Megasztár
Nékám Petra
2008. 09. 06.
Újraindul a Megasztár, mert úgy tűnik, hogy még mindig kevés az egy főre eső énekesek száma az országunkban. Ez alkalommal külön kihangsúlyozták, hogy most aztán tényleg bárki jelentkezhet, úgyhogy a Hócipő most az átlagversenyzővel beszélget és reméli, hogy a következő szériában a muzikálisabb kutyáknak is lesz esélyük.Hócipő: Kedves versenyző, miért jelentkeztél ebbe a műsorba?
Átlagversenyző: Hát, mert szeretnék sztár lenni. Születésemtől fogva énekes szeretnék lenni, anyukám azt mondta, hogy már a születésem pillanatában is a normális zenei A hangon sírtam fel. Azt mondtam, hogy „A”.
Hócipő: És mihez kezdenél, ha sztár lennél?
Átlagversenyző: Hát nagyon rendesen csinálnám a dolgot. Mindenről beszámolnék, kihívnám a tévét, ha bármi történik velem. Olyan intim pillanatokban is, amikor reggel odaégetem a pirítósomat vagy ha leeszem a pólómat tejszínhabbal. Nagyon nyitott ember vagyok.
Hócipő: Úgy tűnik, foglalkoztat az evés...
Átlagversenyző: Igen, tulajdonképpen erről szól az életem. Hentessegéd vagyok. Ha sztár lennék, biztos elhívnának a főzős műsorba is és akkor élőben levágnék egy zsiráfot. Ez régi álmom, mert már unom a csirke nyakakat. Ha sztár lennék, akkor ezt biztosan el tudnám intézni.
Hócipő: Egyébként játszol valamilyen hangszeren?
Átlagversenyző: Az micsoda?
Hócipő: Hát azok az eszközök, amivel a zenét szolgáltatják.
Átlagversenyző: Jaaaa... Van magnónk, persze. Be tudom rajta nyomni azt a kis háromszöget, ha erre gondolsz.
Hócipő: Nem egészen. Csak te jelentkeztél a műsorba?
Átlagversenyző: Nem. Szinte az egész családom. Először a sziámi ikerhúgaim mentek el, de az egyikük nagyon nem akart szerepelni, mert inkább táncolni szeret, ezért folyton beszólt, miközben a másik énekelt. Összeverekedtek volna, de inkább nem tették, mert az mindkettőjüknek fáj.
Hócipő: Még valaki?
Átlagversenyző: Igen, a nagyapám is jelentkezett. Neki mondjuk gégemikrofonja is van, amitől a Scooter számokat különösen démonian tudja előadni, de azt mondták, hogy nem indulhat, mert az nem ér, hogy rajta hangerő szabályozó is van.
Hócipő: Kedves átlagversenyző! A mi támogatásunkra feltétlenül számíthatsz.
Nékám Petra
legolvasottabb cikkei
legolvasottabb cikkei
Nékám Petra
legfrissebb cikkei
legfrissebb cikkei
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/16 • VII. 29. – VIII. 11.
Para-Kovács Imre: ha ennél is jobban megverte volna a Tisza a Fideszt, már beavatkozott volna az ENSZ!
Smuzewitz Ilona: akkora önkény van, hogy máskor kell megbeszélni az önkritikát, majd amikor mindenki kijön a börtönből
Bartus László a Fehér Házból közvetíti, hogyan nem fogadta Trump Orbánt
Farkasházy Tivadar kísérletet tesz Tusványos ápoltjának megértésére
Váncsa István a flakonozásban kezdte mérni a magyar gazdaság teljesítményét
Havas Henrik röpirata Orbánnak, hogyan vonuljon a Fidesz illegalitásba
Dési János végigvette az alkalmatlansági tényezőket, és az jött ki neki, hogy csakis Fülig Jimmy alkalmas köztársasági elnöknek
Verebes István a kezeit és lábait vesztő Fekete lovagban vélt felismerni... valakit!
A Heti Kamu megtudta: elnöksorsolással választ elnököt a Tisza!
Selmeczi Tibor lebuktatta az utána kémkedő telefonját
Filoszemita melléklettel búcsúzunk Sulyok Tamástól
Serény Múmiák, avagy Vidnyánszky, Demeter és Orbán János Dénes NER-librettói

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.

Nőknek kitalált meccs (Szerbia - Ghána 0:1)