Carpe Diem Teaház

Megyesi Gusztáv
2011. 08. 24. · Hócipő 2011/17
Ülünk az emeleten illő szerénységgel, lábunkat szemérmesen magunk alá húzva, magyar ember nem nagyon szeret vendégségben meztélláb ülni, de most teaházban vagyunk, és Tóth Dénes házigazda épp szertartást mutat be. Illetve ezt a kifejezést azonnal visszavonjuk, a teaház honlapján olvastuk, hogy a japánok egyáltalán nem használják a szertartás szót, az az akkurátus mozdulatsor és koncentráció, amellyel a házigazda a gyokurut prezentálja, magába foglalja a tűzgyújtást, a vízforralást és a tea elkészítését.



A gyokuru japán zöld tea, szó szerinti jelentése jádecsepp, és piszok drága: rügyfakadás előtt az ültetvényt leárnyékolják, s ettől kezdve szűrt fényben fejlődik a növény, sajátos aromákat létrehozva, végül a rügyeket egyenként, kézzel szüretelik. Amiből mi nyilvánvalóan csak annyit érzékelünk, hogy a felöntés után zöld folyadék illatozik a csészénkben, állítólag a gyokuru a legzöldebb zöld tea, s a növényi élelmiszerek közül ebben a legtöbb az L-teanin nevű aminosav.

Itt rögtön meg is állunk. A tea élvezete nem tűr sietséget, elvégre nem félliteres barackos Ice-tea palackot emelünk a szánkhoz, hogy egy hajtásra kiigyuk, aztán jöhet a zacskós csipsz, hanem csésze van a kezünkben, melyből elmélyülten kortyolgatunk, s próbáljuk átadni magunkat az élménynek, különös tekintettel arra, hogy „a tea életút”, s minden korty teával egy távoli világ történelmét és kultúráját vesszük magunkhoz. Ilyenkor szokott a magunkfajta újonc teaivó meglehetős zavarában olyanokat mondani a tea ízére, hogy „jó”, meg hogy „érdekes”, mi több, „határozottan érdekes”, ami persze még mindig jobb, mint ha olyanokat írna, hogy „teánkat robusztus íz, túláradó energia jellemzi, a pajkos és nyers tónusokkal tűzdelt belépő után hosszú, uszályszerű utóíz felesel ízlelőbimbóinkkal, ami gondolkodásra, elmélyülésre késztet



A tea csakugyan kultúra, de ettől ne ijedjünk meg; a teaház gazdája és felesége, Halász Csilla nagyon is közülünk való, nyoma sincs semmi sejtelmességnek, túláradó misztikumnak, vagy pláne lenézésnek. Értik, sőt nagyon értik ezt a világot, amiben élünk, pontosan tudják, hogy milyen közegben akarják megismertetni az emberekkel a teakultúrát, ráébreszteni őket arra, hogy vannak dolgok, amiket nem jól tudnak, s ezzel komoly élményektől fosztják meg magukat. A gyümölcsteának, például, nincsen kultúrája, nem kötődik hozzá semmi, holott mi ezt hívjuk teának, a hozzá kötődő kapkodó mozdulatsort pedig teázásnak; idősebbeknél esetleg a munkába indulás előtt felhajtott bögrényi tea jön még ide, amelyben a sok állástól annyira kiázott a csersav, hogy a medvebőr menten kiugrana belőle.



A teaház nevét is tévesen „Élj a mának” szlogenként használjuk, úgy értelmezvén a Carpe diemet, hogy hagyjuk a fenébe a jövőt. Holott Horatius mondásának értelme az volna, hogy ragadd meg a napot, ne hagyd veszni az idődet, élvezd ki minden percét, ezzel becsülöd majd a holnapot is. A tea élvezeti cikk, a világ háromnegyede fogyasztja, így amikor teázunk, a világ háromnegyedének megismeréséhez jutunk közelebb, ez már nem csupán fogyasztási, de filozófiai kérdés.

