Kiszivárgott a megnyitó forgatókönyve

Litkai és Czki
2008. 04. 23. · Hócipő 2008/09
Kiszivárgott a pekingi olimpia megnyitójának forgatókönyve. A nagyszabású rendezvényen másfél millió kínai lépne fel a tervek szerint, ezek nagy része a világban kivetítők helyett személyesen mutatná be a programot, a pekingivel egy időben, és utána kétóránként.

Az ünnepség elején szabadon engednének tízmillió szecsuáni csirkét és három tigrist is. A tigrisek a szabadságot és a dinamizmust fejeznék ki, míg a szecsuáni csirkék jól néznek ki. A megnyitóra Peking büszkeségében, a Madárfészek stadionban kerül sor, amelyet az ünnepi alkalom tiszteletére bepaníroznak. A műsort a tavaszi tekercsek tánca nyitja, majd 200000 ember egy tál zöldséges rizst formál, amiből tornacipők és egy házimozirendszer emelkedik ki.



Ezt a hagyományos kínai számlatánc követi, majd négy konténerből 380 kínai rohan elő, és égő társukkal meggyújtják az olimpiai lángot, amely alatt Beethoven Örömódája szól Casio szintetizátoron és nádi hegedűn.

Az ünnepség csúcspontján Jackie Chan és Chuck Norris köríves rúgásokkal szórakoztatja a nagyérdeműt, egészen addig, amíg el nem fárad.

A sportolókat önkéntes tibeti mazsorettek kísérik, láncon.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/8  •  IV. 8. – IV. 21.
Para-Kovács Imre: Vajon miért nem mondták a szerbek, hogy ukránokat láttak a gázvezeték mellett ólálkodni? Ők nem vágynak a Türk Tanácsba az Európai Unió helyett? Smuzewitz Ilona a szabadlábügyi okokból dubajozó matolcsyakról, és a NER lényegéről: a markolóról, ami pénzzel tömi a konténereket Váncsa István: Milyen hamis zászlós művelet az, amelynek tervei már két nappal előtte közszemlére kerülnek? Farkasházy Tivadar elhatározta, hogy pártot alapít, amely a DK-hoz és a Kutyákhoz hasonlóan szintén 3%-on áll, hiszen annyi a mérési hibahatár Nagy Bandó Andás: III. Richárd Orbán hangján Havas Henrik személyesen tervezte meg Hajdú Péter és Orbán pizsamás, ottalvós buliját Juszt László szerint két pont között nem az egyenes a legrövidebb út, hanem amelyen elkerülhetjük a felelősségre vonást Dési János: Ki hallgatja le a mi Pjotrunkat? A Heti Kamu megtudta: a Bálna helyett a Liszt Ferenc Repülőtér indulási oldalán tartja a Fidesz az eredményváró bulit
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.