2009. 08. 11.

Farkasházy Tivadar
Ha zavarja a közlekedést, tilos zsidót akasztani
Mint ismeretes, szombaton magyar és külföldi neonáci szervezetek felvonulást és koncertet kívánnak tartani Rudolf Hess, Hitler egykori helyettesének az emlékére Budapesten, de sajtóhírek szerint ez irányú kérésüket a magyar rendőr szervek már februárban elutasították. Erről kérdeztük Bencze József országos rendőrfőkapitányt.2009. 08. 10.
Majláth Mikes László
A mintametró
Magyarország számára is minta lehet az új berlini metrószakasz, amely egy megállóból áll, s mégis másfél évtizedig építették a német kollégák. A berlini metróépítés felelősének sikerült a közelébe férkőznie a Hócipő riporterének.2009. 08. 06.
Pataki Balázs
Elpaxták
Már maga az is furcsa, hogyan működhet egy bank katolikus alapokon: berak hozzájuk az ember 10 miatyánkot, ami két hónap alatt kamatozik 4 hiszekegyet? És adnak-e hitelt olyannak, akinek az Isten pénze sem elég? A német Pax Banknak ennél földhözragadtabb problémái támadtak, miután kiderült, hogy katolikus bank létükre Istennek kevéssé tetsző dolgokba fektették a hívők pénzét.2009. 08. 05.

Trunkó Barnabás
Nálunk meg verik a buszsofőröket
Még az újinfluenzánál is gyorsabban terjedő járvány ütötte fel a fejét a pesti aszfalton: verik a BKV buszsofőrjeit. Újabban egymást is, de többnyire az „utasok” őket. A szociológusok és a pszichológusok értetlenül állnak az új jelenség előtt, ezért a Hócipő riportere próbált egyikükkel végére járni a dolognak.2009. 08. 04.

Megyesi Gusztáv
Aki abba is hagyta az úszást
Hazaérkezett a római vb-n kiválóan szerepelt magyar úszóválogatott, soraiban Hosszú Katinkával, újdonsült aranyérmesünkkel. Akiről csak most derült ki, hogy egy évvel ezelőtt még abba akarta hagyni az úszást, mert elege lett az egészből. Mi viszont olyan személlyel beszélgettünk, aki nemcsak abba akarta hagyni az úszást, hanem abba is hagyta.2009. 08. 03.
Buzsik Zsolt
Madonna és a fűcsere program
Továbbra sem tudni, hol lesz Madonna budapesti koncertje, de hát nem lóverseny ez. Viszont a Hócipő értesülései szerint a Green Grass Hungary Kft. tárgyalásra invitálta a koncertszervező céget, valamint Kisteleki Istvánt, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnökét. A cég marketing- és kommunikációs igazgatóját kérdeztük: miről tárgyalnának?2009. 08. 01.
Szabados Gábor
Szex a volt ügyésszel?
Felmerült a lehetősége annak, hogy Varga Gergely, hivatalvesztéssel sújtott volt ügyész megegyezzen a Hócipővel. 600 ezer forint megfizetése helyett esetleg szexuális szolgáltatást nyújtanánk neki.2009. 07. 31.

Para-Kovács Imre
Szerelőnek nézték a Mexikóban nyaraló magyar őssejtet
Talán nem véletlen, hogy éppen ebben a borzalmas kánikulában derült ki: Czeizel Endre és Aigner Szilárd ugyanaz az ember, csak eddig titkolták a magyar lakosság elől. Nem csoda tehát, hogy a libidó fokozását is ígérte az a manilai álsebész, aki sóoldatot adott koktélok helyett Orbán Viktornak nyaralása alatt.2009. 07. 28.
Farkasházy Benedek
A mexikói
Orbán Viktor egy barátjánál vendégeskedik Mexikóban. Mit nyaral, az MSZP szóvivője szerint egyenesen trópusi pálmafák árnyékában dőzsöl. A Hócipő riportere Orbán földi helytartóját, Szijjártó Pétert kérdezte, kínozzák-e főnökét a moszkitók, és, ha nem, miért nem?2009. 07. 27.
Majláth Mikes László
Mit hozott a Holdról?
Az amerikai törvények szerint az űrhajósoknak hazatértük után vámárunyilatkozatot kell kitölteniük, mert az illetékes hatóságok az űrt és a Holdat külföldnek tekintik. Így jártak a most negyven éve a Holdon járt űrhajósok is. A Hócipő a nagy triót, Armstrongot, Aldrint és Collinst kérdezte.2009. 07. 25.
Farkasházy Benedek
Darth Vader Budapestre költözik?
Réges régen, egy messzi-messzi galaxisban... Illetve nemsokára, nemsokára, itt Budapesten fogják forgatni a Csillagok Háborúja filmeposznak a régi és az új trilógia közti űrt kitöltő tévésorozatát. Legalábbis ha igazak a hírek, és George Lucas a kedvezőbb adózás miatt hazánkat választja a csehek helyett. Riporterünk elutazott az épülő Halálcsillagra, hogy Darh Vadert kérdezze, mikor költözik Budapestre.2009. 07. 24.
Ürmös Zsolt
Kis fóti burleszk
Fót Fideszes polgármestere nem szerette volna, hogy a berekesztett önkormányzati ülés résztvevői tovább tanácskozzanak nélküle a hivatal épületében, ezért lekapcsolta az áramot. Amikor visszakapcsolták, nekiállt a főkapcsoló szekrényét feszegetni. Először villával, aztán késsel. A Hócipő riportere villanyszerelőnek öltözött, és a fóti Polgármesteri Hivatalba sietett.2009. 07. 23.

