NYITÓLAP ARCHÍVUM ROVATOK ELŐFIZETÉS HÓCIPŐ ANNÓ NAPI DOKU HÓCIPŐ CSALÁD RSS
HÓCIPŐ SZAVAZÁS
Ön mit tenne a kormány helyében az ellenzéki tüntetőkkel?


ITT LAKUNK

dátum: 2013-04-03
Spectiones
A Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal adatai szerint tavaly január óta meglepően sok rokkant épült fel vagy került lényegesen jobb állapotba. Persze korábban is volt olyan, hogy a rokkant idővel munkaképessé vált, évente úgy tíz-tizenöt százalék. Most ellenben harminc. Ilyen a magyar ember, csak az kell neki, hogy nemzeti kormányt kapjon az ország, utána a vakok látnak, a süketek hallanak, a bénák üde népi táncot ropnak hajnalig.
Tovább >>
dátum: 2012-12-12
Magyar pride
Január 21-én a szép emlékű békemozgalom föltámadt és az utcára vonult. Az emberek általában szeretnek felvonulni, hogy mást ne mondjunk, 1957. május elsején lelkes és vidám dolgozók száz- és százezrei csápoltak Kádárnak, noha a házak közt még a forradalom lőporfüstje lengedezett, a rendőrség pedig tömeges letartóztatásokkal múlatta az időt.
Tovább >>
dátum: 2012-11-14
Hol sírjaink domborulnak
Kórházba kerülvén, ha minden igaz, nemsokára arról kell nyilatkoznunk, hogy elhalálozásunkat követően porhüvelyünket melyik temetkezési vállalat gondjaira kívánjuk bízni. Eleinte ez kissé talán szokatlan lesz, bemegyünk vakbélműtétre, elfoglaljuk az ágyacskánkat, majd jön a nővér az űrlappal. Koporsós temetés vagy hamvasztás, plébános, rabbi vagy sámán, sírunk merrefelé domboruljon és milyen virágok nőjenek rajta.
Tovább >>
dátum: 2012-07-25
Istenverte részecskéink
Nem érti a magyar ember, mi az a Higgs-bozon – legalábbis ezt írta egy sajtómunkás, aki a Kőbányai úti piacra látogatott, és úgy találta, hogy a vásárlók kvantumfizikai műveltsége kívánnivalókat hagy maga után. A magyar ember tehát hiába tudja, hogy a Nagy Hadronütköztető elnevezésű részecskefizikai kukkoldában sikerült meglesni a Higgs-bozont.
Tovább >>
dátum: 2012-04-18
Lehet más a pornográfia
Dunakeszi sportpályáján egy francia stáb két évvel ezelőtt filmet forgatott. A kész alkotás megtalálható az interneten, címe Anal Football Club, egy női labdarúgócsapat küzdelmes, de örömteli hétköznapjait ábrázolja részint anális, részint pedig orális megközelítésben. Producere Marc Dorcel, aki gyakran forgat egzotikus európai helyszíneken, mármost nyilvánvaló, hogy ez idő szerint Magyarországnál egzotikusabb európai helyszín nem létezik.
Tovább >>
dátum: 2011-12-28
A szóvivő
Föníciai, hettita és méd források szerint a három évezreddel ezelőtti magyarság roppant erős volt alkotmányozásban, tévéhíradózásban és szóvivésben, de leginkább az utóbbiban. Volt idő, amikor inkább a költségvetés frontján próbáltunk érvényesülni, az úgy ment, hogy ősszel elvetettük a költséget, a következő nyáron pedig tízszer annyi költséget arattunk.
Tovább >>
dátum: 2011-12-28
Szobrok és közterek a forradalomban
Átkeresztelni a Kossuth teret egyelőre nem fogják, noha nálunk a közterek nevei gyakrabban változnak, mint a tőzsdei árfolyamok. A hanyatló Nyugaton csak egyszer neveznek el valamit, ezért aztán Párizsban még ma is van Place de Stalingrad, miközben nálunk már Moszkva tér sincs.
Tovább >>
dátum: 2011-12-14
Az Asztal hava
Szükséges-e, hogy a Fidesz-KDNP képviselőcsoportjának tagjai automatikusan alkotmánybírák is legyenek, ez a kérdés foglalkoztatta a nyár utolsó hónapjában a nemzeti oldal gondolkodóit, persze a kérdés költői volt. Szükséges, mert az alkotmánybíróság függetlenségét megnyugtató módon garantálni másképp nem is lehet.
Augusztus >>
dátum: 2011-09-21
