Új Tévémaci

Megyesi Gusztáv
2012. 04. 18. · Hócipő 2012/08
Macitévé indult az állami televízió mese-műsorsávjában. Ennek keretében a régi tévémacit is lecserélték, s most két medve is köszönti esténként a gyerekeket. A fiú maci focizás után leül internetezni, végül lánytestvére (vagy barátnője?) unszolására mégis a tévét választja. A mese után viszont nem aludni mennek, hanem leülnek a szűnyegre és rajzolnak. A fogmosás elmaradt, és lecserélték a sapkás manót is, akit most nyúl helyettesít.

☞ Csakis elégedettségemnek adhatok hangot. Végre egészséges macipárt láthat országunk fiatalsága esténként. A régi maciról ugyanis a liberálisok eltévelyedésének köszönhetően nem lehetett tudni, hogy fiú vagy lány, aztán csodálkozunk, hogy sok a csonka család. Sőt, ha emlékeznek, elalvás előtt a manó a tévémaci takarója alá bújt egészen, ami az erkölcsi fertő netovábbja. Ennek a világnak azonban egyszer s mindenkorra vége.

*

☞ A magam részéről tendenciát vélek kiolvasni abból a tényből, hogy a tévémaci immáron nem mos esténként fogat. Bizonyos köröknek ugyanis, és itt most szándékosan nem említem a miniszterelnök házi fogorvosát, akiről azt csiripelték, hogy egymilliárdot kapott, az az érdeke, hogy a fiatalok ne mossanak fogat, mert akkor annál több lesz az ő munkájuk. Sőt, mivel a kereslet jóval meghaladja majd a kínálatot, annyit kérhetnek majd, amennyit nem szégyellnek. Igaz, most is annyit kérnek.

*

☞Feltűnő, hogy míg a régi tévémaci könyvet tartott a kezében, az új generációs maci már csak rajzol, ami markánsan fejezi ki a valóságot, már tudniillik, hogy a mai gyerekek diszlexiások. Nem tudnak olvasni, egyből a számítógéphez rohannak. Abban pedig erős politikai üzenetet látok, hogy a fiú maci - nyilván felsőbb utasításra - focizásból érkezik haza.

*

☞Macitévé? A Klubrádióval hónapok óta szórakoznak, ezek meg ingyen jutnak új frekvenciához. Mindent a csókosoknak. Tényleg: önök látták a vonatkozó pályázati kiírást?

*

☞ Már ne haragudjanak, én komoly ember vagyok, nem csinálok kabinetkérdést a tévémaciból. Hanem azt azért mondják meg, hogy a Kisvakond-féle rajzfilmekre miért teszik ki mindig a hatos karikát. A múltkor néztük a kollégákkal a Kisvakond új nadrágja című epizódot, s egész este azon vitatkoztunk, hogy mi van benne olyan, amit a gyerek csak szülői felügyelettel nézhet. Mert ugye a gyerek is kap új nadrágot, én is kapok, maga is kap, végül is mindenkinek van nadrágja, de miért kell ettől félteni a gyereket?

*

☞ A médiatörvény kimondja, hogy piros hatos karikát olyan filmek esetében kell kitenni, amelyek a hatéves gyerekekben félelmet kelthetnek. Van gyerek, aki a vakondtól is megijed, van persze, aki csak a sárkánytól, de mi mindenkire gondoltunk.

*

☞ Uraim, ezeknek elment az eszük. Esti mesét hirdetnek, az új felvezető képsorokban pedig odakint világos van. Lehet erre azt mondani, hogy most volt az óraátállítás, csakhogy, kérdem én, októbertől, amikor az ország visszatér a téli időszámításra, és már délután ötkor sötét lesz, új változatot fognak készíteni? Ennyire gazdagok vagyunk?

*

☞Már bocsánat, de az előbb nem jutott eszembe egy fontos dolog. Rendben van, kiteszik a karikát a Kisvakondra. De akkor a Hupikék törpikéknél miért nem teszik ki? A saját szemünkkel láttuk a kollégákkal, hogy Hókuszpók kalitkába zárja a törpéket, és meg akarja enni őket. A Kisvakondban nincs ilyen, mégis karikáznak. S egyáltalán: micsoda butaság az, hogy hupikék törpék? Hupikék törpék nincsenek; miért kell a gyerekeket bolondítani?

*

☞ Nem tudom, más hogyan van vele, nekem semmi bajom nincsen az új főcímzenével. De a régi annyit azért megérdemelt volna, hogy méltóképpen elbúcsúztassák. Én még azt is el tudtam volna képzelni, hogy Magyarország ezt a számot indítja az Eurovíziós dalfesztiválon.a
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2016/15  •  VII. 20. – VIII. 2.
FELCSÚTI ÚJGAZDAGOK Hétoldalas összeállítás meglévő és kiszemelt kastélyaikról, palotáikról, luxusvilláikról. Megyesi Gusztáv várja a mexikói munkásosztályt. Farkasházy Tivadar a sportcsatornának álcázott M4-es egyperces híreiről. Para-Kovács Imre Tiborczokkal keresztezné Paris Hiltont. Bartus László Donald Trump és Hillary Clinton magyar kampánytanácsadóiról. Smuzewitz Ilona úgy tudja, senki se látta Rogánt. Bakács Tibor Settenkedő szabadkai mondatai a pöcegödör mélyéről. Trunkó Barnabás a Báthory utcában járt, ahol a Quaestor még mindig várja ügyfeleit.
Hócipősök könyvei
PARTNEREINK




GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.