Kínos pillanatok Superman temetésén
Superman halálának kínos körülményei után immár temetése is botrányba fulladt. Superman, mint korábbi számunkban megírtuk, repülés közben esett kómába, amikor egy macskát készült megmenteni egy fáról a Central Park közelében. A haláláért a szokatlanul meleg időjárást okolják az orvosok. A tűzoltóknak a tizenkettedik emelet magasságából létra segítségével kellett kimenteniük az eszméletlenül lebegő szuperhőst, ám kórházba szállítása közben meghalt.

A temetésen megjelent Pókember, néhány X-Man és a Fantasztikus Négyes is, a Bolygó Kapitánya egy tartályhajó-katasztrófára hivatkozva mondta le a megjelenést. A ceremónia akkor fulladt botrányba, amikor négy sírásó megpróbálta leengedni a sírba a koporsót, ám az makacsul másfél méterre a kihantolt gödör fölött lebegett. Ezután megpróbálták lehúzni, ám két sírásót is magával ragadott. Később kiderült az is, hogy Supermant megkísérelték elhamvasztani, ám ez 1600 fokon sem sikerült, sőt az égetőmű 1. sz. kemencéje is használhatatlanná vált. Bár a családtagok előtt tagadták ennek tényét, az égett piros nadrágból és köpenyből egyértelműen kiderült a fiaskó. Ezután a holttestet ráadásul elcserélték egy nyugdíjas főkönyvelőével, amire akkor derült fény, amikor a ravatalon Superman továbbra is működő szuperszemétől kigyulladtak a koszorúk.
legolvasottabb cikkei
legfrissebb cikkei
2026/14 • VII. 1. – VII. 14.
Para-Kovács Imre: Szabadabban érezhetjük magunkat, nem indítanak ellenünk hajtóvadászatot, de ez nem jelenti azt, hogy beleszólhatunk. Hát kösz!
Smuzewitz Ilona: az új magyar űrügynökség meg tudja majd mondani, hogy föntről látszott-e az aranykonvoj, vagy csak a karmelitából?
Váncsa István: Hol meleg van, ott meleg van! – azaz pont olyan, mint a zsarnokság!
Farkasházy Tivadar a hatvan évvel ezelőtti és mostani lopásról, és a mértékről
Havas Henrik részleteket szerzett Orbán: Életem és harcom Brüsszel bürokratái ellen - című készülő kötetéből
Dési János a jövendő elnök-casting alkalmából feleleveníti, hogyan lépett be Göncz Árpád irodájában a gardróbszekrénybe
Juszt László szerint igaza van Orbánnak, tényleg fantasztikus országot csinálnak, csak nem érti, miért nem tette hozzá, hogy: maguknak!
A Heti Kamu megtudta: csirkekopasztó-üzemben folytatják a kirúgott megafonosok
Selmeczi Tibor a digitális világban a WC-papírt is lecseréli billentyűzetre, de hiába nyomkodja a DEL-billentyűt, az nem töröl.