Luxemburg grófja
Békénk, derűnk és jókedvünk alapja Giró-Szász András, az új kormányszóvivő, aki saját megfogalmazása szerint azért jött, hogy közérthetően elmagyarázza, mért jó nekünk az, amit a kormány épp csinál. Mármost a helyzet az, hogy semmi sincs a földön, ami nekünk ennél fontosabb lehetne...
Tovább >>
dátum: 2011-06-15
Vojna i vojna
Kétfajta ember létezik. Az első csoportban vannak az Ő tántoríthatatlan hívei, a másodikban a többiek. Hogy ez utóbbi halmaz elemei mért születtek erre a világra, az nem igazán világos, legkevésbé az Ő számára, mindenesetre Ő némiképp utálja az ilyeneket, az Ő szempontjából alighanem teljes joggal. Ezek nem szeretik, nem értik és nem is érdemlik meg Őt. Az még csak hagyján, hogy tüntetnek Őellene.
Tovább >>
dátum: 2011-02-23
Dementorok és egyéb állatfajták
A balliberális dementorok továbbra is ott kísértenek a médiában, mondta a parlament tavaszi ülésszakának első napján a gárdamellénybe bújt durrfarkú szurcsók, némiképp elbizonytalanítva evvel a popkultúrában kevéssé járatos, öregedő dementorokat, aminő például e sorok írója is.
Tovább >>
dátum: 2010-12-15
Eltörött a kocsi kereke
Leállt a BKV a pulykapénz miatt. Karácsony előtt Aba Botond be szokott volt menni Demszkyhez, és azt kérdezte, hol a pulykapénz. Nincs pulykapénz, mondta ilyenkor Demszky. Akkor sztrájk lesz, szögezte le Aba Botond.
Tovább >>
dátum: 2010-10-20
UFÓk Kína fölött
Október tizenegyedikén este nyolc negyvenkor újabb két ufót észleltek Kínában, ezúttal a Sanhsziban lévő Taijuan fölött. Pont egy hónappal korábban le kellett zárni a belső-mongóliai Paotou repülõteret, mert a leszálló repülőgépeket egy pökhendi ufó zavarta, és nem akart odébb menni, hiába hessegették.
Tovább >>
dátum: 2010-07-14
Kormányunk harcban áll
Megvédi a kormány a bankadót a Bankszövetség támadásaival szemben, nyilatkozta Matolcsy, és ennek mi őszintén örülünk. Amióta a bankadó ideája először felködlött, azóta örülünk neki, ugyanis mi teljes szívünkből utáljuk a bankokat, és ezt jónak látjuk leszögezni mindjárt itt, az elején. Vannak ugyan intézmények, amelyeket még jobban utálunk, de a bankok mindenképp ott vannak az első nyolc között.
Tovább >>
dátum: 2010-04-07
Fülig Niki, a bajtársnő
Hardpornó-ügyekben nagy most a tanácstalanság a keresztény-nemzeti értékek védelmezői között. Szophatik-e a honleány üzemszerűen a kamera előtt? Niggerrel szabad-e őnéki kefélnie? Zsidó métely- e a leszbipornó, vagy megőrzendő kalotaszegi néphagyomány? Oly kérdések ezek, amelyekre hitelesen magyar, értékelvű, konzervatív válaszokat kell keresnünk.
Warning: adult content! >>
dátum: 2009-12-16
A nagy kielégülés
Július volt az a hónap, amikor minden televíziós hírműsorban egy kövér asszony pompálkodott, bárhova kapcsolt a néző, őt látta, az önvégkielégítő földistennőt, a Hegyek Anyját. Akkoriban mifelénk csupa boldog ember mászkált az utcán, egész valónkat valami aranyló derű ragyogta be, s ez mindmáig kitart.
Kövérek hava >>
dátum: 2009-12-02
János, a képviselő
Teljesen nyilvánvaló, hogy János képviselő azért lett képviselő, mert a helyi felhozatalból csakugyan ő volt a legrátermettebb. János képviselő, mondjuk ki úgy, ahogy van, városa szellemi és erkölcsi elitjéhez tartozik, crème de la crème, akárcsak az összes többi képviselő, tágabb megfogalmazásban mint a teljes magyar politikai garnitúra.
Elég jó az nekünk, mert hisz a mi ízlésünk. >>
dátum: 2009-09-18
Szigorú és sós vízben kocka
Szóval, mi kő! Csirke, baste
Itt a nappali?
Nos, csak az Isten jó, jó, ad
Hogy kenje Fölvitte munka!

