1984
Nékám Petra
2008. 06. 14.
A Tilos Rádió műsorszolgáltatási jogosultságát nem hosszabbította meg az ORTT, pedig a testület állítólag nem is annyira szigorú, mint lehetne. A Hócipő az egyik testületi taggal beszélgetett az esetleges bekeményítésekről.Hócipő: Kedves ORTT-tag, mi végett ez a szigor a rádióval szemben?
ORTT-tag: Nézze, nem tudom, hogy mi ebben a meglepő. Ennek a rádiónak benne volt a nevében, hogy „tilos”, mi csak beteljesítettük a végzetét. Nomen est omen, you know, man?
Hócipő: Más médium is számíthat esetleges retorzióra?
ORTT-tag: Természetesen. Például nem sokára valószínűleg a Velence90 Rádiótól is elvesszük a frekvenciát, mert 1978-ban kétszer is elhangzott a „f*sz” szó. Ez feledhetetlen bűn, még akkor is, ha arra hivatkoztak, hogy a takarítónő hallatszott be a rádióba, amikor a hangmérnök véletlenül kétszer felrúgta a VIM-jét.
Hócipő: Sokan panaszkodnak a műsorok miatt?
ORTT-tag: Természetesen és nekünk reagálnunk kell a hallgatói, illetve nézői panaszokra. Tudja hány nyugdíjas osztja meg velünk az audiovizuális fájdalmát? Például szeretnénk elérni, hogy a jövőben az amerikai filmekben szereplő „f”-betűs szót ne szószerint fordítsák, hanem használják helyette a „hű, a teringettét” vagy a „hogy a macska rúgja meg” kifejezéseket.
Hócipő: Ez érdekesen hangozna például Bruce Willis szájából…
ORTT-tag: Tulajdonképpen az ő szereplésével egyetlen filmet sem szeretnénk látni. Valójában jobban szeretnénk, ha mostantól kezdve leginkább pónikról és pillangókról lenne szó, néha esetleg a csipkeverésről vagy a foltvarrásról - persze csak ha nem túl erotikus.
Hócipő: Egyéb tiltást terveznek-e?
ORTT-tag: Nos igen, szeretnénk az ízeltlábúakról szóló dokumentumfilmeket is betiltani. Több nézőnk jelezte ugyanis, hogy nagyon fél, amikor botpoloskát lát százszoros nagyításban.
Hócipő: És a rádiók ellen is terveznek valamit?
ORTT-tag: Igen. Mindenekelőtt szeretnénk, ha halkabban szólnának, mert sokakat zavar a hangos zene. Kicsit szeretnénk, ha mindegyik csatorna a vallási rádiók tematikája felé orientálódna, mert azok is lehetnek aktuálisak. Higgye el, egy idő után sokan megszeretnék a „Gregorián TOP10” jellegű műsorokat.
Hócipő: Végezetül üzennek valamit a tévénézőknek és a rádióhallgatóknak?
ORTT-tag: Hogyne! Még pedig azt, hogy ne aggódjanak, szemmel és füllel tartjuk a médiumokat!
Nékám Petra
legolvasottabb cikkei
legolvasottabb cikkei
Nékám Petra
legfrissebb cikkei
legfrissebb cikkei
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/18 • VIII. 26. – IX. 8.
Para-Kovács Imre: Ha egyszer azt mondják, hogy visszaszerzik, akkor én el is hiszem... hogy meg vagyon ígérve!
Váncsa István örül a Balatonra betelepülő német nyugdíjasoknak, ők ugyanis itt herdálják el tartalékaikat, és hozzák az igényszintjüket is!
Smuzewitz Ilona megtudta, az áradó Tisza miatt apad a Duna, és már száraz lábbal lehet átkelni a zokogó fideszesek könnyeiből eredő folyón is
Farkasházy Tivadar kevesli a NER-telenítést, hiszen ami marad nekik az így is százszor több, mint ami a túlélőiknek jut
Havas Henrik megtudta Orbántól, hogy máris megbukott a Tisza, mert ő a helyükben 100 napa alatt már rég lecsukta volna Rogánt, Matolcsyt, meg saját magát is
Dési János szerint a napi 24 órás közösségi médiás készenélt igenis megér négymilliárdot
A Heti Kamu megtudta: Tiborcz István is pályázott a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési Hivatal élére, hiszen mindenkiről tudja, hogyan keletkezett a vagyona
Selmeczi Tibor az egészséges életmódról, amikor az egész napos böjtölést egy kis szénhidráttal jutalmazzuk este

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.

Nőknek kitalált meccs (Szerbia - Ghána 0:1)