2003. 05. 14.
Uj Péter

Kenderes

Nem csak hogy a unióba vagyunk de facto belépve immár, nem csak hogy naponta teszünk jelentős lépéseket a szebb és boldogabb, demokratikus fejlett izé felé, de néha az lehet az ember érzése, hogy vágtázunk, tízmillió Carl Lewis, vagy szteppelünk, mint bolond paraszt a hordóskáposztán.
2003. 07. 23.
Váncsa István

Bodrum

A helyszín Bodrum, az ókorban Halikarnasszosznak hívták, itt állt a Mauzóleum, a világ hét csodájának egyike, továbbá itt született Hérodotosz, aki nagy ember volt, görög történetíró, vagyis olyan, mint Schmidt Mária.
2003. 08. 20.
Uj Péter

Gyökeresen szembe

Ha még maradt volna egy grammnyi újságíró énbennem, akkor mostan a Hajós Alfréd uszodából jelentkeznék, drága aranybogár olvasók, ahol történelmi esemény kerül sorra épp’ (történelmi médiaesemény, hisz’ értesítettek sok csatornán az illetékes osztályok).
2003. 11. 26.
Uj Péter

Nincsen kanál

Egy ideje nem is iszom annyit, mint amennyit szeretnék, inkább csak annyit, amennyit bírok, így a valóságérzékelésem többé-kevésbé helyreállt; mélységesen elítélem ugyan Kurt Vonnegutot, amiért aljas, a demokratikus alapértékeket megkérdőjelező kirohanást intézett a pontosvessző ellen.
2003. 03. 05.

Yes, Comment - 2003/04

Az amerikai kormányzat szigorúan titkos utasítást adott ki az informatikai hadviselés alapelveinek kidolgozására.
Türelem
A szigorúan titkos utasítás szövegét annyira elkódolták, hogy a számítógépes kalózok még néhány napi türelmet kérnek, mielőtt teljes terjedelmében nyilvánosságra hozzák.
Révbíró Tamás
2006. 01. 18.

Indul a Csészényi-terv

Orbán Viktor látható a karácsonyi Napi Ász címlapján meleg otthonában, 4 gyermek, 4 gyertya és 4 csésze társaságában teázik. Akár új mondást is fabrikálhatna belőle. Érdekes módon a gyertyák s a gyerekek jobban hasonlítanak egymásra, mint a csészék.
2003. 11. 12.
Megyesi Gusztáv

A söjtöri fogás

Amikor e sorokat írom, Medgyessy Péter még Indiában van hivatalos látogatáson, így aztán nem tudhatom, fog-e történni valami még a hazautazása előtt, a felesége például nem hamuzik-e bele a Gangeszba, minek következtében itthon polgárháborús tüzek gyúlnak a jobboldali tekintetekben.
2003. 11. 26.
Megyesi Gusztáv

Lyukat vegyenek!

Nem tudom, ki hogy van vele, de én már régóta tapasztalom, hogy a közkedvelt trappista sajtban egyre kevesebb a lyuk. Először arra gondoltam, hogy a környékünkön elszaporodtak a macskák, ezek ugyebár megeszik az egereket, így a sajtüzemben nincs senki, aki lyukakat fúrna a sajtba.
2003. 12. 10.
Megyesi Gusztáv

Órabérben

Én csak a vizesembert sajnálom. Ő az a kissé pocakos férfi, aki a parlamenti ülésterem legfelső lépcsőjén szokott állni, és amikor valaki szólásra emelkedik, méltóságteljes léptekkel odasétál, majd elé tesz egy pohár friss vizet.
2003. 05. 28.
Megyesi Gusztáv

Érettnek lenni

Kérdezem a fiút, aki a gimnáziumból jőve mindig rumot kér a söréhez a kocsmában, hogyan sikerült a magyar írásbelije. A Gondolatok a könyvtárban-t választotta, mondja, ott van a vers az ember orra előtt, s ha nem olvasta is, valamit csak kisüt belőle.

2003. 02. 19.
Megyesi Gusztáv

Víz a Halban

Ez az ország arra van ítéltetve, hogy időnként országértékelő beszédeket hallgasson, majd utána vitatkozzék ezeken, holott az egésznek semmi értelme. Showműsor zajlik, harmadrangú orfeumok szintjén, azzal a különbséggel, hogy a szónokok egyelőre nem öltöznek jelmezbe.
2006. 01. 18.
Megyesi Gusztáv

Piszkos Fred közbelép

Egy kefés keféljen - mondanám persze nem kis szakmai gőggel, ne pedig kiadványokat gründoljon, mert ahhoz nem ért, de hát ez mindenkinek szíve joga. A kefés nem tudja magáról, hogy amit közzétett, az Fidesz szempontból is kalap szar.
2006. 01. 04.
Andrassew Iván