Trunkó Barnabás
Az űrürülék nyomában
A Nemzetközi Űrállomás legénysége is megünnepelte a holdra szállás negyvenedik évfordulóját. Az asztronauták az űrbázis legkisebb helyisége előtt gyülekeztek, mivel a fedélzeti WC ismét elromlott. A Hócipő munkatársa a gyakran ismétlődő műszaki hibáról kérdezte a NASA szakértőjét.2009. 07. 22.
Pataki Balázs
Oklista
Azért jó magyarnak lenni, mert az átkúrására olyan szép eufemisztikus kifejezéseket tudnak kitalálni. Például, hogy oklista. Az nem az oklinak drukkoló személy (vö. fradi-fradista), hanem a bankok új módszere arra, hogy jelezzék: még ha törvények tiltani is fogják az egyoldalú szerződésmódosítást, azért ők tudnak találni okokat arra, hogy nekünk valahogy mégis magasabb törlesztő részletet kelljen fizetni.2009. 07. 21.

Megyesi Gusztáv
Kocsmazárás tízkor
Most már a Főpolgármesteri Kabinet is kifejezte aggodalmát a Pesti Broadway, de a főváros VI. kerületének kulturális arculatát illetően is, a helyi önkormányzat rendelete értelmében ugyanis a vendéglátóipari egységek szeptembertől kizárólag este tízig lehetnek nyitva. Kékesi Tibor tanácsnokkal, a rendelet előterjesztőjével beszélgettünk.2009. 07. 20.
Buzsik Zsolt
Nem vénnek való liberalizmus
Orbán Viktor a XX. Bálványosi Nyári Szabadegyetem zárónapján megállapította, hogy a liberálisok ideje lejárt. Míg a Fidesz elnökének a Hócipő több kérdésére kellett válaszolnia, a kedves olvasóknak csak egyre kell megtalálniuk a választ: Mikor készült az alábbi riport?2009. 07. 17.

Para-Kovács Imre
Marhanyelvében él a nemzet
A magyar nyelv legszebb szavait keresi a Balassi Intézet - A Magyar Nyelv Éve 2009 programsorozat részeként elindított szoszavazo.hu-n novemberig bárki szavazhat kedvenc szavaira. Az eddigi állás szerint a 21. század magyar embere az adócsaló, orbánviktor, monnyonle és a cigánybűnözés kifejezéseket őrizné meg legszívesebben az utókor számára. Ebből az alkalomból kérdeztük az intézet igazgatóját.2009. 07. 16.

Smuzewitz Ilona
Miért késik a szamizdat?
Most már több SZDSZ-es tiltakozik a néhány napja megválasztott elnök ellen, mint ahányan egyáltalán rá szavaztak. Ami már most jobb eredmény, mint amit a párt az EP-választáson elért. Lassan egyébként megalakulhat az RSZDÚSZ, a Régi Szabad Demokraták Új Szövetsége, hiszen a legtöbb alapító elhagyta az eddigi liberális pártot.2009. 07. 15.

Farkasházy Tivadar
Drágul a zsidózás
Egy új kormányrendelet szerint akár 100 ezer forintra is megbüntethetik azokat, akik a Magyar Gárda egyenruhájában mutatkoznak, mivel az mostantól szabálysértésnek minősül. Munkatársunk a további árakról kérdezősködött a rendőrség képviselőjétől.2009. 07. 14.

Megyesi Gusztáv
A BKV mindenkitől elnézést kér
BKV Nem bizony - feleli kérdésünkre a BKV szóvivője. - Pontosan a kétezernyolcszázhetvenedik alkalommal fordult elő, hogy ellenőreink szemét módon, sunyin és aljasul, férfiemberhez abszolute nem méltó módon csaptak le áldozatukra.A Hócipő legolvasottabb cikkei
Hócipő szerkesztőség: Zöldség / Gyümölcs
- Zsidólakás, zsidóbútor egy nap alatt Sulyok filoszemita apjának
- Verebes István: Álom, álom, édes álom, álomkép
- Farkasházy Benedek: Fagyjon le a te tököd is!
- Smuzewitz Ilona: Kéttannyelvű tarifa
- Váncsa István: Kétezer tonna szúnyoggal több
- Dési János: A győztes politikus törzsfejlődése
A Hócipő legfrissebb cikkei
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2025/10 • V. 7. – V. 20.
ORBÁN ÉVEKIG FALAZOTT MATOLCSYNAK!
Para-Kovács Imre: már várja, hogy Magyar Péter emlőssel szexeljen, ukránoknak kémkedjen és idős asszonyokat gázoljon a zebrán
Váncsa István: Szép hazánkban a veszélyhelyzet olyan, mint egykoron a szovjet és a magyar nép barátsága: örök és megbonthatatlan!
Smuzewitz Ilona: Balsors akit Weber tép – aki szerint nem pontosan így van a Himnusz szövege, annak át van mosva az agya!
Farkasházy Tivadar: hatezer éves a Hócipő
Havas Henrik sajtó alá rendezte a karmelitában Orbán főművét, a Háború és békét
Dési János lebuktatja magát, hogyan csinálta ki a magyar sertésexportot, amikor tudósított a titokban tartott sertéspestisről
Verebes István előzetes riportja a 2026-os választások után a Parlamentből távozó fideszes politikusokról
A Heti Kamu megtudta: Kövér László véletlenül saját magát is kitiltotta az Országgyűlésből
Selmeczi Tibor: dübörög a jólét, ha akad aki megveszi az 5500 forintos lángost is!
2025/10 • V. 7. – V. 20.




GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.
