Mégis találkozott Bajnai Mesterházyval!
Buzsik Zsolt
2013. 04. 25.
A Hócipő exkluzív interjút szeretett volna készíteni először Bajnai Gordonnal, azután Mesterházy Attilával, de az időpont-egyeztetésbe egy kis hiba csúszott. E malőr miatt szerkesztőségünk előszobájában összefutott egymással az ellenzék két vezéregyénisége. Az interjú terve így kútba esett, szemfüles munkatársunk viszont lejegyezte a találkozás alkalmával elhangzottakat.Mesterházy Attila: Gordon, hát te itt?
Bajnai Gordon: Igen, gondoltam nem árthat az együttműködés ügyének, ha riportot adok a Hócipőnek.
Mesterházy Attila: Persze arra nem értél rá, hogy ma délelőtt el gyere egyeztetni a Jókai utcába.
Bajnai Gordon: Nézd, Attila, a jövő év eleji tárgyalás túl késői, a mai viszont túl korai lett volna.
Mesterházy Attila: Ki beszél már a jövő év elejéről! Figyeld meg, addig töketlenkedünk, amíg a Fidesz ingyen áramot és gázt fog osztogatni, aztán már mondhatod az embereknek, hogy így a rezsim, meg úgy a rezsim!
Bajnai Gordon: Ne húzd fel magad, nem hajt a tatár. Először meg kell ismertetnünk a programunkat a választókkal.
Mesterházy Attila: Én húzom fel magam? A Fidesz már javában kampányol, mi meg még mindig arról egyeztetgetünk, hogy mikor egyezzünk meg a megegyezés időpontjáról. Szerintem csapjunk bele a lecsóba!
Bajnai Gordon: Nyugi, sokkal előrébb tartunk most, mint korábban. Különben is: későn érő alma tovább tart.
Mesterházy Attila: Ezt Orbán se mondhatta volna szebben.
Bajnai Gordon: Aki túl gyorsan fut, könnyen megbotlik.
Mesterházy Attila: Ezt nem bírom tovább, kérek egy pohár vizet!
Bajnai Gordon: Igen, öntsünk tiszta vizet a pohárba. Meg kell szólítani a bizonytalanok tömegeit.
Mesterházy Attila: A bizonytalanok azt várják, hogy végre megállapodjunk.
Bajnai Gordon: Igen, de alaposan áttárgyalt, jó megállapodást kell kötnünk, ezért nagyon elő kell készíteni a tárgyalást.
Mesterházy Attila: De hát mit kell még hónapokig előkészíteni? Mindenben egyetértünk!
Bajnai Gordon: Remek, akkor neked is megfelel június tizenhatodika a tárgyalások megkezdéséhez?
Mesterházy Attila: Nekem igen, de Gyurcsányék már befizettek egy zalakarosi nyaralásra, a Schmuck Andorék meg akkor festetnek.
Bajnai Gordon: Jó, akkor legyen esetleg augusztus 20-a? De nekem a szeptember hatodika is jó…
Ajtócsapódás
Buzsik Zsolt
legolvasottabb cikkei
legolvasottabb cikkei
Buzsik Zsolt
legfrissebb cikkei
legfrissebb cikkei
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/23 • XI. 4. – XI. 17.
Para-Kovács Imre: a morális dögkúttá váló Orbán és Vucic örök és megbonthatatlan méltóságáról
Váncsa István: a Lengyelországban kitört bábeli zűrzavarról, avagy milyen lenne Magyarország kétharmad nélkül
Smuzewitz Ilona: miért nem hagyjuk, hogy Orbán egy párizsi temetőben bolyongva élje az életét?
Farkasházy Tivadar: április 12-én ezentúl ünnepeljük a költészet másnapját – amikortól már nem tudták elkölteni a pénzünket!
Havas Henrik megtudta, hogy Orbán titkos videót forgatott Párizsban, amit egy fodrásszal akart Hankónak beküldetni
Dési János: kibogozta a Matolcsy klán által örök körforgásban tartott pénz útját
Lendvai Ildikó: Viktor menni ENSZ? Jó! Hát miért pont az ENSZ-nek legyen jobb?
Verebes István nemcsak a csontvázak kidőlését várja a szekrényből, de már a pozdorja mögé is benézne nagyon
Heti Kamu megtudta: az Álarcos énekesben bújt el Matolcsy Ádám
A Gyorskocsiban az első gyorskocsis, avagy indul új sorozatunk: Matolcsy György élete és kora

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.