2010. 04. 21.
Ürmös Zsolt és Varga Ferenc József
Dagitabletta
Anorexiás civilszervezetek nyomására „dagitablettával” állt elő egy amerikai cég, amely eddig csak fogyasztószereket gyártott. Az orálisan szedhető készítmény mellett már több tömegtüntetés is zajlott, ahol csont sovánnyá fogyasztott színésznők és topmodellek álltak a készítmény támogatói mellé.2010. 04. 07.
Farkasházy Benedek
Norvégul tanul a Pannon
Egy ideje ismert, hogy átkeresztelik a Pannont, és a cég rövidesen felveszi norvég tulajdonosa, a Telenor nevét. A menedzsereket máris beíratták egy nyelvtanfolyamra, ahol egyelőre norvégmintás pulóvereket kötnek és Edvard Grieg-operákat hallgatnak.2010. 03. 24.
Ürmös Zsolt és Varga Ferenc József
2 in 1 hirdetések
Még az MDF-jelöltek bemutatkozó filmjeit is sikerült alulmúlnia a Magyar Igazság és Élet Pártja mórahalmi jelöltjének, aki eléggé minimál költségvetésű kampányt folytat a parlamentbe kerülésért. Ennek mintájára pár ötlet a többi pártnak 2 in 1 hirdetésekre.2010. 04. 17.

Litkai Gergely
Pataki Attila tanítani szeretné a nemzetet
Számos ufóélmény, harmadik, második és első típusú találkozás után úgy érzi, át kell adnia a tudását a magyaroknak, akik egy űrhajóval érkeztek egy távoli galaxisból. Pataki Attila, ahogy erről korábban beszámolt, tudja, hogy nemzetünk egy kvantumugrás előtt áll.2010. 02. 24.
Ürmös Zsolt és Varga Ferenc József
A miénk
Kedves olvasóink! Tisztelt hölgyeim és uraim, tisztelt eldönteni nem tudók! Barátaim, polgártársak, honfitársak, Dalma asszony! Tisztelt Elnök Úr, Tisztelt Miniszterelnök Úr, Tisztelt Házelnök Úr! Tisztelt Honatyák és Honasszonyok! Kedves barátaim, tisztelt adófizetők, kedves szavazók! Tisztelt Hócipő Szerkesztőség, kedves Ürmös Zsolt, kedves VFJ! Szerintünk a Palimadarak elmúlt 12 hónapja sikeres volt. Köszönjük! Taps!2010. 03. 20.
Litkai és Czki
Újabb feljelentések a BKV-nál, a Horthy-korszakig nyúlnak vissza a szálak

2010. 02. 10.
Farkasházy Benedek
Új magyar szponzor a Forma-1-ben
Főszponzori támogatást kötött a BKV Zrt. a Forma-1-es Toyota istállóval. A korábbi főtámogató, a Panasonic kiütése a nyeregből 23 milliárd forintba került, így a BKV-jegyek ára márciustól 500 forinttal emelkedik.2010. 03. 06.

Litkai és Czki
Headline állat
Három fokkal csökkentette hazánk éves középhőmérsékletét a Monetáris Tanács" Előzetesben"-re változott Mesterházy Ernő kapcsolatcímkéje az iwiw-en
Tüntett a jobbik a meleg étkezési utalványok ellen
2010. 01. 27.
Ürmös Zsolt és Varga Ferenc József
Má' megin'...
Bezzeg ha mi sztrájkolnánk ennyi ideig! Nem lenne Palimadarak! Ki mondaná el az olvasóknak, hogy folyton átverik őket? Ki mondaná el, hogy bizonyos információk szerint a sztrájkot szervező szakszervezeti vezetők fizetése milliós nagyságrendű? Ugye hogy mi is nélkülözhetetlenek vagyunk?2010. 01. 13.
Ürmös Zsolt és Varga Ferenc József
Kari aji
Milyen szép volt az a nagy csomag a fa alatt. De szép volt az az izé benne! Na gyerünk! Azonnal szereljük össze! Igen... ezt ide, ezt ide... ez mi? Hova való ez? Ja igen, oda bele. Na akkor... ja... hopp, még ez a műanyag is van hozzá. Vegyük ki a nejlonból! Úgy ni. Oda alulra beilleszteni szépen... na. Kész is van az izé. Nézzük, hol tudjuk kipróbálni!2011. 02. 06.

