Készül az Azeri park

Bakács Tibor Settenkedő

2013. 08. 07. · Hócipő 2013/16

Drága Doktor Úr!
Szerkesztő Úr!
Vezérem!

Akkorát sóhajtok, hogy a magyar vizslám füle lobogni kezd a kanapén. Már megint kéne valamiféle vicceset írni, olyat, amitől aztán a kormány másnap hirtelen lemond. De csak hányingerem van, és undorodom még a témától is. De akkor végképp nem jut szalámira se. Kondicionálom magam. Előveszem az egyik hozzám írt levelét, aminek a felső sarkában ott a képmása. Csókolgatom. Nem múlik az émelygés. Becézem. Semmi. Plátói szerelem, beteljesülés nélkül. Abbahagyom a buzizást, lecsukom a szemem, és belekapaszkodom a reménybe, hátha túlélem őt. És akkor mi van? Amióta az eszemet tudom, a túlélésben bízott a nagyapám, az apám, és most én is. Ha összehasonlítom magamat vele, ő az esélyesebb. Látszik, hogy fehérjét eszik, és hó végén nem stresszel azon, hogy megint az apjától kérjen kölcsön. Ő határozott, harcos, én zavarodott és gyáva. Ő bízik ebben az országban, én meg már a népről, a hiányzó egyharmaddal együtt is, lemondtam. Kádár és az ő krumplilevese örök.

Az a baj, hogy már semminek nem tudok igazán örülni. Sem az új Merci buszoknak, sem a zenélő szökőkútnak. Hiába csökken a rezsim, az övé erősödik. Talán ha végre elkészül az Azeri Park - hol lábamhoz térdepel egy-egy bokor, aminek nevét és virágát is tudom (Közgép) - feltöltődhetnék. Hisz engem is anya szült, igaz, nem Emesének hívták. Turul helyett csak a tűzhelyről áradó csirke farhát szagát érzem. Büdös. Rágyújtok, hogy ne érezzem, de dohányillat helyett mutyiszag. Tuti, hogy beteg vagyok. Még az édes anyaföldből gombamódra kinövő stadionok sem tudják feledtetni velem depresszióm. Pedig valaha sem ő, sem én nem voltunk ilyenek. Neki egyre simább az arca, az én borostám viszont egyre gyorsabban nő. Ő idő előtt adja vissza tartozását, én meg már sehova sem fordulhatok. Már nincs hitelem az emberek előtt, csak a bankkal szemben svájci...

Bekapcsolom a tévét, az mindig segít. Mire eléneklik a Himnuszt, már semmit nem érzek. Csak azt, hogy képtelen vagyok a lúdtalpaimat egymásra helyezni. Időnként, persze, kancsalul festett egekbe merülök, és arról álmodozom, hogy Kálmán Olgából lesz az első női miniszterelnök. Varga csomagját a becsületes megtaláló leadja az eltűnt tárgyak osztályán. Felcsúton punkzenekar alakul. Wajna és Palácsi szerelméről Tarr Béla készít egy kilencvenperces filmet. A CBA-ból újra ABC lesz. Tarlós bevallja, hogy szereti a buzikat. A Fradit összesorsolják a Reál Madriddal. De aztán rájövök, hogy a gyógyszer helyett már megint az extrudált kölesgolyókat vettem be. Egy zsákkal. Még az öngyilkossághoz is lúzer vagyok. Megtekerek egy Matolcsy-féle bankót, és felszívom az orromba a jódozott konyhasót. Nem érzek semmit, csak hogy tovább gyengül a forint és a pulzusom.

Egy barátom azt javasolja, hogy képezzem magam tovább, ha dolgozni akarok. Majdnem leköpöm, de nincs hozzá nyálam, doktor úr. Három diplomámat már szégyellem, vagyis közmunkásnak is csak szar lennék. Pedig szívesen söpörgetek, mosok, főzök, ha bíznának bennem. De még dinnyéből is a görögöt szeretem, nem a magyart. Mi ez a kór? Labanc vagyok, aki az alagút végén csak a közeledő vonat lámpájának a fényét látja? Szívesen kapaszkodnék Istenbe, de csak Semjén lovának farát tapogatom. Rovásírással vádlimra tetoválom: bűn az élet. Teológiailag helyes, de rajtam kívül senki nem érti, örökké magyarázkodnom kell. Teljesen egyedül maradtam, volt korábban egy társam, egy vak komondor, de politikai pályára lépett.

A cikk megírása helyett úgy döntök, hogy kikapcsolom az üres tudatom, és elalszom. Ebben az esetben a távolságot, mint üveg golyót megkapom.

Holnap viszont sütni fog a nap, és én újra vicces leszek. A far-hátból gyöngyöző húslevest főzök, és hozzá Krúdyt olvasok. A levélbe nyomtatott kép visszacsókol. Kádár feje előkerül. Lányom születik, Emesének hívom. A másik vádlimra Ricardo Moniz nevét tetoválom. Kutyámról leveszem a napszemcsit, és felismerem vizslámban a gyermekkorban elveszett komondort. Minden lehetséges, minden jóra fordulhat, ha az emberben van hit.

Már csak egyvalamitől félek. Hogy felébredek, s körülöttem továbbra is minden sötét.

Bakács Tibor Settenkedő
legolvasottabb cikkei

Bakács Tibor Settenkedő
legfrissebb cikkei

Bakács Tibor Settenkedő összes cikke

HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/11 • V. 20. – VI. 2.

Para-Kovács Imre a kiábrándult Fidesz-szavazókról. Mármint a már 1992-ben kiábrándultakról! Smuzewitz Ilona megtalálta az Orbán-kormány utolsó, szivarszobában rettegő helyettes államtitkárát Váncsa István a kifosztani kívánt rablótársak visszaütési képességéről Farkasházy Tivadar táblákat rakatna ki mindenhol az országban, hol, mi nem valósul meg a most elvesző uniós pénzekből Nagy Bandó András ódája a propagandistákhoz Havas Henrik Orbánt kérleli, hogy maradjon pártelnök Dési János: a király Várba költözésének hiteles története Juszt László megpróbálja értelmezni Pataky Attila NKA-pályázatát A Heti Kamu megtudta: Visszaloptuk! címmel szerveznek kiállítást a minisztériumokba vitt műkincsekből Selmeczi Tibor kiszámolta, hogy megtöltene-e egy villamost az összement Fidesz-frakció Krasznahorkai-poszter a huzatos Kárpát-medencéről

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.