Fel és le, futtatható
Még a mellkasa eltávolították,
Kotyog, emlékszel
És a terem nem ver.

Nem legyőzni, nem üt!
A galambok etetése
Kender a választás,
Kiskirály nem jó.
Váncsa István a google fordító-programjával játszott >>
dátum: 2009-05-20
Ribizli, a hörcsög
Ribizli egy agyament, eszelős barom, egy szociopata állat. Totálisan közveszélyes, mindenfajta ok és magyarázat nélkül megtámad bárkit, aki a közelébe kerül, a gazdáját se kíméli, hanem a torkának ugrik, ha csak teheti. Harci hörcsög, mondta a gazdi elnéző jóindulattal, ekképp próbálván palástolni, hogy európai hírű jószága valójában vérengző, bestiális szörnyeteg.
Magyar hörcsög lett az EU reklámarca >>
dátum: 2009-02-11
Új rend és szabadság
Most hallom, hogy az izzókészlet meglétét már nem ellenőrzik, ám ez a lényegen mit sem változtat. Tudvalévő, hogy az örök törvények is módosulnak, mifelénk esetleg napi gyakorisággal, az ember pedig apró gabonaszem a kozmikus vízimalom kövei között. A régi görögök ezt mindig is tudták, a magyar autósok pedig most kezdik megtanulni.
A rendőr csak belepillant az ő számítógépnek látszó varázsgömbjébe >>
További találati oldalak: 1 | 2
A Puskás stadionban épülhet meg az új Fradi-aréna!
Tovább >>
Tálalva van
Ha a 90 kilós nagymama egy órán át porszívózik otthon, akkor 200 kcal energiát éget el, ennek fejében leghelyesebb, ha 1 db korpás zsemlyét fogyaszt uzsonnára másfél deci 1,5 százalékos tejjel. Ha ugyanez a nagymama 45 percen át keringőzik az Idősek Klubjában, akkor 1,2 dkg gyümölcsös pite jár neki, míg ha másfél órán át sétálgat az utcán és kirakatokat néz, 6,5 dkg földimogyoróval lepheti meg magát.
Édesanya 50 percen át sífut >>
A végén nagy lehet a tűzkár

Fenekovács rajza >>
Tervbe ment füst
Lassan nyílnak, nyílogatnak a nemzeti dohányboltok, már kihirdették a győzteseket, rövidesen kulturált, európai... izé, akarom mondani: magyarhoz méltó körülmények között, értékközpontúan, szuverén vásárolhat magának cigarettát minden magyar (nemzeti) ember a hozzá legközelebb eső helyi (nemzeti) Fidesz-középvezető valamely magyar rokonánál.
Tovább >>
Szilágyi Kolbász
Lehel Csarnok 1134 Budapest, Váci út 9–15. >>
IMPRESSZUM KAPCSOLAT MÉDIA AJÁNLAT LINKTÁR SZERZŐI JOGOK ADATKEZELÉS RSS