, de mégse gyalog. Na, kábé ennyi.

Hogyan legyünk májerek a Balatonnál?
A Balaton egy tó, így próbálkozhatunk vízisportokkal. A halacskázás, a vízalatti kézenállás, illetve a gyerekek ijesztegetése hínárral a fejen a 70-es évek derekán kiment a divatból. Sörhasú családapáktól még mindig látható viszont a gyerek bedobása a 20 centis vízbe, illetve a víz alatti elbújás, az oxigénhiány okozta maradandó agykárosodással. Bejött viszont helyette a jet skiing, bunjee jumping, parasailing, windsurfing és még minimum 30 ingre végződő sportág neve, amelyeknek az a lényege, hogy labdával nem lehet játszani, és vagy veszélyes vagy drága, vagy mind a kettő. Természetesen ez nem jelenti, hogy a legveszélyesebb és legdrágább dologgal lehetünk a legnépszerűbbek, hiszen ha egy kabrió Mercédesszel 120 kilométeres sebességgel nekimegyünk egy villanyoszlopnak, (Casco nélkül), ez korántsem garantálja maradéktalan népszerűségünket. Elavult módszernek tekinthető a diszkó előtt cigizés, a nyilvános hányás, a mobiltelefonálás, az álló kocsiban zenehallgatás és a hangosan rigamotorozás napalm beach mintás sortban.

Hogyan töltsük egy napunk a Balatonon?
Az első nap, amikor még nem hajnalig tartó részeg tivornya után térünk haza, nappali fénynél jegyezzük meg a címünk és írjuk alkoholos filccel a homlokunkra, a nevünk és egyéb adataink alá. Ez mind a hazatalálásban, mind az azonosításban nagy segítséget jelent. Ezután térképezzük fel a környéket. Három stratégia pontra van szükség, a strandra, a kocsmára és a diszkóra, második naptól a strandra már egyáltalán nincs szükség, ahogy az emberek nagy többsége a sítáborba sem visz lécet. Miután ezt megtettük, sötétedésig ki se jöjjünk, mert meleg van. Sötétedés után irány a kocsma, majd a diszkó. Ha a faluban, ahol vagyunk, nincs diszkó, ezt akár ki is hagyhatjuk. Ha reggel otthon találjuk magunk, szerencsénk volt, ha mást találunk otthon, eltévedtünk. Az új napot mindenképp célszerű azzal indítani, hogy hazatalálunk. Hazatalálásban jó támpontot nyújt a homlokunkon található cím. Ezután a napot továbbfolytatjuk az első nap programja szerint. Amennyiben véletlenül mégis kijutunk a strandra, ügyeljünk arra, hogy előtte elmenjünk a kocsmába, mert a strandon drága a sör és aznap még amúgy sem voltunk a kocsmában. Igényesebbek sportolhatnak és megnézhetik a környék nevezetességeit, de ezért kár lejönni a Balatonra.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2024/7  •  III. 27. – IV. 9.
Zsidólakást, zsidóbútort másnapra a filoszemitának: kilenc oldalon foglalkozunk több, mint kéttucat dokumentumot bemutatva azzal, hogyan igényelt zsidólakást és zsidóbútorokat Sulyok Tamás államelnök, általa filoszemitának nevezett apja, a Magyar Nemzeti Szocialista Párt akkori megyevezetője. Para-Kovács Imre gondolkodóba esett, megnyomja-e az Enter-gombot a 100 Millió dolláros jacht, Megrendelem felirat alatt Váncsa István a Brüsszel elfoglalását követő diadalmenet terveiről Smuzewitz Ilona: a Petőfit megölő Ukránokról és a magyar szuterenitást veszélyeztető kiskereskedelemről Farkasházy Tivadar: szerint inkább a köztársaság tartozik ma már a családi legendáriumba Havas Henrik megtudta, hogyan nevezték a budoárt Felcsúton a miniszterelnök úr gyermekkorában Dési János: kétféle diktatúra létezik: az egyikben Jancsó csinál filmeket, meg Makk Károly, meg Sándor Pál, a másikban meg Philip Verebes István újabb Örkényiádái Nagy Bandó András: Diktakrácia a demokratúrában A Heti Kamu megtudta: a Temuról rendelte a kormány azt az ázsiai huszárlegényt, aki a Nemzeti Múzeum lépcsőjén énekelt
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.