A Carpe diem, mint jeleztük, teaház. Nem teázó, holott a vendég kétszázféle teából választhat az itallapról. De nem is teabolt, pláne teaszaküzlet, holott ha nem is a világ tizenötezerféle teájából, de több száz fajtából vásárolhatunk, a kínaitól kezdve a ceylonin át az arabig, fekete, vörös, zöld és fehér teákat, sőt nem teából készült teákat is. A berendezés is ennek megfelelően eklektikus: az emeleten a Távol-Keletet idéző textíliák, apró dísztárgyak, ülőpárnák, vízipipák, a földszint aztán maga a gondosan megtervezett összevisszaság. Igazi bolt és vendéglátóhely, az asztalokon kis csengettyűvel, hogy jelezzük, milyen teát óhajtunk, netán édességgel, könnyű étellel. Ottjártunkkor épp tombolt a kánikula, az egyik sarokban két egyetemista lány ült a párnákon, a pultnál középkorú asszony érdeklődött a fehér tea felől; a felszolgáló hölgy szerint a divatot a magazinok diktálják: ha az újság a fehér tea jótékony hatásáról értekezik, másnapra itt is megnő a fehér tea forgalma. A polcokon tucatjával sorakoznak a megvásárolható teák fémdobozokban, a komplett és autentikus teáskészletek, különféle vízforralók, víztisztítók és vízipipák; a Carpe diem a világ teakultúrájának szerves része.





Minthogy a Duna-Tisza tájéka a filteres plusz ice-teás kultúrkörhöz tartozik (vö.: kannás bor), s már az is eredmény, ha valaki tudja, hogy az angol teát nem angol földön termesztik, egészen feltűnő, hogy a házaspár mekkora türelemmel viseltetik a köznép iránt. A Carpe diem nem csupán a teaértők és bennfentesek otthona. Tóth Dénes történész-filozófus, Csilla biológus, s a többgyermekes házaspár a helyszínen ismerte meg a legfontosabb teatermesztő vidékek kultúráját, a tudást aztán itthon tanfolyamokon adják tovább. Dénes nemrég előadást is tartott a debreceni egyetemen, augusztusban a karádi, majd az erdőbényei bornapokon mutattak be teaceremóniát, mert a bort és a teát erős rokoni szálak kötik össze. A Nagytemplom mögötti, egyébként pazarul rendbe hozott Romkert üvegtetője alatt is teaházat működtetnek zenés, filmes programokkal, amivel csak azt akartuk jelezni, hogy a tea náluk életforma, nem csupán a kereskedés tárgya vagy éppen divatcikk; szó szerint a tea útját járják. Kilép az ember a teaházból, s legszívesebben megállítaná felebarátait a Kossuth Lajos utcán, hogy hé, emberek, aztán tudják-e, hogy a gyukorót először a Yamamotoyama család hatodik iemotója, Yamamoto Kahei készítette el még 1835 körül; áldassék is kellőképpen érte a neve.



Fotó: Szebeni András
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2016/3  •  II. 3. – II. 16.
MÉSZÁROSÉK, LÁZÁRÉK, TIBORCZÉK ÉS L. SIMONÉK ANNYI FÖLDET VETTEK, MINT PEST A HUNGÁRIA KÖRÚTON BELÜL Megyesi Gusztáv a Rügen-szigetet és a La Manche csatorna partvidékét ajánlja a tanároknak, mert ott bányásszák a legtöbb krétát. Farkasházy Tivadar a Veréb is madárt idézi, mivel Orbánék alatt félmillió magyar tolta túl a határon a biciklijét. Para-Kovács Imre a Potápi államtitkár által rendelt újabb nemzetmegtartó dalról. Trunkó Barnabás megformázta a Tállai névre hallgató matyó kommandós szobrát. Smuzewitz Ilona megtudta, a magyar kormány felszólította Obamát, hogy bontsák le a Jefferson-emlékművet, mert rabszolgákat tartott. A Heti Kamu szerint Tarlós István üzemeltetését is átveszi az állam. HA FEBRUÁRBAN FIZET ELŐ RÁNK, ÖT HÓNAPIG INGYEN KAPJA A LAPOT!
Hócipősök könyvei
PARTNEREINK




GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.