2015. 08. 05.
Megyesi Gusztáv

Elképesztő áldozatok

Mondták már hívei Orbán Viktort örökös miniszterelnöknek, vezénylő tábornoknak, új Kossuth Lajosnak, nevezték már őt országértékelő gyűlések bevezetőjében a XX., sőt a XXI. század legnagyobb formátumú politikusának, most azonban Török Gábor politológus valami egészen újjal állt elő: Kenesei Krisztiánhoz hasonlította a miniszterelnököt.
2015. 08. 05.
Para-Kovács Imre

Álmodtam egy barackfáról

L. Simon László, a vogon költészet legismertebb hazai képviselője, az eredeti tőkefelhalmozás csúcsára érve s onnan letekintve, elégedetten nyugtázta, hogy a kivezényelt rabok és/vagy közmunkások kimagozták a negyven vagon sárgabarackot, majd a magokat feltörték, hogy a gyümölcs húsából lekvárt, a magból pedig rákellenes csodaszert készítsenek.
2015. 08. 05.
Farkasházy Tivadar

Tallértálentum

A bolsik nyolcévi uralkodás után úgy húztak el, hogy semmit sem hagytak maguk után, nem úgy Orbán. Felcsúton, Debrecenben, a Ferencvárosban már felépült három csodálatos stadion, s épül a többi Kisvárdától Szombathelyig, az ékkő az Újpuskás lesz, amely nem tévesztendő össze a Pancsóval. A csepeli olimpiáig a Magyar Nemzeti Bank összes nyereségét palotákba és műkincsekbe fekteti, mivel Orbán jobbkeze szerint az nem közpénz. Akkor a veszteség se lesz az, majd összeadják a kapuőrök.
2015. 08. 05.
Smuzewitz Ilona

Mindent gyógyít a barackmag!

A kormányfő arra utasította Semjén Zsoltot, hogy azonnal intézkedjen. A Nemzeti Egyszerű Kormányzás 2015 program keretében Semjén különféle megoldandó ügyeket keres, és azonnal intézkedik, hogy azok megoldódjanak. Ha véletlenül kifogyna a megoldandó problémákból, Semjén kész azonnal kreálni egyet.
2015. 08. 05.
Herényi Károly

Nemzeti szarszag

Árpád népe. Magyarok. Kárpátokon innen és túl. Hát ezt is megértük. Több mint ezer vérzivataros esztendő után már nemcsak nemzeti dohányboltunk, nemcsak nemzeti adóhivatalunk, nemcsak nemzeti ellenőrző és számonkérő székünk van, de az idei Pride óta nemzeti szarszagunk is.
2015. 07. 22.
Trunkó Barnabás

Uborkaszezon

A firkászok legendáriuma szerint: amikor az egykori vidéki lapszerkesztő azt észlelte, hogy a nyári vakáció idején nincsenek hírek, kiküldte a piacra gyakornokát, aki izgalmas tudósítással tért vissza. „Megkezdődött az idei uborkaszezon.” Feltehetőleg a klímaváltozás okán mostanában nyáron már nincs uborkaszezon.
2015. 07. 22.
Kéri László

Meglepetések évadján

Sokéves tapasztalataiból a Vezér azt szűrte le, hogy az a legfontosabb, leghatékonyabb és legeredményesebb politika, ha az ember állandóan meglepetéseket szerez. Az ellenfeleinek. A híveinek. A barátainak, az ellenségeinek, az ismeretleneknek, egyszóval mindenkinek. A legnagyobb meglepetést pedig a legváratlanabb döntésekkel lehet okozni.
2015. 07. 22.
Bakács Tibor Settenkedő

Azt álmodtam, hogy gyilkos vagyok

Azért tud ez a Habony gyerek, lássuk be! Hiába töröm a fejem, hogy szórakoztassalak titeket, a mágus nem én vagyok, hanem a Hermész-léptű Habony, aki éjjelente varázsport szór az ártatlan kicsikre. Ritkán aranyport, ő a negatív tudat rémálmában hisz, joggal, reggel felébredvén mindent felejtünk, csak a ránk hulló szurkot nem.
2015. 07. 22.
Smuzewitz Ilona

Táboroztatni viszi a migránsokat a kormány!

„A keményen dolgozó magyar kisemberek megérdemelnék, hogy eljussanak a kormány által felállított luxuskempingekbe”, áll a Fidesz közleményében. A párt szerint a magyarok olyannyira megérdemelnék a szervezett üdültetést, hogy jó részüket hosszabb ideig is a táborokban lehetne tartani, ha onnan könnyebben elérhetnék a számukra kijelölt birtokokat és gyárakat, ahol közmunkásként dolgozhatnak. Az így felszabadult lakásokból hoznák létre a Nemzeti Ingatlan Alapot. A lakásokra azok pályázhatnának, akik korábban sikeresen vettek részt a földbérleti pályázatokon.
2015. 07. 22.
Megyesi Gusztáv

Kerítésszaggató

A kormány nem készül magasfeszültségű áramot vezetni a kerítésekbe, holott az sokkal hatékonyabb, mint a drótháló rabokkal végzett fonása és tüskézése, sőt vérengző kutyákat sem kötnek ki a kerítés lábához, úgyhogy az egyik leghumánusabb beruházásról beszélhetünk, ami joggal vívhat ki magának tiszteletet.
2015. 06. 24.
Uj Péter

Rács & Roll

Kon fog a szoli dálódni – röttyentette oda egyszer csak a kormányfői hajtűkanyarokat magyarázó ezerfejű apparátcsikkgyűjtő, amin őszintén és komolyan megdibi-döbbentem, merthogy éppen arról volt szó a kremlin­krinolológia fősodrában eddig, hogy itten a konszolidációizálódás de factóilag majdnem lehetetlen...
2015. 06. 24.
Megyesi Gusztáv

