Éhezés és etetés
Buzsik Zsolt
2011. 12. 19.
Helyreigazítást kért a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) az Index és a NOL főszerkesztőjétől az m1 híradója, illetve a köztévé épülete előtt sztrájkolók ügyével kapcsolatos téves tájékoztatás miatt. A téves, valamint a tisztességes tájékoztatás rejtelmeibe az MTVA egyik jogásza vezeti be a Hócipő olvasóit.Hócipő: Milyen ügyek tartoznak önhöz?
Jogász: Főleg a peres ügyek.
Hócipő: Konkrétabban?
Jogász: A kényes ügyek.
Hócipő: Mint például?
Jogász: Mint például a szóban forgó ügy.
Hócipő: Ja? Hogy megint manipuláltak a híradóban?
Jogász: Ha így teszi fel a kérdést, kénytelenek leszünk helyreigazítást kérni.
Hócipő: Én csak...
Jogász: És amennyiben nem tesznek eleget a helyreigazítási kérelmünknek, a bíróságon fogjuk kikényszeríteni a helyes kérdéseket.
Hócipő: Milyenek a helyes kérdések?
Jogász: Ez például az volt. Fog ez menni, kérdezzen csak bátran!
Hócipő: A Lomnici-ügyről kérdezhetek?
Jogász: Bár a Lomnici-ügyet már lezártnak tekintjük, azt elmondhatom, hogy egy hamisításhoz két fél kell: egy, aki hamisít, és a másik, akit meghamisítanak.
Hócipő: Vagyis a hamisítás áldozata.
Jogász: Na, ez azért túlzás. Lomnici urat például nem kényszerítette senki, hogy Tőkés László mögött társalogjon. Vagy ha Cohn-Bendit úr nem tartja meg azt az ominózus sajtótájékoztatót, akkor nincs mit meghamisítani. Ezzel persze nem akarom rájuk hárítani az összes felelősséget, de ön is láthatja, hogy kettőn áll a vásár.
Hócipő: Értem, rosszkor voltak rossz helyen, ahogy a tévészékház előtti éhségsztrájkolók.
Jogász: Ők hogy jönnek ide? Az éhségsztrájkról rögtön az ötödik napon tudósított a köztelevízió. Még azt is bejátszottuk, amint az MTVA Központi Üzemi Tanácsának elnöke kifejti, hogy az egészséggel, mi több, a halállal fenyegetés elfogadhatatlan.
Hócipő: De ez csak a mondat első fele volt, így folytatta: azzal viszont, hogy legyen tisztességes a tájékoztatás, azzal egyet lehet érteni természetesen. Ezt viszont kihagyták a tudósításból.
Jogász: Nézze, a szólás szabadságába beletartozik a valamiről való nem szólás szabadsága is. Az, hogy legyen tisztességes tájékoztatás, nem kapcsolódott szorosan az éhségsztrájkról szóló tudósítás tárgyához.
Hócipő: De hát éppen a tisztességes tájékoztatásért folytatnak éhségsztrájkot!
Jogász: Nem, ők a Lomnici-ügy miatt éhségsztrájkolnak, pedig azt a szakmai hibát már rég jóvátettük.
Hócipő: Mikor?
Jogász: Amikor betörtek Tőkés László budapesti irodájába, és az erről szóló tudósításban nem montíroztuk oda a háttérbe Lomnici Zoltán alakját.
Buzsik Zsolt
legolvasottabb cikkei
legolvasottabb cikkei
Buzsik Zsolt
legfrissebb cikkei
legfrissebb cikkei
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/3 • I. 28. – II. 10.
13 OLDALAS HÁBORÚPÁRTI MELLÉKLET!
Para-Kovács Imre: Rég volt már polgárháború, és az amerikaiak csodálkoznak, hogy ha egy bevándorlásellenes retardot választanak, az úgy is viselkedik, és hadsereget küld rájuk
Váncsa István: Mit tegyen az a NER-es, aki nem lop, és még nem is imitálja, mert ha nem teszi, a gyanú sötét árnya fog makulátlan személyére vetülni
Smuzewitz Ilona gyűjtést indít gróf Lázár Jánosért, hogy ne kelljen a százhúszezres nyugdíjig szarosmosdó-pucolásból élnie
Nagy Bandó András: Mire készül a Tisza?
Farkasházy Tivadar: Ha már nem adták oda a norvégok Trumpnak a Nobel-békedíjat, legalább adják oda neki a svédek az orvosit
Havas Henrik: Hogyan bízták a karmelitában Kósa Lajosra a párt gazdasági alapvetéseinek megfogalmazását?
Dési János az Orvosi Kamara volt elnökénél járt, aki ukrán menekültek ideiglenes orvosi rendelőjében hórukkol
Verebes István Caligulával beszélgetett a helyes kinevezési protokollról
A Heti Kamu megtudta: a fűtésszámlák befagyasztása után a kormány a fűtést is befagyasztja
Selmeczi Tibor burgonyapárti propagandát terjeszt!

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.