Ráléptek az útelágazódásra

Buzsik Zsolt
2011. 10. 24.
Gyurcsány Ferenc az általa vezetett platform egyéves születésnapi rendezvényén jelentette be, hogy távoznak az MSZP-ből, és Demokratikus Koalíció néven új pártot alapítanak. A szocialista képviselőcsoportból vele együtt távozó tíz politikus már a párt parlamenti frakcióját is létrehozta. Politikusaink színe-java kommentálta a hírt a Hócipő kérésére.

Tarlós István: Higgye meg, kisebb gondom is nagyobb a szocialisták osztódással való szaporodásánál. Azt viszont erősen remélem, hogy ennek az úgynevezett új pártnak a Fővárosi Közgyűlésben nem lesz hátországa.

Schmitt Pál: Mivel hazánk főméltóságai... közméltóságai... közjogi méltóságai közül a nemzeti ünnepen egyedül kellett tartanom a frontot itthon, nem volt időm tájékozódni a hírről, de még csak konzultálni sem tudtam arról, hogy mi a véleményem róla.

Kövér László: Nem alkalmas az időpont, éppen Brazíliában ünneplem a nemzeti ünnepet brazíliai magyarok körében. De azt megírhatja, hogy kutyából nem lesz szalonna.

Lázár János: Hogy mondta, már létrehozták a frakciójukat is? Szerintem ez nem lesz olyan egyszerű, különösen úgy nem, hogy holnap benyújtok egy módosító javaslatot a frakcióalakításra vonatkozó szabályok szigorítására.

Orbán Viktor: Sajnos ilyen baloldallal vagyunk megáldva. Hogyan is várhatnánk el tőlük, hogy részt vállaljanak a Nemzeti Együttműködés Rendszerében, amikor még egymással sem tudnak együttműködni.

Semjén Zsolt: Ez rossz hír, mert bokros miniszterelnök-helyettesi teendőim mellett nem lesz időm Gyurcsány amortizálására.

Vona Gábor: Az MSZP Gyurcsány nélkül egy félkarú rabló.

Karácsony Gergely: Ez a hír komoly fejtörést okoz számunkra. Most kivel nem fogunk együttműködni?

Lendvai Ildikó: A válás mindkét felet megviseli. Fájni fog. Sőt, nekem már most fáj.

Mesterházy Attila: Végre egységes és erős párt lettünk. Ha tíz utas kiugrik egy repülőből, attól a gép még nem zuhan le, nem igaz?

Gyurcsány Ferenc: Hiába adtam újra meg újra esélyt az MSZP-nek a megújulásra, hiába ordítottam, toporzékoltam, hogy húzzunk bele, hát nem ment. Ja, mégis igényt tartunk egy fénymásolóra, és várjuk a csalódott fideszeseket is.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/14  •  VII. 1. – VII. 14.
Para-Kovács Imre: Szabadabban érezhetjük magunkat, nem indítanak ellenünk hajtóvadászatot, de ez nem jelenti azt, hogy beleszólhatunk. Hát kösz! Smuzewitz Ilona: az új magyar űrügynökség meg tudja majd mondani, hogy föntről látszott-e az aranykonvoj, vagy csak a karmelitából? Váncsa István: Hol meleg van, ott meleg van! – azaz pont olyan, mint a zsarnokság! Farkasházy Tivadar a hatvan évvel ezelőtti és mostani lopásról, és a mértékről Havas Henrik részleteket szerzett Orbán: Életem és harcom Brüsszel bürokratái ellen - című készülő kötetéből Dési János a jövendő elnök-casting alkalmából feleleveníti, hogyan lépett be Göncz Árpád irodájában a gardróbszekrénybe Juszt László szerint igaza van Orbánnak, tényleg fantasztikus országot csinálnak, csak nem érti, miért nem tette hozzá, hogy: maguknak! A Heti Kamu megtudta: csirkekopasztó-üzemben folytatják a kirúgott megafonosok Selmeczi Tibor a digitális világban a WC-papírt is lecseréli billentyűzetre, de hiába nyomkodja a DEL-billentyűt, az nem töröl.
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.