Litkai és Czki
Politikai Babonák
A választások közeledtével és a kampánybüdzsék megcsappanásával egyre újabb módszerekkel próbálkoznak a pártok. Sokan a babonák, a boszorkányság és a voodoovarázslat segítségével akarnak pluszszavazatokra szert tenni. Összegyűjtöttünk néhány babonát, hogy olvasóink is tudják, mikor szavaznak akaratukon kívül.2010. 01. 13.
Simonyi Balázs
Elindult a kampány
A BKV vezetői a botrányok után úgy próbálnak átzsilipelni a leendő kormány kegyébe, hogy az állomások színes, fröccsöntött műanyag székeinél kifejezik a közvélemény-kutatások eredményeit: a Ferenc körúton öt az egyhez a narancs színű székek aránya a piroshoz képest.A Hócipő legolvasottabb cikkei
Hócipő szerkesztőség: Zöldség / Gyümölcs- Zsidólakás, zsidóbútor egy nap alatt Sulyok filoszemita apjának
- Verebes István: Álom, álom, édes álom, álomkép
- Farkasházy Benedek: Fagyjon le a te tököd is!
- Váncsa István: Kétezer tonna szúnyoggal több
- Smuzewitz Ilona: Kéttannyelvű tarifa
- Dési János: A győztes politikus törzsfejlődése
A Hócipő legfrissebb cikkei
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/20 • IX. 23. – X. 6.
Para-Kovács Imre csodálja, hogy Orbán nem váltott röfögésre kötcsei beszéde alatt, miközben arról beszélt, hogy jobban kellett volna hazudni
Smuzewitz Ilona szerint úgy lehetünk sikeres sportdiplomaták, ha ekezet es vesszotakarekosan irunk kulugyminiszter Tesokanak!
Farkasházy Tivadar szerint, ha Ligetiből alkotmánybírót csináltak, akkor Bokros Lajost meg a Biodóm élére kellett volna kinevezni
Váncsa István szerint az elkövetkező nyarak slágere a lajtos kocsi lesz
Havas Henrik megtudta, hogyan nem ebédelt Orbán batidai nyúlpörköltet
Dési János feleleveníti, hogyan akarták beszervezni a szolgálatok, miközben Kövér titokminiszter billiárdozott a szomszéd helyiségben
Lendvai Ildikó: Godot megérkezett, akire várván hívei nem tudtak semmi értelmeset csinálni
A Heti Kamu megtudta, hogy tükörlabirintusban tartják a következő Békemenetet
Selmeczi Tibor hat egymás melletti buszsáv és az egysávos nagykörút után azt keresi, hol tud a házától 70 perces gyalogútnál közelebb parkolni a kocsijával
2026/20 • IX. 23. – X. 6.
Para-Kovács Imre csodálja, hogy Orbán nem váltott röfögésre kötcsei beszéde alatt, miközben arról beszélt, hogy jobban kellett volna hazudni
Smuzewitz Ilona szerint úgy lehetünk sikeres sportdiplomaták, ha ekezet es vesszotakarekosan irunk kulugyminiszter Tesokanak!
Farkasházy Tivadar szerint, ha Ligetiből alkotmánybírót csináltak, akkor Bokros Lajost meg a Biodóm élére kellett volna kinevezni
Váncsa István szerint az elkövetkező nyarak slágere a lajtos kocsi lesz
Havas Henrik megtudta, hogyan nem ebédelt Orbán batidai nyúlpörköltet
Dési János feleleveníti, hogyan akarták beszervezni a szolgálatok, miközben Kövér titokminiszter billiárdozott a szomszéd helyiségben
Lendvai Ildikó: Godot megérkezett, akire várván hívei nem tudtak semmi értelmeset csinálni
A Heti Kamu megtudta, hogy tükörlabirintusban tartják a következő Békemenetet
Selmeczi Tibor hat egymás melletti buszsáv és az egysávos nagykörút után azt keresi, hol tud a házától 70 perces gyalogútnál közelebb parkolni a kocsijával


GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.




Szőke férfiak







