Viharos hó

Megyesi Gusztáv
2013. 12. 11. · Hócipő 2013/25
Amikor március 13-án délután a közúti felügyelet közleményt adott ki, hogy Nyugat-Magyarországon orkán - erejű szél és erős havazás várható, Orbán Viktor miniszterelnök Brüsszelben tartózkodott, miként két helyettese és honvédelmi minisztere sem volt itthon. Ezt azért fontos leszögezni, nehogy az utókor azt higgye, hogy az ország vezetői a nagy hótól megijedve menekültek külföldre.Igaz, Pintér belügyminiszter és Bakondi katasztrófavédelmi parancsnok itthon volt. Utóbbi ugyan a nemzeti ünnep előestéjén, amikorra már 5400 autó vesztegelt fél napja az autópályákon, épp a katasztrófavédelmet ünnepelte a kitüntetett vezetőkkel, a belügyminiszter viszont ezer fokon égett. Először is leteremtette az autósokat, hogy miért nem maradtak otthon, ugyanakkor viszont hasznos tanácsokkal is ellátta a bajba jutottakat, sőt az otthon maradókat is, amennyiben SMSben üzent boldog-boldogtalannak: „Segítünk! Ne hagyja el gépjárművét! Ha elfogy az üzemanyaga, üljön át másik gépjárműbe! Belügyminisztérium”.
Mindösszesen mintegy 270 ezer embert érintett a hókatasztrófa, a mentés java része az önkéntesekre várt, akik teát, szendvicset, takarót vittek az úton rekedteknek, vagy asszisztáltak a szalagkorlátok bontásában. A katasztrófavédelem javára szóljon, hogy ha nem is segítettek, legalább nem is akadályozták a mentést. A későbbi elemzések szerint a káosznak, már azon túl, hogy a nemzet vezénylő tábornoka nem volt itthon, legfőbb oka a hiányos tájékoztatás volt. Jellemző, hogy a veszély elmúltával egyre többen sürgették kormányoldalon annak az új meteorológiai törvénynek a bevezetését, amely kizárólag az állami szolgálatnak engedi meg az előrejelzést, sőt az időjárás-jelentést is, privát cégek azt se mondhatják be, hogy tavasz van.
Az ünnep idejére Lengyelországból ráadásul több száz Orbán-hívő érkezett meghallgatni a magyar kormányfő ünnepi beszédét, ám helyette Tarlós főpolgármester jutott nekik. Ez megzavarhatta a hosszú úttól amúgy is elgyötört társaságot, mert eltévedtek a városban, majd amikor pár nap múltán késő este hazautaztak volna, mozdonyhiba miatt hat órát kellett vesztegelniük étlen-szomjan a sötét, fűtetlen vagonokban, mert egyetlen magyar jó barát sem sietett a segítségükre.
Végre aztán minden jóra fordult: a vezénylő tábornok hazaérkezett Brüsszelből, s március 17-én büszkén jelentette, hogy minden településen elmúlt a veszély. S csakugyan: akkor már szikrázóan sütött a nap, nyoma sem volt felhőnek az égen.
Megyesi Gusztáv
legolvasottabb cikkei
legolvasottabb cikkei
Megyesi Gusztáv
legfrissebb cikkei
legfrissebb cikkei
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/15 • VII. 15. – VII. 28.
Sulyok tízéves bujkálásra készül?
Para-Kovács Imre Trump háborúiról, avagy nehéz úgy nyerni, ha nem ismerjük a szabályokat, nem tudjuk, kivel játszunk, és nem világos, mi a tét!
Váncsa István mindig tart magánál sebészfonalat és laringoszkópot, hogyha kórházba kerülne, meg tudják műteni.
Smuzewitz Ilona: a Fidesz azért tiltakozik az önkény ellen, mert elveszítették, és vissza akarják szerezni a saját önkényüket!
Farkasházy Tivadar nem érti, Magyar Péterék miért sorolnak mindenkit az óellenzékhez, akik karrierjüket veszélyeztetve náluk korábban fordultak szembe Orbánékkal. Illetve már kezdi érteni…
Havas Henrik megtudta, Orbán azért nem mutatkozik sehol, mert lázasan írja cselekvési programját, sőt, meg is szerezte azt!
Dési János: Lehet-e rádióval gyilkolni? Avagy miért hiszünk el mindent?
Lendvai Ildikó szerint olyan eredményesen állítottuk meg Brüsszelt, hogy azóta moccanni sem mer a térképen!
A Heti Kamu megtudta, Orbán azért nem ment el a tüntetésre, mert Rákay Philip megszámolta, hogy kétmillióan vannak, és visszafordult, mert a tömegtől oda se jutott volna.
Selmeczi Tibor a közmédiából kitiltottak apropóján felidézi saját kitiltásait.

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.