Hülyék földje

Januárban szembesültünk a cunami pusztításának következményeivel, aztán volt még hurrikánszezon annyi viharral, hogy a latin abc is elfogyott a szelek elnevezésére. Aztán kasmíri földrengés, több mint 50 ezer halottal, kínai gyár felrobbanása, amitől Oroszországban és Kínában milliók maradtak ivóvíz nélkül.
2006. 01. 04.
Váncsa István

Karácsony utáni bukolika

A kanadai Simon Fraser University egyetemi lapjának munkatársa, bizonyos Beth Lovemorosity 1998 decemberében vezércikkben írta meg, menynyire gyűlöli a karácsonyt, s mint később kiderült, ezt komolyan is gondolta.
2004. 04. 28.

Yes, Comment - 2004/09

Mivel a Sorstalanság rendezőjének megrendült a film producerében a bizalma, "a lenullázódott produkció" vezénylését Hámori András folytatja tovább, közölte Koltai Lajos a Klubrádióban.Auschwitz után
Ahogy a híres filozófus, Adorno mondaná: Auschwitz után nem lehet filmet csinálni.
Kozma György
2004. 03. 31.

Yes, Comment - 2004/07

Egy gazdátlan csomag miatt kiürítették a Ferihegyi 2/A terminál egy részét. A rendőrök bombabiztos fallal vették körbe a gyanús bőröndöt.Hangszer
Kiderült: a titokzatos csomagban valakinek a tangóharmonikája lapult. Vajon mit léptek volna a tűzszerészek, ha Bob Dylan felejti a gitárját Ferihegyen? Ő ugyanis valaha e szavakat írta hangszerére: "This weapon kills" - Ez gyilkos fegyver.
Révbíró Tamás
2001. 10. 17.
Megyesi Gusztáv

Meztelen igazság

Két héttel ezelőtt egy meztelen férfi mászott fel a Gellérthegy szikláira, s a kivonuló tűzoltóknak csak több órás könyörgés után sikerült lehozniuk őt, de azt is csak úgy, hogy két deci rumot és egy tűzoltóruhát ígértek neki.
2005. 12. 21.
Makai József

Kié itt a reptér?

Megvallom, kicsit zavarban vagyok. Nemrég értem haza, éppen a Ferihegyre, és az útlevélkezelés előtt abban a boldog tudatban borultam le, hogy a Magyar Kőpadló Anyácskát illetem szájjal, boldog sóhajok közepette.
2005. 12. 21.
Andrassew Iván

Árulkodások kora

Van itt nekünk egy különös emberünk, akit Járai Zsigmondnak hívnak. A Nemzeti Bank elnökként az lenne a dolga, hogy szigorúan őrizze a forintot, és időnként - lehetőleg diszkréten - figyelmeztesse a kormányt, ha van mire.
2005. 12. 21.
Fejtő Ferenc

Karácsonyi körkép a puttonyba

Írjam-e meg őszintén, hogy ami a két magyar párbajhőst illeti, az egyik miért áll hozzám közelebb, mint a másik? Az ország érdekeit tekintve melyiknek győzelméért drukkolok? Holott nagyon hasonlítanak egymáshoz, mindketten populisták, vagyis magyarul, népszerűségre vadászó személyiségek.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2024/8  •  IV. 10. – IV. 23.
Sulyok Papa Doc: Zsidólakás
és zsidóbútor után olvasson
zsidókutya-igénylésekről is!
Para-Kovács Imre: Hamburgerekkel lehet a szemétdombra juttatni a Fidesz nevű állampártot, nem tárkonyszószos pirított pisztránggal! Váncsa István: embercsoport saját magának önszántából ennyire hülye nevet nem találhat ki, mint hogy Talpra Magyarok Közössége Smuzewitz Ilona: az úgynevezett ellenzéki pártok is megmondták, hogy nem Magyar a messiás, de ha olyan nagy a szükség a messiásra, ők vállalják Farkasházy Tivadar szerint a brazil Bolsonarónak Kisvárdára vagy Mezőkövesdre kéne igazolnia, de még mielőtt kiesnek Havas Henrik belecsöppent a Békemenet transzparenskészítőinek mindennapjaiba, és megtudta, azzal fognak vonulni, hogy: Elfoglaljuk Brüsszelt, mert Magyar Péter egy geci! Dési János a miniszterelnök (apjának) hatvanpusztai pálmaházában ugrándozó majmokról Verebes István újabb Örkényiádái A Heti Kamu megtudta: Tiborcz Istvan árufeltöltőnek állt, hogy belülről foglalja el a SPAR-t.
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.