Miénk Munkácsy

Nyár végére nagyjából ez lesz a hír: A rendőrség elfogta Pákh Imre amerikai állampolgárságú gazdasági menekültet, aki a hatóságokat megsértve a Ferihegyi reptér vámépületének zöldfolyosóján át hatolt be az ország területére, és a kötelességei helyett a jogaira hivatkozva magához akarta venni a saját tulajdonában álló, Golgota című Munkácsy-festményt. Az ember esze megáll.
2015. 06. 10.
Trunkó Barnabás

Kajmán

A karibi térségben Kajmán a legdinamikusabban fejlődő terület; ezt a szigetek főkormányzója minden pénteken reggel be is jelenti a helyi közszolgálati rádióban. A Kajmán-szigetek statisztikusai messze földön híresek. Most éppen nemzeti konzultációt rendeznek arról, hogy idén legyen-e náluk hurrikán.
2015. 06. 10.
Ágh Attila

Orbán levele a moszkvai száműzetésből

A híveimnek és csodálóimnak azt üzenem, hogy ne csüggedjenek, jól vagyok, és tavaszra haza készülődöm. Megint jó világ lesz, minden hívünk visszakapja a maga kis trafikját, és újra felállítjuk a vitézi rendet. Egyeseknek mangalicatelep is jut majd, vagy akár balatoni kikötő, kinek-kinek a szolgálata szerint. Ami jár, az jár, a Schmitt Palit megteszem jószágigazgatónak a felcsúti uradalomban.
2015. 06. 10.
Para-Kovács Imre

A császár új dumája

Mindannyian kerülhetünk abba a helyzetbe, hogy világbirodalmat kell irányítanunk, esetleg valami kisebb, egyre jobban teljesítő országot, úgyhogy érdemes megfontolnunk, hogyan is tehetnénk ezt tökéletesen, az emberek legnagyobb megelégedésére és könnyedén, mintha csak egy éjjel-nappali közért vezérlőtermében üldögélnénk, szotyolázva és lazán.
2015. 06. 10.
Smuzewitz Ilona

Közbeszerzéssel vesznek bevándorlókat!

Cáfolta a kormányszóvivő, hogy a bevándorlókat megszólító plakátok első változatában a szövegek a „négereket”, a „csokikat”, a „bokszosokat” és a „kendőfejű arabokat” szólította volna meg. A szóvivői közlemény szerint az ilyen szövegek rasszisták lennének, márpedig a magyar kormány nem rasszista: bőrszíntől, származástól, vallástól vagy nyelvtől függetlenül minden idegent egyformán utál.
2015. 06. 10.
Bakács Tibor Settenkedő

Kockakő és lámpavas

Jobb, ha őszinte vagyok, legalább az elején, de mérhetetlenül unalmas és fantáziaszegény a magyar ellenzék szereplése. Ennél egy arab főzőműsor is érdekesebb a tévében. A civileket meg csak azért nem bántom, mert meg van nekik a maguk Lázárja.
2015. 05. 27.
Para-Kovács Imre

Végjáték a Duna mentén

Kifosztott nemzeti dohányboltok üres polcai búcsúztatják a magyar kormányt országszerte, penészes az ég, és valahol felsír egy magányos közbeszerzés. Olyanok vagyunk, mint egy kanyarós doni kozák, minősített eset. Szemben az eddigiekkel.
2015. 05. 27.
Bakács Tibor Settenkedő

Levél Tatjanához!

Hadd meséljek neked Viktor, mint régi harcostárs, a keresztényekről meg a lengyelekről. Én mindkét halmazban utazgattam, engem először Varsóban tartóztattak le, 1986-ban, de nyugi, valutáztam, közbűntényes voltam már genetikailag, de azt is mondhatom, nem szállok bele a múlt ellenzéki dicsőítésébe. Ha jól emlékszem, nálatok, bár akkor még veletek voltam, mindez a Vencel téren történt, évekkel később...
2015. 04. 29.
Smuzewitz Ilona

Orbán lett Habony tanácsadója!

„Orbán Viktort nem ismerem, és nem találkoztam vele. Vagy ha találkoztam, akkor elfelejtettem”, mondta Habony Árpád. „Aki többet akar megtudni Orbán Viktorról, forduljon a népesség-nyilvántartóhoz.” A miniszterelnök a Parlament kupolatermében beszélt az egybegyűlt iskolások előtt, amikor 17 pedagógusnak átadta a Nemzet Korszerű Brokátborítású Vitrinnel Ékesített Tanára elismerést.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2024/4  •  II. 14. – II. 27.
Para-Kovács Imre: nem létezik jobb megoldás, mint a nővé operáltatott Fodor Gábor vagy Szili Katalin kinevezése államfőnek Váncsa István felidézi, hogyan cseleztek ki egy vendéglői asztal melletti falban talált poloskát Smuzewitz Ilona: Lemondhatatlan szomorúság gyötri Novák tanácsadóit Farkasházy Tivadar: felidézi azt az időt, amikor Novák Katalin még egy perc alatt tizenhatszor mondta ki a család szót Havas Henrik a karmelita helyett ezúttal a Cinege utcában vizitelt Orbánnál Dési János megtudta, Nemzeti Twist Olivér Kegyelmes Program indul a vallomások visszavonásának megkönnyítéséért Lendvai Ildikó: Szövegminták kezdő hazafiaknak Verebes István újabb Örkényiádái Nagy Bandó András: mi magyarok találtunk fel mindent. Is. A Heti Kamu megtudta, az új köztársasági elnökasszony „Hát persze, hogy vállalom, apa!” felkiáltással fogadta el a felkérést Magyar mécsesek égnek az ukrán lövészárkokban!
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.